Vágólapra másolva!
Hamburg egyik legelegánsabb szállodájában, a Raffles Hotel Vier Jahreszeitenben tartották meg a Kramnyik-Lékó sakkvilágbajnoki döntő sajtótájékoztatóját. Az orosz világbajnok, Vlagyimir Kramnyik és kihívója, Lékó Péter villámjátszmában döntötte el, hogy a svájci Brissagóban, szeptember 25-én kezdődő 14 játszmás páros mérkőzés első partijában nagymesterünk vezeti a világos bábukat, az ő huszárja érte el az f5 világos mezőt. A Centro Dannemann  egymillió svájci frankos díjalapot biztosít a viadalra, a győztes hatvan százalékot kap.

A mérkőzésnek a Profi Sakkozók Szövetségének elnöke, a francia Joel Lautier lesz az igazgatója. Háromtagú a bírói kar, a svájci dr. Markus Angst, a lengyel Andrzej Filipowicz és a holland Albert Vasse feladata lesz a szabályok betartatása. Négy játszmára kerül sor egy héten, a mérkőzés szeptember 25-én szombaton kezdődik Lékó-Kramnyik játszmával, vasárnap Kramnyik-Lékó összecsapást láthatnak a sakkrajongók.

Szabadnap után kedd a következő játéknap, majd csütörtökön lesz játék, hétvégeken pedig mindkét napon küzdenek egymással a nagymesterek. Az időkontroll a klasszikus, két óra alatt 40 lépés, 1 óra alatt 20, s végül 15 perc a játszma végéig, ekkor 30 másodperc bónuszidőt is kapnak a küzdő felek. Joel Lautier elnöki minőségében hosszasan elemezte a sakkvilágban kialakult áldatlan helyzetet, kedvezőtlen jelenségként értékelte, hogy a FIDE olyan helyeken rendez világbajnokságot, ahol a résztvevők nem élveznek egyenlő feltételeket. Örömét fejezte ki, hogy az ACP közreműködhet a világbajnoki döntő lebonyolításában.

Vlagyimir Kramnyik köszönetet mondott a főszponzornak, a Centro Dannemann-nak, Brissago ideális színhelye lesz a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésnek. Az orosz világbajnok dicsérte ellenfelét: "Sokkal nehezebb dolgom lesz, mintha Kaszparovval kellene csatáznom. Péter fiatal, igazi univerzális sakkozó, erényeit most inkább hangsúlyozom, hibáira majd a meccsen próbálok rámutatni" - mondta Kramnyik. A sajtótájékoztatón bemutattak egy rövid filmet Brissagóról, csodálatos természeti szépségekkel megáldott hely. Kramnyik készséggel válaszolt kérdéseimre.

- Mi az oka, hogy az utóbbi időben közel 40 pontot vesztett, s csak a harmadik a világranglistán?
- Amikor 2000-ben Kaszparov legyőzésével világbajnok lettem úgy éreztem, hogy új célt kell kitűznöm magam elé, továbbra is sikereket akartam elérni. Számomra a sakk elsősorban játék, s szeretném tovább tökéletesíteni a játékomat. Repertoárt váltottam, nem mintha a régi nem lett volna jó, de újabb állásokat akartam játszani, s ez kihívást jelentett. Linaresi első helyem, monacói teljesítményem azt mutatta, hogy jó úton járok. Nem izgat különösebben, hogy vesztettem Élő-pontokat. Holnaptól kikapcsolom a telefonomat is, csak a mérkőzésre koncentrálok, mert Péter méltó ellenfél, nagy csatát várok.

- Sokáig bizonytalan volt a mérkőzés sorsa, nem próbálták meggyőzni Önt, hogy ne Péterrel játsszon a világbajnoki címért?
- Sakkozó vagyok, szeretem és betartom a szabályokat. Lékó Péter megnyerte a dortmundi világbajnok-jelölti tornát, s ezzel hivatalosan a kihívóm lett. Tavaly szeptemberben már szinte kézbe vettük a tollat, hogy aláírjuk a mérkőzés szerződését, s akkor jött a váratlan bejelentés, hogy Szocsiban mégsem rendezik meg a Ponomarjov-Kaszparov FIDE világbajnoki döntőt. Az egész sakkvilágot váratlanul érte a bejelentés, majd gyakorlatilag megfosztották az ukrán nagymestert a világbajnoki címétől. Nem kívánom különösebben kommentálni a döntést, de hihetetlen, hogy a címvédőnek játszania kellene Tripoliban a világbajnokságon, míg Kaszparovnak csak a győztessel kell megmérkőznie. A szponzor-jelöltünk visszalépett, s menedzserünkre, a német Carsten Hensel úrra ismét nehéz feladat várt, de ezt profi módon megoldotta.

- Sokan csodálják hidegvérét. Játszma közben nem látni érzelmet az arcán.
- Tisztelem az ellenfelet, még mindig csodálom ezt a játékot. Úgy érzem, hogy világbajnokként példát kell mutatnom, de a természetem is ilyen. Bevallom, hogy nem különösebben zavart, amikor Kaszparov parti közben erős mimikával kísérte az egyes lépéseket. Egyre több energiát veszít ezzel. Nem értem, hogy Kaszparov milyen alapon nevezi magát az első számú játékosnak. Anand, Péter, Garri és én egy kicsit elhúztunk a többiektől. Ha Kaszparov annyit játszana a riválisaival, már korántsem lenne ennyi Élő-pontja.

- A világbajnoki döntőig Péterrel még megmérkőznek egymással, a júliusi dortmundi szuperversenyen egy csoportba kerültek, s reményeink szerint a döntőt együtt játsszák. Felkészülési verseny lesz, formaellenőrzés?
- Úgy gondolom, hogy mindkettő. Természetesen egyes változatokat már a mérkőzésre tartogatunk majd. A tornáig még két hónap van. Szerencsére már nem kell sakkdiplomáciával foglalkoznom, a világbajnoki döntő sínen van, csak a felkészülésre koncentrálok. Egy 14 játszmás mérkőzésre nemcsak szakmailag kell készülni, a fizikai erő, a tökéletes mentális állapot nagyon fontos. Egy kicsivel rutinosabb vagyok, mint Péter, de jól emlékszem, hogy mekkora akarattal vágtam neki a Kaszparov elleni döntőmnek. Lékó is így érezheti magát, pályafutása egyik nagy esélyeként a címért játszhat, s ez megsokszorozhatja erejét. Péter nagyon szimpatikus versenyző, öröm lesz vele játszani a döntőt, nagy csatát várok. Objektíven kicsit jobbak az esélyeim, hiszen a 7-7-tel megőrizném a világbajnoki címemet, de ismét emlékeztetnék a Kaszparov elleni döntőre, akkor neki volt remifórja. Ne feledjük, hogy Péterrel szemben negatív a mérlegem, s Linaresben most először győztem le klasszikus időbeosztás mellett. Izgalmas parti volt, Péter túlértékelte az esélyét, ez a meccsen bármelyikünkkel előfordulhat.