Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban megváltozott a jövő hét végi budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokságon induló etióp versenyzők névsora, és éppen a vb egyik legnagyobb sztárjának ígérkező Haile Gebrselassie mondta le az indulást, sérülésre hivatkozva.

A kétszeres olimpiai bajnok, szabadtéren és fedett pályán is négy-négy vb-arannyal rendelkező, 31 éves Gebrselassie a szezon során végig azt hangoztatta, hogy eljön Budapestre, s 3000 méteren mindenképpen szeretné megvédeni a világbajnoki címét. A távon ő rendelkezik az idei legjobb időeredménnyel (február 15-én 7:29,34 percet futott Karlsruhéban).

Február 20-án Birminghamben 2 mérföldön meg akarta javítani a saját világcsúcsát, de ez nem sikerült neki, sőt, meglepetésre honfitársa, a 19 éves Geneti lehajrázta, és így csak második lett. Ám ekkor Gebrselassie nem tett említést semmilyen sérülésről. Pénteken este viszont az Etióp Atlétikai Szövetség szűkszavúan azt közölte, hogy Gebrselassie sérülés miatt visszalép a fedett pályás vb-től.

Az már korábban eldőlt, hogy a Birminghamben 5000 méteren éppen "Gebre" világcsúcsát megjavító Kenenisa Bekele (aki tavaly a párizsi szabadtéri vb-n 10 000-en győzött) nem jön Budapestre, mert a brüsszeli mezeifutó vb-re készül. A csupán nyolcfős etióp csapat azonban Gebrselassie és Bekele nélkül sem lesz éppen gyenge.

A női 3000 méteren Berhane Adere címvédőként áll rajthoz, a szám idei világranglista-vezetője, s kiváló formáját bizonyítja, hogy január 31-én Stuttgartban 14:39,29 percre javított az 5000 m-es síkfutás világcsúcsát. Kutre Dulecha pedig a női 1500 m nagy esélyeseként, szintén világranglista-vezetőként áll rajthoz a Budapest Sportarénában.

az etióp vb-csapat (zárójelben a versenyzők helyezése az idei világranglistán):
férfiak:
800 m: Berhanu Alemu (6.)
3000 m: Abivote Abete (5.), Markos Geneti (10.)

nők:
800 m: Meskerem Legesse (11.)
1500 m: Kutre Dulecha (1.), Tadesse Mestawet (34.)
3000m: Berhane Adere (1.), Meseret Defar (2.)

Fábik Tibor

[origo]