Vágólapra másolva!
A Franciaországban zajló rapid világbajnokság második napján Polgár Judit remekül szerepelt, kettős győzelmet aratott, két exvilágbajnokot kényszerített megadásra. Először világossal Karpovra mért vereséget, majd Anandot sötéttel győzte le. Lékó Péter vesztett Ananddal szemben, majd Shirov elleni győzelemmel még életben tartotta továbbjutási esélyeit. A másik csoportban a klasszikus sakkozás világbajnoka, Kramnyik zárt jó napot, kettős győzelemmel átvette a vezetést.

A 16 résztvevős, meghívásos rapid világbajnokság második napján sokat változott a két nyolcfős mezőny állása. Nagymestereink ellen az első játéknapon kettős győzelemmel kezdő négyszeres orosz bajnok, Peter Szvidler egy kicsit visszavette a tempót, két döntetlennel már csak holtversenyben vezet. Polgár Judit két exvilágbajnokot is legyőzve befogta őt. Nagymesternőnk könnyen kiheverte, hogy a pénteki második fordulóban vesztett Szvidlerrel szemben, szombaton először az orosz huszárjátékban Karpovra mért vereséget, majd sötéttel Anandot győzte le. Az indiai exvilágbajnokkal augusztusban magas színvonalú, nyolcjátszmás rapid mérkőzésen úgy kapott ki 5-3-ra, hogy háromszor is vezetést szerzett. Ezúttal nem volt Anandnak szépítési lehetősége, a szicíliai védelem ellen igen vérszegényen játszott, majd taktikai elnézéssel két gyalogot is vesztett.

Lékó Péter az első játéknapot Karpov elleni döntetlennel zárta, majd először Ananddal mérkőzött meg. A spanyol megnyitás Marshall támadása ellen túlzottan is erőtlennek tűnt a változat, majd az indiai exvilágbajnok lendületes támadásával tehetetlenek bizonyult. Péter igen nehéz helyzetbe került, s csak Shirovval szembeni nyeréssel maradtak életben továbbjutási reményei. Villámkezű Vishy, Anand sem villog, nagy mázlival úszta meg Shirov elleni partiját. Karpov végképp kiesett a versengésből.

A másik csoportban az első játéknapon csak két remivel rajtoló Kramnyik két riválisát, Topalovot és Gelfandot legyőzve átvette a vezetést. Nagy meglepetésre a hidegvérűnek ismert angol Adams már elbúcsúzhatott a továbbjutás reményétől. A rapid műfajban kevés sikerrel dicsekvő FIDE világbajnok, Ponomarjov jól tartja magát, a világranglista negyedik Barejev próbál kapaszkodni. A csoportok első négy helyezettje már kieséses rendszerben folytatja a csatározást.

Eredmények, B csoport:
2. forduló:
Szvidler (orosz, 2723) - Polgár Judit (magyar, 2722) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 56)
Griscsuk (orosz, 2732) - Lautier (francia, 2666) 1 - 0 (Orosz huszárjáték, 36)
Anand (indiai, 2766) - Shirov (spanyol, 2737) döntetlen (Spanyol megnyitás, 61)
Karpov (orosz, 2693) - Lékó Péter (magyar, 2722) döntetlen (Vezérindiai védelem, 42)

3. forduló:
Polgár Judit (magyar, 2722) - Karpov (orosz, 2693) 1 - 0 (Orosz huszárjáték,
Shirov (spanyol, 2737) - Griscsuk (orosz, 2732) döntetlen (Szicíliai védelem , 47)
Lautier (francia, 2667) - Szvidler (2723) döntetlen (Grünfeld védelem, 32)
Lékó Péter (magyar, 2722) - Anand (indiai, 2667) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 45)

4. forduló:
Griscsuk (orosz, 2732) - Szvidler (orosz, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)
Anand (2766) - Polgár Judit (magyar, 2722) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 39)
Shirov (spanyol, 2737) - Lékó Péter (magyar, 2722) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 37)
Karpov (orosz, 2693) - Lautier (francia, 2666) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 44)

A B csoportban késő este lejátszották az ötödik fordulót is. Gyors remivel végződött Polgár Judit és Shirov, valamint Lautier és Anand játszmája. Szvidler könnyedén győzte le Karpovot, míg Lékó Péter világossal elvesztette harmadik partiját is, egy lépésben vezért nézett el.

A csoport állása:

1. Szvidler 4 pont
2-3. Polgár Judit és Griscsuk 3,5

4. Anand 2,5

5-6. Lautier és Shirov 2

7. Lékó Péter 1,5
8. Karpov 1

Eredmények, A csoport:
3. forduló:
Kramnyik (orosz, 2777) - Topalov (bolgár, 2735) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 51)
Ponomarjov (ukrán, 2718) - Barejev (orosz, 2739) 1 - 0 (Francia védelem, 38)
Gelfand (izraeli, 2703) - Azmaiparasvili (grúz, 2693) 1 - 0 (Olasz megnyitás, 54)
Adams (angol, 2725) - Bacrot (francia, 2664) 0 - 1 (Orosz huszárjáték, 64)

4. forduló:
Topalov (bolgár, 2735) - Bacrot (francia, 2664) döntetlen (Philidor védelem, 24)
Barejev (orosz, 2739) - Adams (angol, 2725) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 43)
Kramnyik (orosz, 2777) - Gelfand (izraeli, 2703) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 39)
Azmaiparasvili (grúz, 2693) - Ponomarjov (ukrán, 2718) döntetlen (Vezérindiai védelm, 82)

A csoport állása:
1.Kramnyik 3 pont
2-4. Bacrot, Ponomarjov és Topalov 2,5
5-6. Barejev és Gelfand 2
7. Azmaiparasvili 1
8. Adams 0,5