Vágólapra másolva!
Folytatódott a csillaghullás a francia nyílt teniszbajnokságon: a korábbi háromszoros győztes (1997, 2000, 2001) Gustavo Kuerten ugyanis simán, 124 perc alatt háromjátszmás mérkőzésen nyert a világelső Roger Federer ellen a 3. fordulóban.

A salakpályán még most is a legkiválóbbak közé tartozó brazil sztár ismét bizonyította, hogy a Roland Garroson bármire képes, s ezt most a svájci klasszis is megtapasztalhatta. Pedig Federer kiváló formában érkezett Párizsba, ám ezúttal önmagához képest szürkébben teniszezett.

Érdekesség, hogy a világelső több nyerő ütést (36-29) produkált, s az önhibák tekintetében is kicsi volt kettejük között a különbség (28-25 a svájci "javára"). Ami döntőnek bizonyult, hogy a dél-amerikai teniszező 12 bréklabdából 4-et kihasznált, míg a svájci csak 2-ig jutott, s 1-et értékesített. A kiesés ellenére Federer elégedett lehet párizsi szereplésével, hiszen a legutóbbi két alkalommal már a nyitó körben kiesett.

"Már az első párizsi szereplésem alkalmával beleszerettem a Roland Garrosba, s ma is imádom. Idén rossz formában érkeztem a tornára, de napról napra jobban érzem magam. Úgy tűnik, hogy minden mérkőzésemen olyan pozitív változáson esek át, ami csak növeli a viadal iránt érzett imádatomat és eltökéltségemet. Most például a világelsőt győztem le, olyan fickót, aki régóta kiválóan teniszezik" - mondta a Guga becenévre hallgató brazil klasszis.

A 3. fordulóban (a 16 közé jutásért):
férfi egyes:
Kuerten (brazil, 28.) - Federer (svájci, 1.) 6:4, 6:4, 6:4
Gaudio (argentin) - Enqvist (svéd) 6:0, 6:4, 6:7 (5-7), 6:4
Szafin (orosz, 20.) - Starace (olasz) 6:7 (4-7), 6:4, 3:6, 7:5, 7:5
Hewitt (ausztrál, 12.) - Verkerk (holland, 19.) 6:2, 3:6, 4:6, 6:2, 6:1
Nalbandian (argentin, 8.) - Koubek (osztrák) 6:7 (1-7), 6:3, 7:6 (7-1), 7:5
Lopez (spanyol, 23.) - Li (dél-koreai) 7:6 (7-3), 4:6, 6:0, 6:3
Andrejev (orosz) - Benneteau (francia) 7:6 (7-3), 7:6 (7-3), 6:3

női egyes:
V. Williams (amerikai, 4.) - Pierce (francia, 30.) 6:3, 6:1
Zuluaga (kolumbiai, 23.) - Srebotnik (szlovén) 5:7, 6:2, 6:3
Kuznyecova (orosz, 11.) - Casanova (svájci) 3:6, 6:3, 6:4
S. Williams (amerikai, 2.) - Talaja (horvát) 6:0, 6:4
Miszkina (orosz, 6.) - Chladkova (cseh) 6:3, 7:6 (7-3)
Capriati (amerikai, 7.) - Bovina (orosz, 25.) 6:2, 3:6, 6:4
Schiavone (olasz, 17.) - Ruano Pascual (spanyol) 6:2, 6:3
Aszagoe (japán) - Dulko (argentin) 7:5, 4:6, 6:4