Vágólapra másolva!
Mandula Petra párosban befejezte szereplését az Indian Wells-i, 2,1 millió dollár összdíjazású tenisztornán. A magyar játékos a svájci Emmanuelle Gagliardi oldalán vágott neki a viadalnak, ám a Perebijnisz, Talaja ukrán, horvát duó túl nagy falatnak bizonyult számára.

Mandula egyesben még versenyben van, igaz, ehhez az kellett, hogy a szervezők a 27. helyen emeljék ki. Így csak a második fordulóban kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe, ellenfele az amerikai Laura Granville lesz. Kapros Anikó önerőből jutott be a második körbe, ahol visszavághat a kolumbiai Fabiola Zuluagának az Australian Openen elszenvedett vereségért.

Ami az első forduló történéseit illeti, bizonyos értelemben világcsúcs, hogy a tizenkét, selejtezőből főtáblára került játékos közül csupán egy kényszerült búcsúra. Igaz, az osztrák Bammer attól a német Röschtől kapott ki, aki szintén megjárta a kvalifikációt...

A második fordulóban aztán búcsúzott a 9. helyen kiemelt Jelena Dokic: a szerb-montenegrói teniszezőt a spanyol Gala Leon Garcia győzte le három szettben.

A férfiaknál a második helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrero sérülés miatt visszalépett.

Indian Wells (2,1 millió dollár, kemény pálya), nők, 1. forduló:
Craybas (amerikai) - Callens (belga) 6:1, 3:6, 6:2
Talaja (horvát) - Kremer (luxemburgi) 5:7, 6:3, 6:1
Schett (osztrák) - Perebijnisz (ukrán) 6:7, 6:1, 6:2
Stosur (ausztrál) - Kleinova (cseh) 6:3, 2:6, 6:3
An. Serra Zanetti (olasz) - Grande (olasz) 6:4, 6:1
Sucha (szlovák) - Bartoli (francia) 6:0, 7:5
Marrero (spanyol) - Parra (spanyol) 6:0, 7:6
Pennetta (olasz) - Cervanova (szlovák) 6:4, 6:3
Perry (amerikai) - Vakulenko (ukrán) 6:3, 6:2
Irvin (amerikai) - Jackson (amerikai) 2:6, 7:6, 1:0-nál Jackson feladta
Strycova (cseh) - Haynes (amerikai) 6:2, 6:4
Reeves (amerikai) - Kutuzova (ukrán) 4:6, 6:3, 6:4
Zsidkova (orosz) - Birnerova (cseh) 6:2, 6:3
Dulko (argentin) - Koukalova (cseh) 7:6, 6:2
Grönefeld (német) - Ruano-Pascual (spanyol) 7:5, 6:2
Medina-Garrigues (spanyol) - Randriantefy (madagaszkári) 6:4, 2:6, 7:5
Rösch (német) - Bammer (osztrák) 7:5, 6:3

2. forduló:
Leon Garcia (spanyol) - Dokic (szerb-montenegrói, 9.) 6:4, 3:6, 6:4
Smashnova - Pistolesi (izraeli, 10.)-Klebanova (orosz) 6:4, 6:0

Páros, 1. forduló:
Perebijnisz, Talaja (ukrán, horvát) - Gagliardi, Mandula Petra (svájci, magyar) 6:4, 4:6, 6:2

Férfiak (2,8 millió dollár összdíjazás), 1. forduló:
Haas (német) - Enqvist (svéd) 6:4, 3:6, 6:3