Vágólapra másolva!
Lékó Péter a spanyol Alekszej Shirov elleni 1,5-0,5-ös győzelmével kezdte meg monte-carlói szereplését. A 13. Amber-versenyen az első partiban "vakon" nagymesterünk nehéz helyzetből kivágta magát, a rapid játszmát könnyedén nyerte meg. Az orosz trió, Barejev, Kramnyik és Morozevics kettős diadallal rajtolt, Anand és Szvidler párharca 1-1-re végződött. Vasárnap Lékó az éllovas Morozeviccsel küzd meg, majd a harmadik fordulóban csap össze a világbajnok Kramnyikkal.

A monte-carlói Grand Hotelben izgalmas csatákkal megkezdődött a hagyományos versenysorozat eddigi legerősebb tornája. Az első napon hét játszma is eldőlt, Barejev, Kramnyik és Morozevics kettős győzelemmel rajtolt, Lékó Péter a 2000-ben egyedül, 1998-ban Kramnyikkal holtversenyben első Alekszej Shirov elleni 1,5-0,5-ös nyeréssel rajtolt. Nagymesterünk sötéttel játszotta első partiját, ahol "vakon" csatázott a spanyollal.

A nagymesterek előtt a számítógép monitorján csak az üres sakktábla látható, felvillan az ellenfél utolsó lépésének mezője, s válaszolni az egér segítségével tudnak. A vezérindiai védelmű játszmában Péter kénytelen volt minőséget áldozni, de az anyagi veszteség után nem adta meg magát, hanem ellenjátékot talált. Shirov került időzavarba, s lépésismétléssel lett remi az ütközet.

A forduló slágermérkőzésének Anand és Szvidler összecsapását nevezhetjük. Az orosz sakkozó először kapott meghívást a tornára, s "bemelegítésül" az indiai exvilágbajnok elleni nehéz, gyaloghátrányos végjátékot kellett remire mentenie.Vallejo Pons is újonc, nem tanúsított nagy ellenállást világossal sem, ennek Barejev örülhetett.

Az első körben az ukrán Ivancsuk és az izraeli Gelfand bánkódhatott igazán, esélyes állásokat buktak el. Ivancsuk csúnya tisztelnézéssel vesztett, Gelfand a nagy bonyodalmakban eltévedt.

Következtek a rapid partik, s egy meglepően gyors Szvidler-Anand remi. Van Wely és Topalov a szokásos módon, a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában vívott elméleti párharcot, remi a vége. Barejev a kezdeti kalandozások után átvette a parti irányítását, s másodszor is legyőzte spanyol ellenfelét.

A másik hármas csoportban minden játszma eldőlt. Shirov lebecsülte a d6 gyalogjának gyengeségét, Lékó egyszerű eszközökkel került döntő fölénybe. Ivancsuk világossal szinte ellenállás nélkül vesztett, hosszúra sáncolt, s Morozevics támadása akadálytalanul bontakozhatott ki. Gelfand szeretett volna szépíteni világbajnok ellenfelével szemben, de erőszakoskodása második vesztését eredményezte.

Az első forduló eredményei
"Vak" játszmák:
Vallejo Pons (spanyol, 2663) - Barejev (orosz, 2714) 0 - 1 (Francia védelem, 38)
Van Wely (holland, 2619) - Topalov (bolgár, 2735) döntetlen (Benoni védelem, 46)
Anand (indiai, 2766) - Szvidler (orosz, 2747) döntetlen (Szicíliai védelem, 80)
Shirov (spanyol, 2736) - Lékó (magyar, 2722) döntetlen (Vezérindiai védelem, 47)
Morozevics (orosz, 2732) - Ivancsuk (ukrán, 2716) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)
Kramnyik (orosz, 2777) - Gelfand (izraeli, 2709) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 49)

Rapid játszmák:
Barejev (orosz, 2714) - Vallejo Pons (spanyol, 2663) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 60)
Topalov (bolgár, 2735) - Van Wely (holland, 2619) döntetlen (Szicíliai védelem, 48)
Szvidler (orosz, 2747) - Anand (indiai, 2766) döntetlen (Szicíliai védelem, 21)
Lékó (magyar, 2722) - Shirov (spanyol, 2736) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 37)
Ivancsuk (ukrán, 2716) - Morozevics (orosz, 2732) 0 - 1 (Szláv védelem, 26)
Gelfand (izraeli,2709) - Kramnyik (orosz, 2777) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 60)

Az összetett verseny állása:
1-3. Barejev, Kramnyik és Morozevics 2 pont
4. Lékó 1,5
5-8. Anand, Szvidler, Topalov és Van Wely 1
9. Shirov 0,5
10-12. Gelfand, Ivancsuk és Vallejo Pons 0

A második forduló párosítása:
Gelfand - Shirov
Ivancsuk - Kramnyik
Lékó - Morozevics
Barejev - Szvidler
Topalov - Anand
Vallejo - Van Wely

Vallejo Pons,F (2663) - Barejev,E (2714)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.c3 c5 8.He5 a6 9.Fe3 Vc7 10.Va4+ Hd7 11.0-0-0 cxd4 12.Fxd4 f6 13.Hxd7 Fxd7 14.Vb3 b5 15.Fe2 Fd6 16.Fg4 Kf7 17.Fe3 Bad8 18.Bd2 Fc8 19.Be1 Bhe8 20.g3 Vc6 21.Vc2 g6 22.h4 Vc4 23.Ff3

Jobb volt 23.Bed1 egyenlő esélyekkel.

23...Vxa2 24.Fc6 Bg8 25.Bed1 Va1+ 26.Vb1 Vxb1+ 27.Kxb1 Fc7 28.Fd7? Fb7 29.Ff4 Fxf4 30.Fxe6+ Kxe6 31.Bxd8 Bxd8 32.Bxd8 Fd6 33.Bh8 h5 34.Bh7 Fe4+ 35.Kc1 Fc5 36.f4 Ff2 37.Kd2 Fxg3 38.Ke3 Kf5 és világos feladta

Van Wely,L (2617) - Topalov,V (2735)
Benoni védelem [A67]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.e4 g6 7.f4 Fg7 8.Fb5+ Hfd7 9.Fd3 Vh4+ 10.g3 Ve7 11.Hf3 0-0 12.0-0 Hb6 13.Kg2 Fg4 14.h3 Fxf3+ 15.Vxf3 H8d7 16.Fe3 c4 17.Fc2 Bac8 18.Bad1 Hc5 19.Fxc5 Bxc5 20.e5 f5 21.e6 Hc8 22.g4 Vh4 23.gxf5 gxf5 24.Kh2 He7 25.Bg1 Kh8 26.He2 Fh6 27.b4 cxb3 28.Fxb3 Hg6 29.Vg3 Vxg3+ 30.Kxg3 b5 31.Bc1 Bfc8 32.Bxc5 Bxc5 33.Kf3 Kg7 34.h4 Kf6 35.h5 Hxf4 36.Hxf4 Bc3+ 37.Kf2 Fxf4 38.Bg8 Bc7 39.a4 b4 40.a5 Fg5 41.Bb8 Ke5 42.Bxb4 Fd2 43.Bb5 a6 44.Bb6 Fxa5 45.Bxa6 Fd2 46.Ba8 és döntetlen

Anand,V (2766) - Szvidler,P (2747)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 d6 6.Fe3 Hf6 7.Vd2 Fe7 8.f4 e5 9.Hf3 Hg4 10.0-0-0 Hxe3 11.Vxe3 exf4 12.Vxf4 0-0 13.Kb1 Fe6 14.Hd5 Bc8 15.h4 Fxd5 16.Bxd5 Vb6 17.Fc4 Ha5 18.Bb5 Vc7 19.Fd3 Hc4 20.e5 Hxe5 21.Hxe5 dxe5 22.Ve4 f5 23.Vxe5 Vxe5 24.Bxe5 Fd6 25.Bd5 Bf6 26.Fxf5 Bc5 27.Fe4 b6 28.Bdd1 Be5 29.Fd3 h5 30.a3 Kf8 31.Ka2 Ke7 32.Bhf1 Bxf1 33.Bxf1 Be6

Különböző színű futók mellett világosnak gyalogelőnye van, de az exvilágbajnok hosszas próbálgatás ellenére sem tudta kicsikarni a győzelmet.

34.Bf5 Bg6 35.Bxh5 Bxg2 36.Bh8 a5 37.h5 Fc5 38.Fg6 Fd4 39.Be8+ Kd7 40.Ba8 Bh2 41.Ff5+ Ke7 42.Ba7+ Kf6 43.Fg6 Ke6 44.Bc7 Kd6 45.Bc8 Ff6 46.a4 Kd7 47.Bb8 Kc7 48.Be8 Bh4 49.Ka3 Bd4 50.c3 Bd8 51.Be2 Bd7 52.Kb3 Bd5 53.Bf2 Bg5 54.Bd2 Be5 55.Bf2 Bg5 56.Ff7 Fe7 57.Be2 Ff6 58.Be8 Be5 59.Bf8 Fe7 60.Bg8 Ff6 61.Fg6 Bd5 62.Ba8 Bd7 63.Fe4 Be7 64.Ff5 Kc6 65.Bf8 Fg5 66.Kc4 Be2 67.Bf7 Be7 68.Bf8 Be2 69.b4 axb4 70.cxb4 Be5 71.Fg6 Kd6 72.Bg8 Ff6 73.Bb8 Kc6 74.Bf8 Fg5 75.Kd4 Kd6 76.Kc4 Kc6 77.Bf7 Be7 78.Bf3 Be5 79.Bd3 Ff6 80.Bd4 Be3 és döntetlen

Shirov,A (2736) - Lékó,P (2722)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fa6 5.Vc2 Fb7 6.Hc3 c5 7.e4 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Hb3 Hc6 10.Fg5 h6 11.Fh4 Hd4 12.Hxd4 Fxd4 13.Fd3 Fe5 14.Fg3 Vb8 15.0-0-0

A két évvel korábban Selfoss-ban játszott tornán az Olafsson-Hracek partiban 16.hxg3 h5 17.Bad1 h4 18.gxh4 Bxh4 19.g3 Bg4 20.Kg2 Ke7 21.Bfe1 Vc7 22.Be3 Bh8 23.Fe2 Bg6 24.Ff3 Bgh6 folytatással bonyolult állás alakult ki.

15...0-0 16.Kb1 Bc8 17.Ve2 a6 18.Ha4 Bc6 19.f4 Fxf4 20.e5 Fxg3 21.hxg3 Hh7 22.Ve3 Hg5 23.Hxb6 Bxb6 24.Vxb6 Fxg2 25.Vxb8+ Bxb8 26.Bhe1 a5

A minőségvesztés után nagymesterünk nem állt éppen fényesen, de a praktikus esélyt megragadva kiharcolta a döntetlent.

27.Fc2 Fc6 28.b3 Kf8 29.Kb2 Ke7 30.Kc3 f5 31.exf6+ gxf6 32.b4 axb4+ 33.axb4 Bc8 34.c5 Bg8 35.Be3 Hf7 36.Bd4 He5 37.Fd1 Ba8 38.Bh4 Ba1 39.Fe2 Ba3+ 40.Kd2 Ba2+ 41.Kc1 Ba1+ 42.Kc2 Fa4+ 43.Kb2 Be1 44.Kc3 Bc1+ 45.Kd2 Bc2+ 46.Ke1 Bc1+ 47.Kd2 és döntetlen. Shirovnak nem volt elegendő gondolkodási ideje, hogy 47.Kf2 Bc2 48.Kg1 Bc1+ 49.Kg2 Bc2 50.Kh3 változatban nyerésre próbáljon játszani.

Morozevics,A (2732) - Ivancsuk,V (2716)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.Fb5 Fg7 5.0-0 e5 6.d3 Hge7 7.Fc4 0-0 8.He1 a6 9.a3 d6 10.Fa2 b5 11.Bb1 Bb8 12.Fe3 h6 13.Vd2 Kh7 14.b4 f5 15.f3 cxb4 16.axb4 a5 17.bxa5 Vxa5 18.Bb2 f4 19.Ff2 g5 20.Hb1 b4 21.Vd1 d5 22.Hd2 Fe6 23.Fb3 Vc7 24.Ve2 Bfd8 25.d4 Fg8 26.Hd3 exd4 27.h4 Be8 28.hxg5 hxg5 29.Ba2 Hf5 30.Hc5 Bbc8 31.Vb5 Hg3

Számításba jött 31...Hd6 32.Ve2 g4 folytatás.

32.Be1 Ha7 33.Vxb4 Hc6 34.Vb5 Ha7

Erősebb volt 34...He5, de Ivancsuk a véghajrá izgalmait rosszul bírta.

35.Vb7 Vxb7 36.Hxb7 Hb5 37.Ba5 dxe4 38.Fxg8+ Kxg8 39.Fxg3 e3 40.He4 Ha3??

Durva elnézés, 40...Be5 41.Fh2 Bxc2 42.Ba8+ Kf7 43.Bd8 Ff8 változatban sötét jobban állt volna.

41.Bxa3 és sötét feladta

Kramnyik,V (2777) - Gelfand,B (2709)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f3 Hbd7 9.Vd2 b5 10.0-0-0 Vc7 11.g4 Hb6 12.g5 Hfd7 13.Ha5 Bc8 14.Kb1 Fe7 15.Hd5 Fxd5 16.exd5 Hxd5 17.Vxd5 Vxa5 18.Fd3 Vc7 19.h4 Vc6 20.Fe4 Vxd5 21.Fxd5 Bc7 22.h5 h6 23.g6 fxg6 24.hxg6 Hf6 25.Fe6 Bc6 26.f4 Fd8 27.fxe5 dxe5 28.Ff7+ Ke7 29.Fd2 Fb6 30.Bde1 e4 31.Fg5?! hxg5 32.Bxh8 g4 33.Bb8 g3 34.Bb7+ Kd6 35.Fb3

Forrás: [origo]


35...Fc7?

Gelfand jó esélyekkel játszhatta volna a 35...Ff2 36.Bd1+ Kc5 37.Bxg7 g2 38.Be7 Bd6 39.Bc1 g1V 40.Bxg1 Fxg1 41.c3 e3 42.g7 Ff2 43.g8V Hxg8 44.Fxg8 változatot.

36.a4 Kc5 37.axb5 axb5 38.c4 bxc4 39.Fa4 e3 40.b4+ Kd6 41.Bd1+ Hd5 42.Bb5 Ke6 43.Bbxd5 Bd6 44.Bxd6+ Fxd6 45.Fb5 Fxb4 46.Fxc4+ Ke5 47.Kc2 Fd2 48.Bg1 Kf4 49.Fd5 és sötét feladta.