Vágólapra másolva!
A rekordnak számító, sorozatban hatodik elsőségére törő Lance Armstrong a riválisok szempontjából nem éppen megnyugtató kijelentést tett, amely így hangzott: elképzelhető, hogy mostani valószínűsíthető sikere után is visszatér még a francia országúti kerékpáros körversenyre, a Tour de France-ra.

"Természetesen előbb be kell fejeznem az idei viadalt, majd csak azután gondolkodom el a jövőn" - mondta egy francia rádiónak adott nyilatkozatában a 32 éves texasi világklasszis. "Nemrég még azt mondtam: a hatodik győzelmet követően befejezem a pályafutásomat. Most azonban nehéz arra gondolnom, hogy hamarosan visszavonulok."

Armstrong jelenleg második összetettben, hátránya 22 mp az éllovas francia Thomas Voeckler mögött. Bár szinte mindenki azt várja tőle, hogy hamarosan átvegye a vezetést, bevallotta, hogy nagyon szenved a kerékpáron. "A Touron a tapasztalat számít a legtöbbet. Tudom, többen azt hiszik, nekem minden könnyen megy, de ez egyáltalán nem így van. Talán idén kevésbé szenvedek, mint tavaly, de mindenképpen jobban, mint 2001-ben."

A L'Equipe című sportlap egyébként körkérdést intézett a Touron részt vevő 21 csapat vezetőjéhez, közülük 20 az amerikai klasszist várja az első helyre, egyikük nem akart állást foglalni.

A viadalhoz kapcsolódik, hogy Jakob Piil, a CSC csapat dán kerékpározója térdsérülése miatt a 15. szakasz előtt feladta a francia körversenyt. A 31 éves kerekes - aki az összetettben a 45. helyen állt - tavaly szakaszt is nyert a világ leghíresebb viadalán.

Hétfőn pihenőnap van a világ legjelentősebb kerékpárversenyén, amely kedden a 15. szakasszal, a Valréas és Villard-de-Lans közötti 180,5 km-es etappal folytatódik, és vasárnap, Párizsban ér véget.