Vágólapra másolva!
Bielben, a hat résztvevős, kétfordulós, 18-as kategóriájú nagymesterverseny első félideje után a címvédő orosz Alekszander Morozevics félpontos előnnyel vezet. A négy vereséggel rajtoló angol Luke McShane az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovot az ötödik fordulóban legyőzte.

A kettős győzelemmel rajtoló Alekszander Morozevics három döntetlennel folytatta szereplését. A világranglistán negyedik orosz nagymester az indiai Krishnan Sasikiran ellen nagy bonyodalmak után remizett, majd kezdetben hátrányosabb állását megfordítva Ruszlan Ponomarjovval szemben hosszasan próbálkozott kettős gyalogelőnyének érvényesítésért, de a a különböző színű futók végül megmentették az ukrán exvilágbajnok életét. Morozevics világossal sem tudta legyőzni a svájci Yannick Pelletiert, de számára kedvezően alakultak a riválisok partijai.

Érdekesen, bátran, csak éppen ponttalanul sakkozik a torna egyik újonca, Luke McShane. Négy sorozatban elszenvedett veresége után azonban a verseny szenzációjaként legyőzte Ponomarjovot. Ebben ellenfele hathatós segítséget nyújtott, előnyhöz vezető folytatás helyett kalandokba kezdett, majd taktikai elnézést elkövetve anyagi hátrányba került. Kölcsönös időzavarban mindketten hibáztak, végül McShane begyűjtötte első pontját. A 18-as kategóriájú nagymesterverseny első félidejének 15 játszmájából 8 végződött döntéssel, hétszer diadalmaskodtak a világossal játszók. A pontvadászat vasárnap folytatódik.

A 3. forduló eredményei:
Sasikiran (indiai, 2666) - Morozevics (orosz, 2743) döntetlen (Szláv védelem, 49)
Bacrot (francia, 2712) - McShane (angol, 2643) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 28)
Pelletier (svájci, 2597) - Ponomarjov (ukrán, 2722) döntetlen (Spanyol megnyitás, 40)

A 4. forduló eredményei:
Ponomarjov (ukrán, 2722) - Morozevics (orosz, 2743) döntetlen (Angol megnyitás, 94)
Pelletier (svájci, 2597) - Bacrot (francia, 2712) döntetlen (Spanyol megnyitás, 48)
Sasikiran (indiai, 2666) - McShane (angol, 2643) 1 - 0 (Vezérgyalog megnyitás, 80)

Az 5. forduló eredményei:
Morozevics (orosz, 2743) - Pelletier (svájci, 2597) döntetlen (Francia védelem, 27)
Bacrot (francia, 2712) - Sasikiran (indiai, 2666) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)
McShane (angol, 2643) - Ponomarjov (ukrán, 2722) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 43)

A verseny állása:
1. Alekszander Morozevics 3,5 pont
2. Krishnan Sasikiran 3
3-5. Ruszlan Ponomarjov, Yannick Pelletier és Etienne Bacrot 2,5
6. Luke McShane 1

Bacrot,E (2712) - McShane,L (2643)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4

A franciák ötszörös bajnoka és az angol sakkozó tavaly a Fiatal Mesterek versenyén 9...Hd7!? 10.0-0 Vc7 11.Fg5 Hf6 12.Fd3 b6 13.Ve2 h6 14.Fd2 e6 15.e5 Hd5 16.c4 He7 17.Fe4 Fb7 18.Fxb7 Vxb7 19.dxc5 Bfc8 20.cxb6 axb6 21.Fb4 Hf5! 22.a3 Ff8! 23.Bfd1 Fc5 24.Bd3 Kg7 25.Hd2?! ( 25.h3) 25...Fxb4 26.Bxb4 Ve7! 27.Bxb6 után döntetlenben egyezett meg. Bacrot a tavalyi bieli tornán éppen holtversenyes társát, az izraeli Szmirint győzte le a másik sokszor játszott 9...b6 10.0-0 Fb7 11.Vd3 Fa6 12.Vc2-es változatban. Szmirin 12... Vd7?! lépése nem vált be, 13.Fxa6 Hxa6 14.d5! c4 15.Fa3 Bfc8 16.Hd4 Fxd4 17.cxd4 b5 18.f4 e6 19.dxe6 Vxd4+ 20.Kh1 fxe6 21.Bxb5 Vd3 22.Vxd3 cxd3 23.Bd1 Bc4 24.Bxd3 Bxe4 25.h3 Bxf4 26.Bb7 és sötét feladta.

10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fg5 h6 14.Fe3 Hc6 15.d5 Bfd8

Új kísérlet. 15...He5 16.Bxb7 e6 17.d6 Bfd8 18.Be1 Fxf3 19.gxf3 Va5 20.Bf1 Ff8 21.d7 Va2 22.Fb5 a6 23.Fa4! Hxf3+ 24.Kg2 He5 25.Fb6 történt 2000-ben, Linaresben játszott Halifman-Lékó partiban. Nagymesterünk 25...Vc4?! -tel folytatta és FIDE akkori világelsője megnyerte a csatát. Halifman elemzésében hosszasan taglalta a 25...Va3 lépés nyújtotta esélyeket. Ez is azon változatok egyike, ahol a megnyitás akár 30 lépésig is tarthat. Bacrot a sötétre váró veszélyeket saját bőrén is megtapasztalhatta, a 2001-ben, Leonban játszott Eb-n a svéd Agrest ellen kipróbálta a15...Fxf3-as elágazást. 16.gxf3 Hd4 17.Fd3 a5 18.f4 b5 19.Kh1 Bfc8 20.f5 Va4 21.Vd2 Hf3 22.Ve2 He5 23.fxg6 Hxd3 24.gxf7+ Kf8? ( 24...Kh7 25.Vg4 Bf8! rendkívüli bonyodalmakkal.) 25.Vg4 He5 26.Vf5 Hxf7 27.Bg1 Ff6 28.Bg6 Fg5 29.Fxg5 hxg5 és Agrest 30.Bg1!-gyel azonnal nyerhetett volna.

16.Bxb7 e6 17.Bc7 Fxf3 18.Fxf3 He5 19.d6 Ff8 20.Fc5 Va5 21.Fe2 Bac8

Forrás: [origo]


22.Va1! Vxa1 23.Bxa1 Bxc7? 24.dxc7 Bc8 25.Fxf8 Kxf8 26.Bc1 Ke7 27.Fa6 Kd7 28.Bd1+ és sötét feladta

Sasikiran,K (2666) - Morozevics,A (2743)
Szláv védelem [D18]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Fb4 8.0-0 Hbd7 9.Ve2 Fg4 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 0-0 12.Bd1 Bc8 13.e4 e5 14.Fe3 Va5 15.He2 Bfe8 16.Hg3 exd4 17.Fxd4 He5 18.Fxe5 Bxe5 19.Vb3 Hxe4 20.Hxe4 Bxe4 21.Bd7 Bf8 22.Bxf7 Bxf7 23.Fxf7+ Kh8 24.Vg3 Vd8 25.Vf3 Ve7 26.g3 Be2 27.Bd1 Bxb2?! 28.Vf5 Vf8 29.Bd4 Fe7 30.Bd7 Ff6 31.Fc4 g6 32.Vf4 Bb4

Forrás: [origo]


33.Bf7 Vxf7 34.Vb8+ Kg7 35.Fxf7 Kxf7 36.Vxa7 Fd4 37.Vb8 c5 38.Vc7+ Kf6 39.Vxh7 Bxa4 40.Vxb7 Ba2 41.Vc6+ Kg7 42.h4 Bxf2 43.Kh1 Bf6 44.Ve4 Bf2 45.g4 Kf7 46.Vc6 Kg7 47.Vd5 Kf8 48.Vd8+ Kg7 49.Vd5 és döntetlen

Sasikiran,K (2666) - McShane,L (2643)

Forrás: [origo]


45.e4! dxe4 46.Ke3 Bb2 47.Fxc4 Bxb6 48.Bf6 Bb2 49.Hxf5 Hxf5+ 50.Bxf5 Bc2 51.Bg5+ Kf7 52.Bxg4 Bxc3+ 53.Kd4 Ba3 54.Kxe4 Fa4 55.Kd4 Fc2 56.Bg5 Bf3 57.Fe2 Ba3 58.Fh5+ Kf8 59.Fg6 Fd1 60.Fd3 Ba4+ 61.Ke3 Ba3 62.Kd2 Ff3 63.Fc4 Ke7 64.Bg7+ Kf8 65.Bg6 Fh5 66.Bg5 Ff7 67.g4 Ba5 68.Kc3 Ba3+ 69.Kd4 Ba4 70.Kc5 Ba5+ 71.Kb4 Ba1 72.f5 Bb1+ 73.Kc5 Bc1 74.f6 Be1 75.Kd4 Bd1+ 76.Fd3 Ba1 77.Bg7 Ba4+ 78.Fc4 Ba1 79.g5 Bd1+ 80.Fd3 és sötét feladta

McShane,L (2643) - Ponomarjov,B (2722)
Szicíliai védelem [B54]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.f3 e5 6.Hb3 a5 7.a4 Hc6 8.Fb5 Fe7 9.c4 0-0 10.Fe3 Ha7 11.Hc3 Fe6 12.Vd3 Hh5 13.g3 f5 14.Hd2 fxe4 15.fxe4 Fg5 16.0-0-0 Fxe3 17.Vxe3 Hf6 18.Bhf1 Vc7 19.b3 Hc6 20.Hf3 Fh3 21.Bfe1 Fg4 22.Bd2 Hxe4

Az ukrán exvilágbajnok vígan nézhetett volna a jövőbe 22...Fxf3 23.Vxf3 Hd4 24.Vd1 Vc5 folytatással. Miért komplikálja az állást, ha a helyesen megválasztott cserével is előnybe kerülhet?

23.Hxe4 Fxf3

Jobb volt 23...Bxf3 24.Vg5 Ff5 25.Hxd6 Fg6 választás.

24.Fxc6 bxc6 25.Hxd6 e4 26.c5 Bab8 27.Kb2 Kh8 28.Vc3 Ve7 29.Bd4 Ve5?

Ritkán látható nagy baki.

Forrás: [origo]


30.Hf7+! Bxf7 31.Bd8+ Bxd8 32.Vxe5 h6 33.Vc3 Bd3 34.Vxa5 Fd1 35.Vb4?!

Az angol nagymester simán nyerhetett volna 35.Va8+ Kh7 36.Vxc6 Bxb3+ 37.Kc1 Fg4 38.Vxe4+ Ff5 39.Vd5 Bb1+ 40.Kd2 Bbb7 41.c6 folytatással.

35...e3

Ponomarjov kihagyta a remihez vezető 35...Bf2+ 36.Kc1 Fxb3 37.Vb8+ Kh7 38.Ve5 Fd5 39.Bxe4 Bdd2 40.Bf4 Bc2+ 41.Kd1 Bfd2+ 42.Ke1 Bxh2 lehetőséget.

36.a5 e2 37.a6 Bdd7 38.Ve4 Bde7 39.Vxc6 Bf1 40.a7 Bxe1

Már nincs védelem, 40...Bxa7-re 41.Ve8+ Kh7 42.Bxe2 Fxe2 43.Vxe2 Bfa1 44.Ve4+ g6 45.b4 nyert volna.

41.a8V+ Kh7 42.Vf8 Be5 43.Vfd6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa