Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy Erdei Zsolt szeptember 11-én a Kisstadionban védheti meg másodszor a Boksz Világszervezetnél (WBO) birtokolt félnehézsúlyú bajnoki címét. Az eredeti tervek szerint az Universum Box-Promotion magyar öklözője a Papp László Arénában húzott volna kesztyűt ezen a napon, végül azonban a másik budapesti helyszín lett a befutó.

A létesítmény három éven belül másodszor adhat otthont Universum-gálának, 2001. június 16-án Kovács "Kokó" István az argentin Julio Pablo Chacón ellen itt veszítette el a WBO pehelysúlyú vb-koronáját, Erdei Zsolt pedig csak egy "padlózás" után tudta megverni az ukrán Olekszandr Gerasenkót.

"Sajnos nem tudtunk megegyezni a Papp László Aréna vezetőivel, így kerülhetett a képbe a Kisstadion, amelyről az eredményeket leszámítva csak szép emlékeink vannak. Az Universum szerint is az volt az egyik legjobban sikerült rendezvényünk" - kommentálta a helyszínválasztást Dámosy Zsolt, az esemény szervezője.

A gála pontos műsora egyelőre nem ismert, mint ahogy későbbre tervezik Erdei ellenfelének bemutatását is. A kihívót Erdei klubja választja ki.