Vágólapra másolva!
A tavalyi világbajnoki ezüstérmes Cseh László ragyogó versenyzéssel Európa-bajnok lett 400 m vegyesen, második Eb-aranyát érdemelve ki Madridban! Risztov Éva 200 m pillangón negyedik, ugyanitt Boulsevicz Beatrix nyolcadik lett, míg Szepesi Nikolett 50 m háton ugyancsak negyedikként végzett. Az Eb befejezéseként a két vegyesváltó-döntőt rendezték meg, s a magyarok a férfiak vetélkedésében a nagyszerű harmadik, a nőkében pedig a nyolcadik helyet szerezték meg.

Cseh László semmit sem bízva a véletlenre az elejétől magas fordulatszámot diktált magának, s végig vezetve, bő egy testhossznyi előnnyel diadalmaskodott, mi több, az idejére - hiszen a 4:12.86 perc is világszínvonalú - sem lehet panasz, még ha a vb-második helyet érő Európa-csúcsától (4:10.79 p) ezúttal el is maradt.

"Az arany mellett az időeredményemmel is nagyon elégedett vagyok" - nyilatkozta az immár kétszeres Eb-első a döntőt követően. "Bár azért nem volt ez olyan sima győzelem, mint ahogyan az esetleg kívülről látszott, hiszen előbb Rogan, majd Boggiatto próbált feljönni rám. Ezek után azért úgy gondolom, hogy ebben a számban az olimpia kétesélyes..." - tette hozzá, anélkül, hogy megemlítette volna az amerikai szuperúszó, a Barcelonában előtte végzett Michael Phelps nevét, akit bizony hatalmas bravúr lenne legyőzni a nyári játékokon. Bár Cseh kimagasló teljesítményét látva talán már nem is annyira lehetetlen...