Vágólapra másolva!
A német Tauber együttese nyerte pénteken a Nemzeti Sportcsarnokban a nőitőr BEK-et, megelőzve a román Steaua Bukarestet és az orosz Club Kurskot, azaz reményeink ellenére egyik magyar csapat sem fért fel a dobogóra. A feltétlenül ide várt Honvéd a negyedik helyen zárt, az MTK pedig a legjobb nyolc között éppen a Tauberrel szemben maradt alul.

A Nemzeti Sportcsarnok büfése ráérezhetett arra, hogy a pénteken nem érdemes kinyitnia, mert a BEK-et szűk családi körben rendezik. Nyolc csapat nevezett, közte a rendező jogán két magyar, a bajnok Honvéd-LNX mellett az MTK is. Utóbbi rögtön az első körben kifogta az első helyen kiemelt Taubert, s bár sajnos bejött a papírforma, a németek a végén nehéz perceket éltek át. Mohamed Aida egymás után adta a tusokat Wachternek, a külön asszójukat 17-5-re nyerte meg, de ezzel együtt a Tauber győzött 45-41-re.

A harmadik helyen kiemelt Honvéd-LNX az első körben könnyedén lépte le 45-30-ra a francia Aubervillers-t, ám a döntőbe jutásért nem bírt a második helyre rangsorolt román Steaua Bukaresttel (32-45). Az igazsághoz tartozik, hogy az ellenfél gyakorlatilag megegyezett a román válogatottal, az atlantai egyéni olimpiai bajnok Badeát is bevetette. Ugyanakkor nálunk a stabil válogatott Knapek Edina akárcsak az első, ezen a találkozón sem vívott, Bernáth Zoltán edző a Varga Gabriella, Varga Katalin, Jeszenszky Szilvia triót szerepeltette.

"A csapat világbajnokságra utazó együttesünkben Mohamed Aida, Knapek Edina és Varga Gabi mellett még egy hely kiadó, erre Varga Kati és Jeszenszky Szilvia pályázik, s most mindketten azonos esélyt kaptak, hogy bizonyítsanak. A vb-n nagy valószínűséggel vívunk a románokkal, ezért is fontos volt, hogy lássam, mire képesek. Igaz, hogy a Honvéd edzője vagyok, de a válogatotté is, s most a válogatott érdekét előrébb kell helyeznem. A mutatott teljesítmények alapján egyébként döntöttem, Szabó Bence szövetségi kapitánynak Jeszenszky Szilvi utazását javaslom a vb-re" - nyilatkozta a mérkőzés után Bernáth Zoltán.

Az tagadhatatlan, hogy Jeszenszkynek volt egy parádés asszója, ezen 10-5-re verte Ghitát, s 6-4-re a rutinos Scarlatot is legyőzte. A Honvéd a bronzéremért az orosz Club Kursk ellen lépett pástra, s ezen a mérkőzésen már Knapek Edina is vívott. Nem is akárhogyan, az utolsó előtti párban 15-5-re verte Birjukovát - miközben az ellenfél edzője kis híján idegrohamot kapott -, s reménytelen helyzetből 37-40-re hozta fel a csapatot. A záró asszóban azonban Varga Gabriella nem bírt Lomanovával, s a Kursk végül 45-38-ra nyert. A BEK győztese a Tauber lett, amely a döntőben 45-42-re győzte le a Steaua Bukarestet.

Eredmények:
a nyolc között: Tauber (német)-MTK (Mohamed +8, Nattán +1, Kovács E. -5, Czeglédi -8) 45-41, Club Kursk (orosz)-AW Gdansk (lengyel) 39-38, Honvéd (Varga G. +10, Varga K. +5, Jeszenszky 0)-Aubervilliers (francia) 45-30, Steaua Bukarest (román)-Hapoel Acco (izraeli) 45-34.

a négy között: Tauber-Club Kursk 45-40, Steaua Bukarest-Honvéd (Jeszenszky +1, Varga K. -6, Varga G. -8) 45-32

a 3. helyért: Club Kursk-Honvéd (Knapek +13, Varga K. -4, Jeszenszky -6, Varga G. -10) 45-38

az 1. helyért: Tauber-Steaua Bukarest 45-42

A BEK végeredménye: 1. Tauber, 2. Steaua Bukarest, 3. Club Kursk, 4. Honvéd-LNX, 5-8. MTK, Hapoel Acco , AW Gdansk, Aubervilliers.

A tőrözők budapesti hétvégéje a Nemzeti Sportcsarnokban szombaton az Eximbank egyéni Világkupa selejtezőjével folytatódik.

Fábik Tibor