Vágólapra másolva!
Mohamed Aida bronzérmet szerzett a szöuli nőitőr Világkupa-versenyen, s ezzel megerősítette pozícióját a világranglista élmezőnyében. Jól szerepelt Varga Gabriella is, hatodik lett. Nem sikerült jól viszont a magyarok számára a budapesti nőikard Vk: a legelőkelőbb helyen Sznopek Gabriella végzett, de a negyeddöntőbe ő sem tudott bejutni - tizenkettedik lett.

A tavalyi egyéni Európa-bajnok Varga idén remek eredményeket ér el a Vk-viadalokon, ennek köszönhetően a tizedik helyre jött fel a tőrözők világranglistáján, vagyis - Mohamedhez hasonlóan - pillanatnyilag ő is olimpiai indulónak számít. A kvalifikációs időszak március 31-én ér véget.

A dél-koreai versenyt, amelyen 17 ország 87 vívója indult az olasz Valentina Vezzali nyerte meg. Az ezüstérem a kínai Csangnak (Zhang) jutott, a bronzon Mohamed az ugyancsak kínai Manggal osztozott. Knapek Edina 13. lett.