Vágólapra másolva!
Mandula Petra és a belga Els Callens simán bejutott a női páros 3. fordulójába, a duó következő ellenfele a 4. helyen kiemelt Nadja Petrova, Meghann Shaughnessy (orosz, amerikai) kettős lesz a wimbledoni tenisztornán. Kisgyörgy Gergelynek ugyanakkor nem sikerült a bravúr.

Kisgyörgy Gergely és Lukasz Kubot a második fordulóban fejezte be szereplését Wimbledonban, de a magyar, lengyel kettős így is szép sikert ért el, hiszen a selejtezőből jutott főtáblára a füvespályás Grand Slam-versenyen.

Kisgyörgyék vasárnap a korábbi világelső Bob és Mike Bryan ellen játszottak, s a vártnál jóval szorosabb mérkőzést láthatott a közönség. Az esélytelen duó ugyanis számos szép megoldással lepte meg az amerikai párost, sőt, szerencsével akár szettet is nyerhetett volna (az első játszma rövidítésében 5-3 volt "ide"). Sokat elárul a találkozóról, hogy a Bryan-fivérek csak egyszer brékeltek.

Ami az egyes küzdelmeket illeti, nagyobb meglepetések nélkül folytatódott a torna, a szurkolók csak a nyolcadik helyen kiemelt Rainer Schüttler búcsújára kapták fel a fejüket. Roger Federer imponáló teljesítményt nyújtva masírozott be a következő körbe, esélyt sem adott az amúgy cseppet sem fakezű, Grand Slam-győztes Thomas Johanssonnak.

A nőknél a horvát Sprem Venus Williams után újabb kiemeltet vett ki a mezőnyből, ezúttal Meghan Shaughnessyt búcsúztatta (az előző fordulóhoz hasonlóan) 7:6, 7:6-tal.

Eredmények
férfiak, 3. forduló:
Federer (svájci, 1.) - T. Johansson (svéd) 6:3, 6:4, 6:3
Roddick (amerikai, 2.) - Dent (amerikai, 26.) 6:3, 7:6, 7:6
Spadea (amerikai, 30.) - Schüttler (német, 8.) 6:4, 6:2, 6:3
Ancic (horvát) - Hrbaty (szlovák, 25.) 7:5, 6:3, 7:5
Malisse (belga) - Beck (szlovák) 6:3, 6:3, 6:4
Mayer (német) - Ferreira (dél-afrikai) 4:6, 6:4, 6:1, 6:4
Schalken (holland, 12.) - Enqvist (svéd) 5:7, 6:2, 3:6, 7:6, 6:2
J. Johansson (svéd) - Björkman (svéd, 17.) 6:7, 7:6, 7:6, 6:3
Karlovic (horvát) - Lopez (spanyol, 18.) 7:6, 7:6, 6:7, 7:5
Henman (brit, 5.) - Arazi (marokkói, 32.) 7:6, 6:4, 3:6, 6:2
Philippoussis (ausztrál, 11.) - Gonzalez (chilei, 24.) 6:4, 6:1, 6:7, 7:5
Popp (német) - Carlsen (dán) 7:5, 6:4, 6:4

A nyolcaddöntőben:

Federer - Karlovic
Moyá (spanyol, 9.) - Hewitt (ausztrál, 7.)
Mayer - J. Johansson
Grosjean (francia, 10.) - Ginepri (amerikai, 27.)
Henman - Philippoussis
Malisse - Ancic
Spadea - Schalken
Popp - Roddick

nők, 3. forduló:
Capriati (amerikai, 7.) - Dechy (francia, 25.) 7:5, 6:1
Suarez (argentin, 9.) - Kremer (luxemburgi) 6:1, 4:6, 6:0
Petrova (orosz, 10.) - Perebijnisz (ukrán) 7:6, 6:2
Maleeva (bolgár, 21.) - Chladkova (cseh) 7:5, 6:3
Sprem (horvát) - Shaughnessy (amerikai, 32.) 7:6, 7:6
Grande (olasz) - Razzano (francia) 6:4, 4:6, 6:3
Golovin (francia) - Gagliardi (svájci) 6:3, 2:6, 3:3-nál félbeszakadt
Ruano Pascual (spanyol) - Farina-Elia (olasz, 14.) 6:4, 2:6-nál félbeszakadt

A nyolcaddöntőben:
S. Williams (amerikai) - Golovin vagy Gagliardi
Petrova - Capriati
Mauresmo - Ruano Pascual vagy Farina-Elia
Suarez - Grande
Davenport (amerikai, 5.) - Zvonarjova (orosz, 12.)
Maleeva - Sprem
Tanasugarn (thaiföldi) - Szugijama (japán, 11.)
Sarapova (orosz, 13.) - Frazier (amerikai, 31.)

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Callens, Mandula (belga, magyar, 15.) - Cargill, Wheeler (amerikai, ausztrál) 6:4, 6:3

férfi páros, 2. forduló:
B. és M. Bryan (amerikai, 2.) - Kisgyörgy, Kubot (magyar, lengyel) 7:6, 6:3