Vágólapra másolva!
Elkészítették a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság főtáblájának sorsolását: a világranglistán 38. Mandula Petra selejtezőből érkező, Kapros Anikó bosnyák, míg Czink Melinda ausztrál ellenfelet kapott.

A rangsorban 46. Kapros a bosnyák Mervana Jugic-Salkiccal (102.), míg Czink (80.) a 27. helyen kiemelt Alicia Molikkal (29.) játszik. "Eddig egyszer játszottam Mervanával, igaz salakon, s akkor sérülés miatt sajnos fel kellett adnom a meccset" - mondta Kapros Anikó, aki éppen csütörtökön tette le sikerrel az érettségi vizsgáját. "Hogy mi lesz füvön, azt nem tudom, mindenesetre a felkészülésem sikerült, s bízom abban, hogy eredményes lehetek. Annyit tudok elmondani ellenfelemről, hogy az adogatása nagyon jó, viszont nekem a fogadás az erősségem. Remélem túljutok az első fordulón, ám akkor nagyon-nagyon veszélyes ellenfél jöhet: Anasztazia Miskina, a Roland Garros idei bajnoka."

A párizsi nyílt teniszbajnokságon döntős, argentin Guillermo Coria az előzetes hírekkel ellentétben mégis edzővel lép fel Londonban. A 22 éves salakspecialista munkáját - egyelőre decemberig - honfitársa, Gabriel Markus irányítja, aki egyszersmind a szintén argentin Juan Ignacio Chela trénere is marad. A hagyományos világranglistán harmadik klasszis a múlt héten, a Queen's Clubban rendezett viadalon szakított eddigi mesterével, Fabian Blenginóval. Ugyanakkor kijelentette: a válásnak semmi köze nincs a Roland Garros fináléjában elszenvedett vereségéhez és ahhoz sem, hogy a londoni versenyen már a második fordulóban búcsúzni kényszerült.