Vágólapra másolva!
Miközben egész Európa figyelme a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságra szegeződik, egy kétszázezres városkában (Liege) szombaton útjára indul a világ legrangosabb kerékpáros körversenye. Az idei Tour de France ráadásul történelmi lehet, hiszen Lance Armstrong zsinórban hatodszor nyerheti meg. Borítékolható azonban: minden eddiginél nagyobb csata vár rá.

3391 kilométer (többek között hat hegyi szakasz, illetve a prológgal együtt három egyéni - köztük egy hegyi - és egy csapatidőfutam). Ennyi választja el Lance Armstrongot attól, hogy talán mindörökké megdönthetetlen csúcsot állítson fel zsinórban hatodik Tour de France-győzelmével (korábban a belga Eddy Merckx, a francia Bernard Hinault és Jacques Anquetil, valamint a spanyol Miguel Indurain nyert ötször, hatszor senki). A világ legrangosabb kerékpáros körversenye holnap, azaz szombaton veszi kezdetét a 6,1 kilométeres liege-i prológgal, s három hét múlva Párizsban, a Champs-Elysées-n ér véget. Ám korántsem biztos, hogy Armstrong-diadallal.

A texasi hérosz felkészülése nem sikerült éppenséggel zavartalanra, megjelent ugyanis egy könyv L. A.-ügyirat címmel, amely doppingolással vádolta meg. Armstrongot teljesen kiborította, hogy a kiadvány a boltok polcaira kerülhetett, pereskedni kezdett bocsánatkérést követelve. A bíróság előtt azonban kudarcot vallott, keresetét elutasították, s ez olyannyira megzavarta, hogy a Tour legfontosabb előversenyét, a Dauphiné Liberét sem tudta megnyerni, ahol korábban tarolt.

Johan Bruyneel, a US Postal igazgatója persze megmagyarázta, nem is terveztek győzelmet, a hozzáértők szerint viszont Armstrong egyszerűen nem volt elég erős. Iban Mayo és Tyler Hamilton is legyőzte, ez a két versenyző az elkövetkezendő három hétben is sok borsot törhet az orra. Na meg a svájci körversenyt megnyerő Jan Ullrichhal is számolni kell, a német mostanra csúcsformába lendült, s kőkemény felkészülést tudhat a háta mögött. A spanyol Roberto Heras, a Vuelta tavalyi és 2000-es bajnoka "sötét lónak" számít, hiszen éveken át Armstrong árnyékában versenyzett (a US Postalban csak segítője lehetett az amerikai csillagnak), de idén elszerződött a Liberty Seguroshoz, így riválisokká váltak. Rajtuk kívül talán még a Giro d'Italia kétszeres győztese, az olasz Gilberto Simoni szólhat bele a nagyok küzdelmébe.

Látszólag bajban van tehát Armstrong, s figyelmeztető jel lehet számára az a tény is, hogy korábban a legendás Miguel Indurain is elhasalt hatodik diadala kapujában. A spanyol kerekes - Armstronghoz hasonlóan - zsinórban öt siker után próbálta behúzni a hatodik strigulát 1996-ban, a dán Bjärne Riis azonban keresztülhúzta számításait. Indurain teljesen elkészült erejével a végére, közel negyed órát kapott a Telekom frontemberétől, aki mögött már akkor ott nyomult a fentebb emlegetett Ullrich. Armstrongot ugyan - emberi számítás szerint - nem fenyegeti az a veszély, hogy a vert mezőnyben végez, de az Ullrich, Mayo, Hamilton trió hangzatos nyilatkozatokkal már jelezte, komolyan gondolja a győzelmet.

A korábbi győztes (1987) Stephen Roche is szólásra jelentkezett, szerinte a texasinak át kell adnia a trónt. "Nagyon meg lennék lepve, ha az utolsó szakaszon Armstrongon feszülne a sárga trikó" - mondta Roche. "Mentálisan lehet, hogy még soha nem volt ennyire erős, taktikailag is felkészült, fizikailag azonban már nem a régi. Ha tippelnem kéne, azt mondom, Ullrich nyer, Hamilton lesz a második, míg Armstrong a harmadik: a német a svájci körverseny megnyerésével bizonyította, tökéletesen sikerült a formaidőzítése."

Armstrongon kívül a francia Richard Virenque is beírhatja magát a 101 éves Tour aranykönyvébe, ugyanis ha ismét, immár hetedszer megszerzi a "hegyek királyának" járó pöttyös trikót, akkor új rekordot állít fel. Rajta kívül egyedül a belga Lucien Van Impe büszkélkedhet azzal, hogy hatszor lett a legjobb hegyi menő. A sprinterek között is hatalmas harc várhatóan a zöld trikóért, mivel mindenki rajthoz áll, aki számít. Ebben a versengésben a papírforma az idei Girón második világháború utáni rekordot jelentő kilenc győzelmet aratott olasz Alessandro Petacchi fölényét ígéri. A Fassa Bortolo világklasszisát honfitársa, Mario Cipollini, a német Erik Zabel, az észt Jaan Kirsipuu vagy két ausztrál, Robbie McEwen és Baden Cooke szoríthatja meg.

Az idei Touron nem lesz magyar résztvevő, a Quick Step-Davitamon az elmúlt két évvel ellentétben csak a tartalékok közé nevezte Bodrogi Lászlót.

A 91. Tour de France programja:
prológ, július 3.: Liege, 6,1 km, egyéni időfutam
1. szakasz, július 4.: Liege-Charleroi, 202,5 km
2. szakasz, július 5.: Charleroi-Namur, 197 km
3. szakasz, július 6.: Waterloo-Wasquehal, 210 km
4. szakasz, július 7.: Cambrai-Arras, 64,5 km, csapatidőfutam
5. szakasz, július 8.: Amiens-Chartres, 200,5 km
6. szakasz, július 9.: Bonneval-Angers, 196 km
7. szakasz, július 10.: Chateaubraint - Saint-Brieuc, 204,5 km
8. szakasz, július 11.: Lamballe-Quimper, 168 km
9. szakasz, július 13.: Saint-Léonard-de-Noblet - Guéret, 160,5 km
10. szakasz, július 14.: Limoges - Saint-Flour, 237 km
11. szakasz, július 15.: Saint-Flour - Figeac, 164 km
12. szakasz, július 16.: Castelsarrasin-La Mongie, 197,5 km, hegyi befutó
13. szakasz, július 17.: Lannemezan-Plateau de Beille, 205,5 km, hegyi befutó
14. szakasz, július 18.: Carcassonne-Nimes, 192,5 km
15. szakasz, július 20.: Valréas - Villard-de-Lans, 180,5 km, hegyi befutó
16. szakasz, július 21.: Bourg d,Oisans-L,Alpe d,Huez, 15,5 km, egyéni hegyi időfutam
17. szakasz, július 22.: Bourg d,Oisans - Le Grand-Bornand, 204,5 km
18. szakasz, július 23.: Annemasse - Lons-le-Saunier, 166,5 km
19. szakasz, július 24.: Besancon, 55 km, egyéni időfutam
20. szakasz, július 25.: Montereau-Párizs (Champs-Elysées), 163 km

[origo]