Vágólapra másolva!
Pár nappal ötödik Tour de France-győzelmét követően, szeptember elején jelentette be Lance Armstrong, elválik feleségétől. Az amerikai kerékpárlegenda nem sokáig maradt facér, brit lapok szerint ugyanis együtt jár Hollywood egyik legfelkapottabb színésznőjével, Sandra Bullockkal.

A brit Mirror című újság értesülését, miszerint Lance Armstrong, ötszörös Tour de France-győztes kerékpáros és Sandra Bullock színésznő között románc szövődött, több lap is megerősítette. Az amerikai sportoló szeptemberben vált el feleségétől, Kristintől, ami a sportvilágban azért okozott megdöbbenést, mert az asszony három gyermekkel ajándékozta meg, s kitartott mellette akkor is, amikor férje hererák miatt kórházi kezelésre szorult.

Érdekesség, hogy Bullock is egy váláson van túl, augusztusban szakított színészkollégájával, Ryan Goslinggal, akihez két évig fűzte a házasság köteléke.

A Mirror úgy tudja, az új páros már együtt jelent meg Armstrong önéletrajzi könyvének bemutatóján, s a kerekes egy arany karkötővel ajándékozta meg Sandrát. "Teljesen el van bűvölve, úgy érzi, Lance személyében végre megtalálta az igazit. Armstrong ugyanis sikeres, határozott, átvészelte már élete tragédiáját, s ne feledjük, nagyszerű ember is" - nyilatkozta az ITV-nek Bullock egyik közeli barátja.

Armstrong idén egymás után ötödször nyerte meg a világ legjelentősebb körversenyét, ezzel beállította a spanyol Miguel Indurain 1991 és 1995 között elért rekordját.