Vágólapra másolva!
Már csak David Nalbandiannak és Paradorn Srichaphannak maradt esélye arra, hogy utolsóként kvalifikálja magát az évzáró Mesterek Kupájára, miután a párizsi, 2,45 millió dollár összdíjazású férfitenisz-torna szerdai játéknapján Sebastien Grosjean és Mark Philippoussis is a már korábban kiesett Junesz el-Ajnaui sorsára jutott.

Hullanak az esélyesek. A párizsi Mester-torna rajtja előtt még öten reménykedtek abban, hogy utolsóként bebiztosítják helyüket az évzáró Mesterek Kupáján, a szerdai nap végére azonban már csak ketten maradtak talpon. Illetve pontosítsunk: David Nalbandian ugyan versenyben van még a houstoni repülőjegyért, ám az argentinnak nem jött rendbe a csuklósérülése (amelynek következtében nem tudott kiállni a bázeli döntőben), így visszalépésével kezdődött a szerdai játéknap a gall fővárosban. Csütörtökön honfitársa, Coria jelezte (Bázelban egyébiránt ő nyert), hogy belázasodott, s emiatt nem tud pályára lépni.

Nalbandian tulajdonképpen már páholyban érezheti magát, három megmaradt ellenlábasa közül ugyanis kettő szintén elvérzett a második fordulóban. Egyedül Paradorn Srichaphan énekelheti ki még szájából a sajtot, a thaiföldinek azonban ehhez meg kellene nyernie a tornát. Ellenben ha Ázsia egyik legnépszerűbb sportolója a következő körben legyűri a marokkói Arazit, tartalékként már biztosan utazhat Houstonba.

Mielőtt továbbmennénk, térjünk vissza kicsit a két szerdai veszteshez, Mark Philippoussishoz és Sebastien Grosjeanhoz. Előbbi hihetetlen meccsen maradt alul a múlt héten Szentpétervárott triumfáló Gustavo Kuertennel szemben, úgy veszített három szettben, hogy egyszer sem veszítette el adogatását. Ebből sejthető, hogy három rövidítést izgulhatott végig a párizsi publikum, az elsőben még az ausztrál volt a jobb. Aztán úgy festett, a második is az övé lesz, ötször is meccslabdához jutott. Kuerten mindannyiszor hárított, s végül 13-11 arányban megnyerte a tie-breaket, a döntő játszmában pedig már nem kellett erőlködnie: a végjátékban mindösszesen egy pontot engedélyezett 31 ászig jutó ellenfelének.

Grosjeannak Tim Henmannal no meg a vonalbírókkal gyűlt meg a baja. A hazaiak kedvence 6:3-ra megnyerte az első szettet, a másodikban viszont úgy felhúzta magát két, szerinte téves bírói ítéleten, hogy teljesen elvesztette a ritmust. A brit köszönte szépen a lehetőséget, 6:4-gyel egyenlített, a harmadik játszma 7:5-ös eredménye pedig már a győzelmet jelentette számára. Henman így méltó bosszú állt a francián, aki nyáron kétszer (Queen'sben és Wimbledonban) is hazai pályán verte meg.

Grosjeannak igencsak nehezére esett feldolgozni a kudarcot, ütőit például egytől egyig az öltöző szemétkosarába hajigálta. Azt se vállalja, hogy tartalékként Houstonba utazzon. "Eszem ágában sincs az utolsó (utáni) pillanatban odautazni. Egyrészt az ütőim két kivételtől eltekintve (azokat a pályán hagytam) a szemétben pihennek, másrészt amint lehet, indulok a napfényes Floridába vakációzni."

És ha már ütők: a jövőben minden összetört rakett után ezer eurót adományoz jótékony célokra Stefan Koubek, az osztrákok igencsak heves vérmérsékletű játékosa. A 26 esztendős Koubek a párizsi selejtező utolsó körében, a döntő szettben három meccslabdát is elrontott, majd a rövidítésben három (!) ütőt vert szét dühében, amiért a bíró a spanyol Fernando Verdascónak ítélte a játékot - s vele a mérkőzést is. "Ezentúl legalább lesz értelme az őrjöngéseimnek" - mondta az idei világranglista 49. helyezettje, aki egy gyermekotthonnak ajánlotta fel segítségét.

ATP-torna, Párizs (2,45 millió dollár, fedett, szőnyeg), 2. forduló:
Henman (brit) - Grosjean (francia, 7. kiemelt) 3:6, 6:4, 7:5
Carraz (francia) - Schalken (holland, 11.) 6:4, 2:6, 6:3
Novak (cseh, 14.) - Santoro (francia) 6:4, 4:6, 6:0
Verkerk (holland) - Hrbaty (szlovák) 7:6, 6:4
Federer (svájci, 3.) - Ascione (francia) 7:6, 6:1
Coria (argentin, 4.) - Lopez (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3
Schüttler (német, 5.) - Blake (amerikai) 4:6, 6:2, 6:3
Pavel (román) - Mantilla (spanyol, 15.) 7:5, 7:6
Björkman (svéd) - N. Lapentti (ecuadori) 6:4, 6:1
Kuerten (brazil) - Philippoussis (ausztrál, 9.) 6:7, 7:6, 7:6
3. forduló:
Pavel - Coria játék nélkül

WTA-torna, Philadelphia (585 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 1. forduló:
Weingärtner (német) - Haynes (amerikai) 6:3, 6:4
Petrova (orosz, 7.) - Frazier (amerikai) 6:4, 6:0
2. forduló:
Shaughnessy (amerikai, 9.) - Harkleroad (amerikai) 6:3, 6:1
Raymond (amerikai) - Jankovic (szerb-montenegrói) 2:6, 7:5, 7:6
Rubin (amerikai, 4.) - Stevenson (amerikai) 6:2, 6:4