Vágólapra másolva!
Az ausztrál Phillip Thuaux nyerte a Tour de Hongrie, a magyar országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, s győzelmével összetettben is átvette a vezetést. A címvédő Remák Zoltán második helyen végzett a szerdai etapon.

A Balatonföldvár és Pécs közötti 167 km-es etap váratlan szökéssel kezdődött: 14 kerekes röviddel a balatonföldvári rajt után ellépett a mezőnytől, a szökevények között tekert többek között a címvédő, a szlovákiai Remák Zoltán is. Ez a boly rövid idő alatt hat perc fölé növelte előnyét, amelyből két percnyi kitartott a baranyai emelkedőkig. Remák - akárcsak tavaly, sorsdöntő győzelmekor - az orfűi emelkedőn indította támadását, de a ferencvárosi Garamszegi László tartotta vele a lépést, egészen addig, amíg defektet nem kapott.

Már úgy tűnt, Remák ezúttal is győz Pécsett, ám az ausztrál Cyclingnews.com kerekese, Phil Thuaux befogta a címvédőt. Ezt követően Thuaux azonban éppen a szervízautóból vett át frissítőt, amikor egy rossz kormánymozdulat miatt ő is kibillent egyensúlyából és hatalmasat bukott. Az ausztrál kerekes sérülései ellenére nem adta fel a küzdelmet, sőt a baleset mintha megsokszorozta volna az erejét, a pécsi körpályán leszakította a címvédő Remák Zoltánt is, és egyperces előnnyel megnyerte a Tour de Hongrie második szakaszát. Az üldözők a pécsi körözés közben rengeteget faragtak hátrányukból, a legjobb hazai kerekes, Lengyel Tamás három perces hátránnyal az ötödik helyen ért célba.

Az összetett versenyben Thuaux viselheti a sárga trikót, de még semmi sem dőlt el, már a csütörtöki békéscsabai csapatidőfutamon változhat az állás.

Tour de Hongrie, 2. szakasz, Balatonföldvár-Pécs, 167 km:
1. Phillip Thuaux (ausztrál, Cyclingnews.com) 3:59:09 ó
2. Remák Zoltán (szlovák, Sport Podbrezova) 1:06 p hátrány
3. Martin Prazdnovsky (szlovák, Sport Podbrezova) 3:01 p h.
...5. Lengyel Tamás (P-Nívo Betonexpressz FTC) azonos idővel

Az összetettben (sárga trikó):
1. Thuaux 8:14:10 ó
2. Remák 35 mp hátrány
3. Prazdnovsky 2:40 p h.
4. Lengyel 3:37 p h.

Csütörtökön a Békéscsaba-Gyula-Békéscsaba útvonalon sorra kerülő 45 km-es csapat időfutam vár a mezőnyre.