Vágólapra másolva!
A boksztörténelem talán legnagyobb botránya van kibontakozóban két ügyes New York-i detektív több hónapig tartó álruhás akciója nyomán. Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatalának (FBI) ügynökei kedden meglepetésszerű házkutatást tartottak Bob Arum promóter Las Vegas-i irodájában, gyanítva, hogy a profiboksz egyik legismertebb mérkőzésszervezője az évek során folyamatosan manipulálta a mérkőzések eredményét.

Ha a gyanú bizonyítható, akkor a 72 éves Bob Arum vállalkozása összeomlik, sőt, a tovagyűrűző hatások miatt a sportág egész szerkezete megremeghet.

A New York Daily News robbantotta a sztorit pénteki számában, rendőrségi forrásokra hivatkozva. Az FBI kedden - a New York-i rendőrséggel karöltve - házkutatási parancs birtokában megrohamozta a Top Rank - Bob Arum cége - Las Vegas-i helyiségeit, és minden iratot, számítógépet, adathordozót lefoglalt. Azt állítják, bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy a Top Rank által szervezett mérkőzések előtt folyamatosan manipulálták a mérlegeket, hogy adott esetben a súlyhatáron átesett bokszoló is ringbe léphessen, ekként jogosulatlan előnyt élvezve ellenfelével szemben. Ugyanakkor az istálló számos sportolója "lefeküdt" ellenfelének, ezzel a fogadások kimenetelét befolyásolva. Mi több, az orvosi papírokat is meghamisították, s az sem kizárt, hogy a pontozóbírókat is megvették.

Ennek fényében jogosnak tűnik Oscar De La Hoya felháborodása, aki úgy érezte, hogy megfosztották a győzelemtől a szeptember 13-i, Shane Mosley elleni meccsénél, melyet a bírók egyhangú pontozással Mosleynak adtak, holott De La Hoya tűnt a jobbnak. Ugyanakkor az is kiszivárgott, hogy a mérlegelésnél De La Hoya átesett a súlyhatáron, mégis elsimították az ügyet, csak hogy létre jöhessen az év meccsének kikiáltott összecsapás.

A keddi házkutatásnál Bob Arum nem volt jelen, mert külföldön tartózkodik, ügyvezetője, Lee Samuels azonban azt nyilatkozta, mindenben készségesen együttműködnek az FBI-jal.

Az eset előzményei hónapokkal korábbra nyúlnak vissza. Az FBI Las Vegas-i irodáján gyanút fogtak Bob Arum tevékenységével kapcsolatban. Megkérték a New York-i rendőrséget, hogy nyújtson segítséget. Ennek megfelelően két New York-i detektív érkezett a kaszinóvárosba, természetesen fedett ügynökként, lopott árut eladni próbáló alvilági figurák képében. Idővel sikerült beépülniük a helyi alvilágba, s a frekventált bokszkocsmákban felcsipegetett információmorzsákból lassan összeállt a kép. Az is segítette a nyomozást, hogy az itt-ott elhelyezett lehallgatókészülékeken keresztül fontos bizonyítékokat szereztek.

A brooklyni születésű Arum a hatvanas évek elején az államigazgatásban kezdte karrierjét, amikor Robert Kennedy igazságügyminiszter alatt az Egyesült Államok adóhivatalának munkatársa volt.

Pedigréjén akkor eset az első folt, amikor 2000-ben annak beismerésére kényszerült, hogy 100 000 dollárt adott Bob Lee-nek, az IBD alapító elnökének azért, hogy létrejöhessen az 1995-ös, George Foreman és Axel Schulz közötti összecsapás Atlantic Cityben.

Ch. Gáll András