Vágólapra másolva!
Tizenegy arany-, négy ezüst- és kilenc bronzéremmel zárta a magyar kajak-kenu válogatott a poznani  ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot.

Vasárnap az 500 méteres döntőkre került sor, melyek során az ifjúságiaknál Kozák Danusa női kajak egyesben, illetve Szabó Gabriella társaságában párosban is diadalmaskodott. Az ifiknél a Sáfrán Mátyás, Németh Szabolcs, Volein Viktor, Katona Gergely alkotta kenus négyes is győzött.

Az U23-as mezőnyben az olimpiai részvételről a pótválogatón lemaradt Paksy Tímea, Benedek Dalma páros a nap legmagabiztosabb győzelmét aratta. A két kiválóság azonban nem érte be ennyivel, hiszen Patyi Melinda és Szabó Ágnes hathatós közreműködésével négyesben is nyert. A férfi kvartett Sík Márton, Csamangó Attila, Bozsik Gábor és Kucsera Gábor - szintúgy győzelemmel zárta az Eb-t.

A küldöttség hat bronzérmet is szerzett a zárónapon: az ifjúságiaknál Sáfrán Mátyás (c-1), Kovács Viktor és Korisánszky Péter (c-2), valamint Molnár Péter, Várnai Soma, Varga Norbert és Katona Gergely (férfi k-4) révén, az U23-asoknál pedig Bendek Dalmának (női k-1), Bethlenfalvi Istvánnak (férfi k-1), Boros Attilának és Szabó Gergelynek (férfi k-2) köszönhetően.

A magyarok a szombati 1000 méteres döntők során 5 első-, 4 második- és 3 harmadik helyezést lapátoltak össze. A válogatott az ifjúsági és az U23-as mezőnyben is az élen zárta az éremtáblázatot az arany-, ezüst- és bronzérmeket tekintve 6, 2, 5-ös, illetve 5, 2, 4-es mérleggel.