Vágólapra másolva!
A James Blake és Lindsay Davenport alkotta amerikai együttes simán, szettveszteség nélkül győzte le a Fabrice Santoro, Amélie Mauresmo összeállítású francia válogatottat a perthi Hopman-kupán, a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán. Az Egyesült Államok ezzel vezeti az A csoportot.

A játéknap első találkozóján megsérült belga Kim Clijsters visszalépett a viadaltól, miután kiderült, hogy bokasérülése súlyos. Ezzel együtt a belga csapat - a magyarok csütörtöki ellenfele - sem tudja folytatni szereplését.

Siklós Erik, a Magyar Tenisz Szövetség sajtófőnöke arról tájékoztatott, hogy a szabályok szerint a selejtezőben vereséget szenvedett Kanada játssza majd le az európai gárda utolsó, csütörtökre kiírt találkozóját a Mandula Petra, Sávolt Attila összeállítású csapat ellen. A magyarok a kvalifikációban 2-1-re múlták felül az észak-amerikai együttest.

A nyolcaddöntőben is folytatódott a meglepetés-sorozat a dohai, egymillió dollár összdíjazású férfitenisz-tornán: az első helyen kiemelt Andy Roddick simán, két játszmában kikapott Jonas Björkmantól. Az amerikai világelsőt mindössze egy óra alatt győzte le svéd ellenfele.

Az első fordulóban a német Rainer Schüttler (2.), az ausztrál Mark Philippoussis (3.), a chilei Nicolás Massu (5.) és a marokkói Junesz el-Ajnaui (7.) búcsúzott.

Hopman-kupa, 2. forduló:
A csoport:
Egyesült Államok - Franciaország 3-0
Blake - Santoro 6:3, 6:4
Davenport - Mauresmo 6:4, 6:4
Blake, Davenport - Santoro, Mauresmo 7:5, 6:1

Az állás: Egyesült Államok 2 győzelem/2 mérkőzés, Franciaország 1/2, Oroszország 0/1, Csehország 0/1.

B csoport:
Ausztrália - Belgium 3-0
Molik - Clijsters 3:6, 7:6 (8-6), 2:3-as állásnál Clijsters bokasérülés miatt feladta
Hewitt - Malisse 3:6, 6:1, 6:2
Molik, Hewitt - Clijsters, Malisse - győzött mérkőzés nélkül az ausztrál kettős

Az állás: Ausztrália 2/2, Belgium 1/2, Szlovákia 1/2, Magyarország 0/2.

A csütörtöki program magyar idő szerint:
A csoport: Oroszország - Csehország 3 ó
B csoport: Ausztrália - Szlovákia, Kanada - Magyarország 10.30 ó

Tornák, eredmények:
Doha (1 millió dollár), nyolcaddöntő:
Björkman (svéd) - Roddick (amerikai, 1.) 6:3, 6:4
Grosjean (francia, 4.) - Ulihrach (cseh) 6:1, 6:4
Szargszjan (örmény) - Juzsnyij (orosz) 3:6, 6:3, 6:2
Escude (francia) - Heuberger (svájci) 6:3, 6:2

Madras (400 ezer dollár):
Srichaphan (thaiföldi, 2.) - Levy (izraeli) 6:2, 6:2
Andrejev (orosz) - Ferrer (spanyol, 7.) 6:2, 6:3
Lisnard (francia) - Dupuis (francia, 8.) 7:5, 6:3