Vágólapra másolva!

Henman fűbe harapott Queen's-ben

A múlt heti Roland Garros két hőse, Guillermo Coria és Tim Henman a salakpályás menetelés után ezúttal fűvön próbálkozott, de mindketten búcsúztak a queen's-i torna második fordulójában.

A kis argentin kiesése még nem akkora meglepetés, hiszen füvön közel sem mozog annyira otthonosan, mint salakon, ellenben Henman veresége elég nagy blama, elvégre a brit játékos tíz alkalomból mindössze egyszer esett ki az első körben Queen's-ben. Most megvolt a második zakó is, méghozzá a szlovák Beck ellen, aki először vert meg egy top 10-be tartozó játékost.

A háromszoros győztes Hewitt mozgott egy jót a spanyol Lopez ellen, mint ahogy a tavalyi döntős Grosjean sem izzadt meg túlságosan a selejtezőből érkező Reid legyőzésekor. A brit Flanagan is a kvaliból érkezett, ehhez képest Phillippoussis után Hanescut is eltüntette a mezőnyből.

Halléban a világelső és címvédő Federer a 2001-es győztes svéd Johanssont oktatta sima két szettben, a svájci az utolsó 13 mérkőzését nyerte füvön. A harmadik kiemelt Novaknak sem kellett stresszelni, Haas és Clément ellenben megszenvedett a sikerért, végül mindketten bejutottak a nyolc közé.

Birminghamben Petrova személyében búcsúzott a legmagasabban rangsorolt játékos, és további kiemeltekre is rájárt a rúd, hiszen Dokic, Dechy és Daniildou is maximum a nézőtérről követheti a további eseményeket.

ATP-torna, Queen's (791 ezer euró, fű), 2. forduló:
Lu (tajvani) - Coria (argentin, 2.) 6:2, 6:4
Beck (szlovák) - Henman (brit, 4.) 6:2, 3:6, 7:6 (8-6)
Grosjean (francia, 5.) - Reid (ausztrál) 6:3, 6:1
Hewitt (ausztrál, 6.) - M. Lopez (spanyol) 6:3, 6:2
Srichaphan (thaiföldi, 7.) - Moodie (dél-afrikai) 6:3, 6:2
Li (dél-koreai) - Ginepri (amerikai, 12.) 6:3, 6:2
Karlovic (horvát, 14.) - Enqvist (svéd) 7:6 (7-5), 6:4
Stepanek (cseh, 15.) - Sanguinetti (olasz) 4:6, 6:4, 6:3
Marray (brit) - J. Delgado (brit) 6:4, 6:3
Dupuis (francia) - Mahut (francia) 7:6 (9-7), 6:4
Flanagan (brit) - Hanescu (román) 7:6 (7-4), 6:3
Ancic (horvát) - Martin (amerikai) 7:6 (7-5), 4:6, 6:2

ATP-torna, Halle (791 ezer euró, fű), 2. forduló:
Federer (svájci, 1.) - Juzsnyij (orosz) 6:2, 6:1
Novak (cseh, 3.) - Chiudinelli (svájci) 6:3, 6:1
Clément (francia) - Popp (német) 7:6 (7-4), 6:2
Haas (német) - Carlsen (dán) 6:7 (3-7), 6:2, 6:4

WTA-torna, Birmingham (170 ezer dollár, fű), 2. forduló:
Asagoe (japán) - Petrova (orosz, 1.) 6:4, 2:6, 6:4
Maleeva (bolgár, 4.) - Barna (német) 3:6, 6:4, 6:3
Perry (amerikai) - Dokic (szerb-montenegrói, 5.) 6:4, 7:6 (7-4)
Vinci (olasz) - Dechy (francia, 6.) 6:0, 4:6, 7:6 (7-5)
Loit (francia, 9.) - C. Black (zimbabwei) 6:1, 6:7 (2-7), 6:3
Sanchez Lorenzo (spanyol,16.) - Keothavong (brit) 6:3, 4:6, 6:4
Jankovic (szerb-montenegrói) - Ruano Pascual (spanyol) 6:1, 6:0
Obata (japán) - McCain (amerikai) 7:5, 7:5
Tanasugarn (thaiföldi) - Craybas (amerikai) 6:1, 7:5
Morigami (japán) - Daniilidou (görög, 7.) 2:6, 6:2 2:0-nál Daniildou feladta
Stosur (ausztrál) - Sequera (venezuelai) 0:6, 6:4, 7:6 (7-5)
Golovin (francia) - Hantuchova (szlovák) 6:0 3:1-nél Hantuchova feladta