Vágólapra másolva!
A debreceni aerobik Eb-n szombaton folytatódott a magyar versenyzők "vesszőfutása". A vasárnapi döntőkben csupán annak köszönhetően leszünk érdekeltek, hogy itt a rendező országnak automatikusan fenntartanak egy-egy helyet.

Lehet, hogy a "Loki" egy időben zajló NB I-es labdarúgó-mérkőzése miatt, vagy azért, mert szombaton a diákok számára már nem volt ingyenes a belépés, de tény: a pénteki 1500 fős publikum után a 3. aerobik-Eb második selejtező napjára alig ötszázan látogattak ki a Főnix-csarnokba. Ahol ezúttal a vegyes párosok és a triók selejteztek a vasárnapi döntőbe jutásért. Mint ismert, a finálékban nyolcan léphetnek fel, s ha a rendező ország nem kvalifikálná magát, a 9. helyen akkor is indíthat versenyzőt vagy egységet. A pénteki selejtezőkből Tyeklár Ramón (23 induló, 13. hely), Rácz Borbála (31 induló, 14. hely), valamint a csoport kategóriában a Szabó Viktória, Sifter Tímea, Nagy Brigitta, Járai Dóra, Pelcsinszky Vera, Németh Gyöngyi egység (9 induló 9. hely) ennek a "kedvezményezettségnek" köszönhetően jutott be a fináléba.

Sajnos szombaton még inkább a várakozás alatt szerepeltek versenyzőink. A trióknál a válogatottunk legnagyobb reménységének számító, korábbi kétszeres Eb-ezüstérmes Dóka Gabriella, Sipos Mónika, Lehoczky Adrienne összeállítású hármast hetedikként szólították. A lányok csupán 11,348 pontot kaptak a gyakorlatukra, és az előttük szerepelt hat trió egyikét sem előzték meg. De a végkifejlet még rosszabb lett. Összesítésben, 19 trió értékelésében Dókáék végül a 18. helyen végeztek, s csupán a másik magyar egységet, a Horváth Beáta, Réfi Eszter és Szilvás Angéla triót (10,685) előzték meg.

"Úgy érzem, hogy hiba nélkül adtuk elő a gyakorlatunkat, s alacsonyabb pontszámokat kaptunk, mint amit megérdemeltünk volna" - nyilatkozta Lehoczky Adrienne.

A duók között csak a Tóth Barnabás, Szabó Viktória páros révén voltunk érdekeltek, amely a 15 induló között 14. lett (11,200), egy görög kettőst megelőzve. A döntőben azonban így is ott lehet, mint ahogyan a Dóka, Sipos, Lehoczky trió is. S bár a döntőben, ahogy mondani szokás "minden megtörténhet", sok jóra sajnos nem számíthatunk.

Fábik Tibor