Vágólapra másolva!
Elisztában, a kieséses rendszerű női világbajnokság harmadik fordulójában a tavalyi Európa-bajnoknő, svéd Pia Cramling és a 14 éves ukrán Katerina Lahno kiesése jelentett meglepetést. Az első helyre rangsorolt indiai Humpy Koneru is "pótvizsgázott". Két grúz, egy-egy indiai, kínai, bolgár, orosz, litván és orosz nagymesternő folytathatja a küzdelmet a női világbajnoki címért.

A nyolcaddöntő első játszmáiban négy sötét győzelem született, s hárman gond nélkül biztosították továbbjutásukat. A grúz testvérharcot Nana Dzagnidze könnyedén megnyerte, másodszor is vereséget mért a második körben Alisza Matvejevát búcsúztató Maja Lomineisvilire. A grúz exvilágbajnoknő, Maja Csiburdanidze szemre egy kicsit passzívan játszott, de világos állását a meglepetést meglepetésre halmozó Jana Jackova nem tudta feltörni. A német Ketino Kachiani is a döntetlen elérésére koncentrált.

A megnyitás után kevesen gondolták azt, hogy az indiai Humpy Konerunak meg kell izzadnia a továbbjutásért. Világossal nagy fölénybe került, majd váratlanul a rohamozó világos haderő megtorpant, s ellentámadással az orosz Tatjana Koszinceva szorongatta ellenfelét. Az idő szorításában több baki is becsúszott, de végül Koszinceva kiegyenlített. A kezdeti bizonytalankodás után már magabiztos a kínai Xu Yuhua, érvényesítette a papírformát. A rutinos orosz Jekatyerina Kovalevszkaja jobban bírta a játszma feszültségét, a 14 éves Katerina Lahno nem tudta elérni az áhított döntetlent. Az ukrán Natalija Zsukova és a bolgár Antoaneta Sztefanova a férfi világbajnokságokon megszokott harcmodorral élt, gyors remivel mindketten a rájátszásban bíztak. A svéd Pia Cramling és a litván Viktorija Cmilyte küzdelmes játszmában osztozott meg másodszor is a ponton.

A pihenő után négy pár túlórázott, nyolcan hallgathatták a holland főbíró, Geurt Gijssen szokásos szabálymagyarázatát, s megkezdődött a csata. Koneru sötéttel megnyerte az első rapid partit, korántsem meggyőző játékkal, Koszinceva túlerőltette állását, majd tisztet nézett el. Sztefanova világossal hosszú végjátékban, nagy kapkodásban nyert. A legszomorúbb Cramling lehetett, hullámzó partiban azonnali nyeréseket hagyott ki, majd örökös sakkot engedélyezett ellenfelének. A visszavágón Koneru nem hibázott, Lahno árnyéka volt önmagának, Zsukova egyenlített. A villámjátszmák már a rulett jegyében zajlottak, Cmilyte és Sztefanova fáradtan, de nagyon boldogan állhattak fel a sakktáblától.

Érthető elégedettséggel válaszolt az újságírók kérdéseire Viktorija Cmilyte. A litván nagymesternő nemcsak saját sikerének, hanem férje, Alekszej Shirov nagyszerű szarajevói elsőségének is örülhetett. Cmilyte második fia február végén született, így igazi bravúr a szereplése. Csiburdanidze a következő ellenfele, a negyeddöntő rangadója a Koneru és Xu találkozó lesz.

A nyolcaddöntő eredményei:
Koszinceva,T (orosz, 2451, 16) - Koneru (indiai, 2513, 1) 1 -3 (0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 0 - 1)
Lomineisvili (grúz, 2391, 31) - Dzagnidze (grúz, 2452, 15) 0 - 2
Jackova (cseh, 2331, 51) - Csiburdanidze (grúz, 2502, 3) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Bojkovic (szerb-montenegrói, 2400, 29) - Kachiani (német, 2439, 20) 0,5 - 1,5 (0 - 1, döntetlen)
Kovalevszkaja (orosz, 2467, 12) - Lahno (ukrán, 2493, 5) 2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)
Cramling (svéd, 2491, 6) - Cmilyte (litván, 2430, 22) 2 - 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Zsukova (ukrán, 2471, 10) - Sztefanova (bolgár, 2490, 7) 2 - 4 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 0 - 1)
Paehtz (német, 2385, 40 ) - Xu, Yuhua (kínai, 2474, 9) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

A negyeddöntő párosítása:
Koneru (indiai, 2513, 1) - Xu, Yuhua (kínai, 2474, 9)
Sztefanova (bolgár, 2490, 7) - Dzagnidze (grúz, 2452, 15)
Csiburdanidze (grúz, 2502, 3) - Cmilyte (litván, 2430, 22)
Kovalevszkaja (orosz, 2467, 12) - Kachiani (német, 2439, 20)

Koneru,H (2513) - Koszinceva,T (2451)
Benoni-védelem [A44]

1.d4 g6 2.c4 Fg7 3.Hc3 c5 4.d5 d6 5.e4 e5 6.dxe6 Fxe6 7.Hb5 a6 8.Hxd6+ Ke7 9.Fg5+ f6 10.Ff4 Fh6 11.Fxh6 Hxh6 12.Vd2 Vxd6 13.Vxh6 Hc6 14.Fe2 Vd4 15.Vd2

Világos fölényesen állt volna 15.Hf3 Vxb2 16.Vg7+ Ff7 17.Bd1 után. Az első helyre rangsorolt indiai nagymesternő keze is megremegett a partiban.

15...Vxe4 16.Ve3 Vxe3 17.fxe3 He5 18.b3 Bhd8 19.h3 b5 20.Hf3 Hd3+ 21.Fxd3 Bxd3 22.cxb5 axb5 23.Ke2 Bc3 24.Kd2 b4 25.Bhd1 c4 26.bxc4 Fxc4 27.Bdb1 Bd3+ 28.Kc2

Forrás: [origo]

28...Bxe3


Koszinceva elmulasztotta a jóval erősebb 28...Ba4 lépést.

29.Bxb4 Be2+ 30.Kc3 Fxa2 31.Bb7+ Kf8 32.Bxh7 Bc8+ 33.Kd3 Bxg2 34.Ba7 Fd5 35.Hh4 Bg3+ 36.Kd4 Bd8 37.B1a3 Ff7+ 38.Ke4 Be8+ 39.Kd4 Bg5 40.B3a5 Bd8+ 41.Ke4 Bg3 42.Ba3 Fd5+ 43.Kd4 Fb3+ 44.Kc5

A világos király "haláltáncot" jár.

Forrás: [origo]

44...Bg5+

Az orosz sakkozónő azonnali nyerést hagyott ki, 44...Bc8+ 45.Kb5 Bb8+ 46.Kc5 (46.Kc6 Bb4) 46...Bc3+ 47.Kd4 Bc4+-kal.

45.Kb6 Ff7 46.Bc3

Célszerű lett volna egy bástyapárt lecserélni.

46...Fe8 47.Bh7 Bd6+ 48.Kc7 Be6 49.Kc8 Be7 50.Bxe7 Kxe7 51.Kc7 Be5 52.Hf3 Be4 53.Hd2 Be2 54.Hc4 Fd7 55.He3 Fe6 56.Kc6 f5 57.Kc5

A bástyavégjáték több menekülési esélyt jelentett volna.

57...Kf6 58.Kd4 f4 59.Hc2? Fxh3 60.Kd3 Be6 61.Kd2 Ff5 62.Hd4 Bd6 63.Bc4 g5 64.Ke2 g4 65.Kf2 Fe4 66.He2 Ke5 67.Bc5+ Fd5 68.Bc8 Bg6 69.Be8+ Fe6 70.Bf8 g3+ 71.Kg1 Ff5 72.Be8+ Fe6 73.Bf8 Bg4 74.Kg2 Bh4 75.Hg1 Bh2+ 76.Kf1 Fc4+ 77.Ke1 Bh1 78.Be8+ és világos feladta

Dzagnidze,H (2452) - Lomineisvili,M (2397)
Vezérgyalog-megnyitás [A48]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.b3 Fg7 4.Fb2 0-0 5.c4 d6 6.Hc3 Hbd7 7.d5 e5 8.dxe6 fxe6 9.g3 Hc5 10.Fg2 a5 11.0-0 a4 12.Hb5 Fd7 13.Hd2 Fc6 14.b4 Fxg2 15.Kxg2 Hcd7 16.Hf3 d5 17.cxd5 exd5 18.Fd4 c6 19.Hc3 a3 20.Vb3 Ve7 21.Bad1 Kh8 22.Bfe1 Bfe8 23.e4 Hxe4 24.Hxe4 dxe4

Forrás: [origo]

25.Hg5 Fxd4 26.Bxd4 Vxg5 27.Bxd7 Vf6 28.Bf7 Vb2 29.Vc4 Ve5 30.Bxb7 Be6 31.Bd1 e3 32.Bdd7 e2 33.Bxh7+ Kg8 34.Bbg7+ Kf8 35.Bf7+ Ke8 36.Bfg7

Azonnal nyert 36.Bb7 e1H+ 37.Kh1 Kd8 38.Bh8+ Be8 39.Vxc6 folytatás.

36...Kf8 37.Bf7+ Ke8 38.Bfg7 Kd8 39.Bg8+ Be8 40.Bxe8+ Vxe8 41.Vd4+ Kc8 42.Vg4+ Kd8 43.Vf4 és sötét feladta

Lahno,K (2493) - Kovalevszkaja,E (2467)
Szicíliai-védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.H1c3 a6 7.Ha3 b5 8.Hd5 Hge7 9.c4 Hd4 10.Fd3 Hxd5 11.cxd5 Fe7 12.0-0 0-0 13.Fe3 Ff6 14.Vd2 g6 15.Bae1 Fg7 16.Fxd4 exd4 17.Hc2 Ba7 18.Kh1 Be7 19.f4 f5 20.Hb4 Ve8 21.Hc6 Bxe4 22.Fxe4 fxe4 23.Hxd4 Vf7 24.He2 Fb7 25.Hg3 Vxd5 26.Vxd5+ Fxd5 27.b3 Be8 28.Bd1 Fb7 29.Bxd6 e3 30.Bd3 Ff8 31.Be1 Fc5 32.b4 Fxb4 33.Bdxe3 Bf8 34.Bf1 Fd5 35.a3 Fa5 36.Bd1 Fc4 37.Bd7 Bxf4 38.Be8+ Bf8 39.Bxf8+ Kxf8 40.Bd6 Fc7 41.Bxa6 Ke7 42.He4 Kd7 43.Hf6+ Kc8 44.Hxh7 Fd3 45.Bf6 Fd8 46.Bf3 Ff5 47.Bb3 Fe7 48.Bxb5 Fxa3 49.Hg5 Kd7 50.Hf3 Fe7 51.Kg1 Ff6 52.Kf2 Ke7 53.Ke3 Fd7 54.Bb7 Kd6 55.Bb6+ Ke7 56.Kf4 Ff5 57.g4 Fe6 58.h3 Fd7 59.g5 Fc3 60.h4 Fe8 61.He5 Fd2+ 62.Kg4 Fa5 63.Hxg6+ Kd8 64.Bb8+ és sötét feladta

Xu,Y (2474) - Paehtz,E (2385)
Szicíliai-védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 a6 5.Fxd7+ Fxd7 6.0-0 cxd4 7.Vxd4 e5 8.Vd3 h6 9.c4 Hf6 10.Hc3 Fe7 11.Bd1 Bc8 12.b3 0-0 13.a4 Va5 14.Fa3 Bfd8 15.h3 Ff8 16.Ve3 Fe6 17.He1 Vc7 18.Hd3 Hh5 19.Hb4 Ve7 20.Hbd5 Vh4 21.a5 g6 22.Hb6 Bb8 23.Hcd5 f5 24.exf5 gxf5 25.c5 f4?! 26.Ve4 Vg5 27.h4 Vg7 28.Fb2 Fg4 29.Bd2 Vf7 30.cxd6 Fxd6 31.Hc4 Ff5 32.Vf3 e4? 33.Vxh5! Vxh5 34.Hf6+ Kf7 35.Hxh5 Fc7 36.Bad1 Bxd2 37.Bxd2 Kg6 38.Hf6 e3 39.fxe3 fxe3 40.Hxe3 Fxa5 41.h5+ Kg5 42.Bd5 és sötét feladta

Koszinceva,T (2451) - Koneru,H (2513)
Caro-Kann-védelem [B15]

1.e4 g6 2.d4 Fg7 3.Hc3 c6 4.f4 d5 5.e5 Hh6 6.Fe3 f6 7.Fe2 0-0 8.h4 Vb6 9.Ha4 Va5+ 10.c3 Ff5 11.Hc5 Hd7 12.Hxd7 Fxd7 13.h5 Vb6 14.Vd2 Hg4 15.Fxg4 Fxg4 16.hxg6 hxg6 17.Bh4 Ff5 18.He2 Kf7 19.Hg3 e6 20.0-0-0 Bh8 21.Bdh1 Bxh4 22.Bxh4 Bh8 23.Hxf5 exf5 24.Bxh8 Fxh8 25.Ve2 Vd8 26.g4 Vc8 27.gxf5

Koszinceva túlbecsülte esélyeit, 27.g5 fxg5 28.fxg5 Fg7 29.Kd2 jött számításba. Az orosz nagymesternő nyerni akart, s ez a vesztét okozta.

27...Vxf5 28.Fd2 Vh3 29.c4 Fg7 30.b3 Vd7 31.Fe3 Ve7 32.cxd5 cxd5 33.Vb5 Vc7+ 34.Kd2 Vc6 35.Va5 a6 36.Vd8 Ff8 37.Ke2 Fe7 38.Vh8 Vc2+ 39.Kf3 Ve4+ 40.Kf2 fxe5 41.fxe5 Fh4+ 42.Ke2 Fg5 43.Vh3 Vc2+ 44.Kf3 Ve4+ 45.Ke2 Ke7 46.Vg3? Vc2+ 47.Kf3 Fxe3 48.Vh4+?? g5 és világos feladta

Verőci Zsuzsa