Vágólapra másolva!
Dortmundban négy döntetlennel kezdődött meg az esztendő harmadik szuperversenye. Lékó Péter a címvédő moldáviai Viorel Bologannal osztozott meg a ponton, az orosz világelső Vlagyimir Kramnyik világossal sem tudta legyőzni a torna legfiatalabb résztvevőjét, a 14 éves Szergej Karjakint. A másik csoportban az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand nem bírt a németek reménységével, Arkadij Naiditsch sötéttel remizte ki esélyesebb ellenfelét. A második játéknapon Lékó sötéttel Kramnyikkal mérkőzik meg.

A nyolc résztvevős szuperverseny kisebb késéssel kezdődött meg. A torna fővédnöke, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke, Peer Steinbrück úr egy útépítés miatt kialakult közlekedési káoszba keveredett. A nagymesterek érthető türelmetlenséggel várták a neves személyiséget, aki végül rövid üdvözlő beszéde után megtette a viadal kezdőlépését. A szuperverseny első fordulója szokatlanul békés mederben zajlott, a legnagyobb kockázatot Lékó Péter vállalta a tavalyi torna győztese ellen. Nagymesterünknek ez az ötödik játszmája volt a moldáviai Viorel Bologannal szemben. Bologan a bieli sakkolimpián a szicíliai védelem Najdorf változatát választotta, tavaly és a Wijk aan Zee-i versenyen Péterrel a Caro-Kann védelemben vívott érdekes megnyitáselméleti csatát.

A moldáviai sakkozó Dortmundban hátrányos állásból fordított Lékó időzavarát kihasználva, Wijk aan Zee-ben érdekes újítással rukkolt ki, de túlértékelve a pozíciót végül vesztett. Bologan ezúttal a spanyol megnyitás Csigorin változatára szavazott. A pozíciós küzdelmet nagymesterünk terelte kombinációs útra, de a bonyolult középjáték végül döntetlen végjátékra oldódott. Ebben a csoportban meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a torna legfiatalabb résztvevője, a 14 éves ukrán Szergej Karjakin gond nélkül remizett Vlagyimir Karjakinnal. Alighanem a lebonyolításnak is része van abban, hogy az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand szokatlanul óvatosan sakkozott, az orosz házirangadó, Peter Szvidler és Szergej Rublevszkij partija sem hozott nagy izgalmakat. A német szervezők újításaként a játszmákat élőben csak egy minimális összeg befizetése ellenében lehet követni, ez a tíz fordulós versenyre 8 eurót jelent, ezért dr. Helmut Pfleger és Klaus Bischoff nagymesterek szakavatott kommentárját is hallgathatják a www.chessgate.de/do2004 internetes honlapon.

Az 1. forduló eredményei:
Anand (indiai, 2782) - Naiditsch (német, 2574) döntetlen (Spanyol megnyitás, 25)
Szvidler (orosz, 2725) - Rublevszkij (orosz, 266) döntetlen (Szicíliai védelem, 25)

Kramnyik (orosz, 2770) - Karjakin (ukrán, 2591) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)
Lékó Péter (2741) - Bologan (moldáviai, 2663) döntetlen (Spanyol megnyitás, 49)

A 2. forduló párosítása:
Naiditsch - Rublevszkij
Anand - Szvidler
Karjakin - Bologan
Kramnyik - Lékó Péter

Lékó,P (2741) - Bologan,V (2663)
Spanyol megnyitás [C99]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vc7 12.Hbd2 cxd4 13.cxd4 Hc6 14.Hb3 a5 15.Fe3 a4 16.Hbd2 Fd7 17.Bc1 Vb7 18.Hf1

A FIDE kieséses rendszerű döntőjének nyolcaddöntőjében Almási Zoltán a világbajnoki címet szerzett üzbég Rusztam Kaszimdzsanov ellen 18.Fb1 Fd8 19.dxe5 dxe5 20.b4 Fb6 21.a3 Fe6 22.Fxb6 Vxb6 23.Vc2 Ba6 24.Be3 Bd8 25.Bc3 Bd6 26.Bd3 Bxd3 27.Vxd3 Vb8 28.Bc5 Bb6 29.Vc3 folytatással gyalogot nyert, de végül durva elnézéssel elvesztette nyerőesélyes pozícióját.

18...Bfe8 19.Hg3 Fd8

A tavalyi Északi Kupán az angol McShane a kubai Bruzonnal szemben 19...h6 20.Vd2 Ff8 ( 20...Fd8? 21.Fxh6!) 21.d5 Ha5 22.Fd3 Beb8 23.Bc2 Hc4 24.Fxc4 bxc4 25.Vc1! Va6 26.Hd2 Fb5 27.Hxc4 Fxc4 28.Bxc4 Bxb2 29.Vxb2 Vxc4 30.Bc1 után a c6 mező gyengesége és a világos tisztek aktivitása határozott előnyt ért el.

20.Fb1 h6 21.Be2 Fb6 22.dxe5 Hxe5 23.Hh4 Fxe3 24.Bxe3 d5 25.Hgf5 Fxf5 26.Hxf5 Bad8

Forrás: [origo]


27.Bg3

Kockázatos terv a kiegyenlítést jelentő 27.exd5 Bxd5 28.Ve1 Vd7 29.f4 Hg6 helyett.

27...dxe4 28.Bxg7+ Kh8

Világos 28...Kf8-ra 29.Ve1-gyel előnybe került volna.

29.Ve1 Vd7

A címvédő sem látta át a 29...Hh5 30.Ve3 Va6 31.Bg4 Hxg4 32.hxg4 Vg6 33.Hxh6 Hf6 34.Vh3 Bd5 35.Hf5+ Vh7 36.Vc3 Bde5 folytatás bonyodalmait.

30.Fxe4 Vd2 31.Vxd2 Bxd2 32.f4 Hh5

Forrás: [origo]


33.Bh7+

Fonalas lebonyolításhoz vezet, 33.Hd6 Hxg7 34.Hxe8 Hxe8 35.fxe5 Be2 36.e6 Hd6 37.exf7 Hxf7 38.Bc7 Bxe4 39.Bxf7 sem ígért többet.

33...Kxh7 34.Hd6+ Kg8 35.Hxe8 Hxf4 36.Bc2 Bd4

Bologan lebecsülte a világos bástya aktivitását, 36...Bxc2 37.Fxc2 Kf8 38.Hc7 He2+ 39.Kf2 Hd4 sima remi lett volna.

37.Bc5 Hd7 38.Bc8 Hb6 39.Bb8 Hd7 40.Hf6+

Az időzavar utolsó lépése, 40.Bd8 Kf8 41.Hd6+ Ke7 42.Hf5+ Kxd8 43.Hxd4 Hc5 44.Fc2 világos kis előnyét biztosította volna.

40...Kg7 41.Hxd7 Bxe4 42.Bxb5 Be2 43.Bf5 Hxg2 44.Bf2 Bxf2 45.Kxf2 Hf4 46.Hc5 Hxh3+ 47.Kg3 Hg5 48.Hxa4 Kf6 49.Hc5 Ke5 és döntetlen

Kramnyik,V (2770) - Karjakin,S (2591)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fc5 6.Fxc6 dxc6 7.d3 Hd7 8.Hbd2 0-0 9.Hc4 Be8 10.b3 Fd6 11.Fb2 c5 12.a4 b6 13.Hfd2 Hf8 14.Vh5 f6 15.f4 exf4 16.Hxd6 cxd6 17.Bxf4 Hg6 18.Bf3 Fe6 19.Baf1 d5 20.Bg3 d4 21.Fc1 Ff7 22.Bh3 Hf8 23.Vh4 b5 24.Hf3 bxa4 25.bxa4 Vd7 26.a5 c4 27.Vf2 Bad8 28.Hh4 cxd3 29.cxd3 Be5 30.Fd2 és döntetlen

Anand,V (2782) - Naiditsch,A (2574)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d4 d6 10.dxe5 Hxe5 11.Hbd2 Hxf3+ 12.Hxf3 Fb7 13.e5 Hd7 14.e6 fxe6 15.Fxe6+ Kh8 16.Fd5 c6 17.Fa2 c5 18.Fd5 Fxd5 19.Vxd5 Hb6 20.Ve6 Ff6 21.a5 Hd7 22.Vd5 He5 23.Hd2 Hg4 24.Hf3 He5 25.Hd2 Hg4 és döntetlen

Szvidler,P (2725) - Rublevszkij,S (2666)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.0-0 He7 8.c4 d6 9.Hc3 e5 10.Ve2 Hbc6 11.Fe3 0-0 12.Bad1 Hg6 13.Hd5 a5 14.Fxa7 Bxa7 15.Ve3 a4 16.Ha1 Ba5 17.Hc2 Hce7 18.Hc3 Hf4 19.g3 Hh3+ 20.Kg2 f5 21.exf5 Hxf5 22.Ve2 Hg5 23.f4 exf4 24.gxf4 Hf7 25.Bde1 Fd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa