Vágólapra másolva!
A rövid program után a nőknél a papírformának megfelelően Sebestyén Júlia vezet a műkorcsolya és jégtánc országos bajnokságon. A második helyen Pavuk Viktória áll, aki így újabb lépést tett afelé, hogy a februári budapesti Eb-n ő legyen a második számú magyar versenyző.

A budapesti Jégcsarnokban zajló ob-n szombaton délután a felnőttek között a férfiak nyitották a programot. A sérüléssel bajlódó Tóth Zoltán a rövid programjában tripla flip, tripla toe-loop kombinációt, dupla Axelt és dupla Lutzot ugrott, s megelőzte a tripla Axelből eleső Zákány Bertalant. Az ob egyben a második Eb-válogató, az elsőt Tóth sérülés miatt kihagyta, de ha most a hét végén ő lesz a jobb, akkor minden bizonnyal ő indulhatna a kontinensbajnokságon. Ám az ob-n hiába vezet a rövid program után, hiszen a vasárnapi kűr többet nyom a latban, így még Zákány is bizakodhat.

A nőknél az Európa-bajnokságon két indulónk lehet, s az Eb-bronzérmes Sebestyén Júlia helye már biztos. A tiszaújvárosi versenyző az ob-n a papírformának megfelelően vezet a rövid program után. Igaz, a kombinációját elrontotta, már az első felében, a tripla Lutzban elesett, de előtte a tripla flip, utána a dupla Axel szépen sikerült, s a lépéssora és forgásai is kifogástalanok voltak. Az előadásmódja a pontozókat is lenyűgözte, hiszen a kivitelre nagyon magas, 5,5-5,7 közötti pontszámokat kapott.

"A kombinációnál sajnos fejben hamarabb ugrottam meg a tripla Lutzot, mint ahogy a valóságban a jégen megpróbáltam, s ennek esés lett a vége. De úgy érzem, ettől az egyetlen hibától eltekintve jó programot futottam" - nyilatkozta Sebestyén Júlia.

A rövid programban Sebestyén mögött Pavuk Viktória végzett a második helyen, aki minden ugrását hibátlanul hajtotta végre. Mivel az első Eb-válogatót ő nyerte (azon Sebestyén természetesen nem indult), újabb lépést tett az afelé, hogy a februári kontinensbajnokságon ő legyen a másik magyar induló.

"Csak a szokásos versenydrukk volt bennem, nem izgultam jobban, mint máskor szoktam. Örülök, hogy jól sikerült a rövid programom, mert ez azt jelenti, még közelebb kerültem az ahhoz, hogy indulhassak az Eb-n" - mondta el Pavuk Viktória.

Elégedett volt Póth Diána is, aki szintén hibátlanul korcsolyázott: "A döntő a vasárnapi kűr lesz, valójában ez alapján dől majd el, hogy ki mehet az Eb-re, s még én is reménykedem. Örülök, hogy a rövid programomban jól korcsolyáztam, így mégis csak más lesz oda állni a kűrhöz, mintha most rontottam volna."

Jégtáncban a junior GP-döntőt megnyert Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős vezet, amely már biztos Eb-induló.

A magyar bajnokság állása
férfiak: 1. Tóth Zoltán 0,5; 2. Zákány Bertalan 1,0
nők: 1. Sebestyén Júlia 0,5; 2. Pavuk Viktória 1,0; 3. Póth Diána 1,5; 4. Dorofejev Tamara 2,0; 5. Pádár Bianka 2,5
jégtánc: 1. Hoffmann Nóra, Elek Attila 1,0; 2. Nyerges Cassandra, Gebhardt Balázs 2,0

Az ob programja vasárnap 15.45 órakor folytatódik a Jégcsarnokban.

Fábik Tibor