Vágólapra másolva!
Elisztában június 8-án új női sakkvilágbajnokot ünnepelnek. A kieséses rendszerű világbajnokság elődöntőjének második játszmájában a bolgár Antoanate Sztefanova a sötét bábukat vezetve mért vereséget a grúz exvilágbajnoknőre, Maja Csiburdanidzére, és ezzel megnyerte a meccset. A másik ágon az indiai Humpy Koneru világossal győzött, s ezzel egyenlített az Jekatyerina Kovalevszkajával szemben. A rájátszásban az orosz nagymesternő világossal nyert, majd sötéttel nagy küzdelemben remizett, így Sztefanovával vívja a négyjátszmás döntőt.

A harmadik kieséses rendszerű női világbajnokság a meglepetések versenye volt. Az esélyeseknek tartott nagymesternők sorban véreztek el, kevésbé bírták a feszültséget. Az elődöntők izgalmaiban elvérzett az első helyre rangsorolt indiai Humpy Koneru és a grúz exvilágbajnoknő, Maja Csiburdanidze is. A női sakkozás hatodik világbajnoknője az ötszörös világelső Nona Gaprindasvilitől 1978-ban hódította el a címet, és Nana Alekszandrijával 1981-ben, Irina Levityina ellen 1984-ben védte meg címét, 1986-ban visszaverte Jelena Ahmilovszkaja támadását is. Honfitársnője, Nana Joszeliani sem bírt vele, 1988-ban egypontos győzelmet aratott. Három évvel később Hszie Csün alaposan felkészült a párharcra, és a kínai nagymesternő fejére került a világbajnoki korona.

Csiburdanidze sokáig foglalkozott a visszavonulás gondolatával, kolostorba is vonult, de végül a sakk iránti szeretet győzött. Újra és újra megpróbálta visszahódítani a világbajnoki címet, 1995-ben világbajnok-jelölti elődöntőben megsemmisítő, 5,5-1,5-ös vereséget szenvedett Polgár Zsuzsától, aki a döntőben Hszie Csünt is legyőzte és világbajnok lett. Csiburdanidze 2000-ben kiemeltként játszott Újdelhiben, de már a második körben kikapott a román Peptantól. Három éve, Moszkvában elődöntőbe jutott, de a későbbi világbajnoknő, a kínai Zsu Csentől a rájátszásban szenvedett vereséget. Elisztában Maja ismét az elődöntőbe jutott, csak egyszer kényszerült "pótvizsgázni", de Antoaneta Sztefanovával szemben alulmaradt. Az első partiban sötéttel remizett, a második játszmában nagyon rossz napot fogott ki, s nem sikerült az álom, hogy a világbajnoki címet visszahódítsa. A bolgár nagymesternő két éve Európa-bajnoki címet szerzett, az izgalmak között alighanem sokat jelentett a 18 év korkülönbség.

A másik ágon is meglepetés született. Az első helyre rangsorolt Humpy Koneru sem tudott megbirkózni az esélyesség terhével. A második partiban világossal még egyenlített, de a rapid meccset megnyerte Jekatyerina Kovalevszkaja. Az orosz nagymesternő Újdelhiben a kínai Hszie Csüntől a rapid rájátszásban vereséget szenvedett, ezúttal a sors kárpótolta őt.

Az elődöntő eredményei:
Kovalevszkaja (orosz, 2467, 12)
- Koneru (indiai, 2513, 1) 2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)
Sztefanova (bolgár, 2490, 9) - Csiburdanidze (grúz, 2502, 3) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)