Ökölvívóink pakisztáni kalandjai

Kedden délelőtt ökölvívó-válogatottunk három arany- és két ezüstéremmel érkezett haza a pakisztáni Karacsiban rendezett Green Hill Kupa nemzetközi versenyről, plusz még olyan élményekkel, amelyekről bokszolóink szívesen lemondtak volna. A tornát ugyanis a fegyverek "árnyékában" rendezték meg. Az állandóan elfüggönyözött szállodai szobákból még az erkélyre sem volt tanácsos kimenni, mert napokkal korábban egy itt levegőző német turistát is lelőttek.

Mindenekelőtt azonban a sportkrónika: a 15 ország 99 versenyzőjének részvételével lezajlott Green Hill Kupán az 57 kg döntőjében Kertész Henrik 12-11-es pontozással verte az észak-koreai Kim Szon Gukot. A 75 kg-os Balzsay Károly az azeri Cagijevet győzte le 26-12-re az aranyéremért folytatott csatában, aki az idei bangkoki vb-n megállította. A 91 kg-os Hidvégi György ugyancsak azeri ellenfélnél, Alekperovnál bizonyult jobbnak a döntőben (22-10). A másik két magyar finalista közül a 48 kg-os Bedák Pál az észak-koreai Kvak Hiok Jutól kapott ki 55-42-re, míg a 60 kg-ban Káté Gyula a pakisztáni Ali Asghartól elszenvedett 31-19-es vereséget követően állhatott fel a dobogó második fokára.

A Karacsiban aranyérmes, Eb-második helyezett Balzsay Károlyt kedden, közvetlenül hazaérkezés után értük utol, s először a körülményekről kérdeztük.

- Hogy viselték a zűrzavaros helyzetet?
- Nehezen. Ha nem a csarnokban voltunk, akkor állandóan a hotelszobában üldögéltünk. Azt tanácsolták, hogy a sötétítő függöny állandóan legyen behúzva, és az erkélyre se menjünk ki, mert néhány nappal ezelőtt egy német turistát is lelőttek. Iszlámábádban robbantottak is, s erre Karacsiban is volt esély. Tényleg nagyon zavaros a helyzet, szinte nem is tudni, hogy ki kivel van. Ránk mindenesetre igyekeztek vigyázni. A szállodából a verseny színhelyéig csak konvojban közlekedtünk. A felvezető rendőrmotoros után egy dzsip következett, hat fegyveressel, a tetején külön géppuskával, és egy ugyanilyen dzsip zárta a menetet. Az utcákon és a csarnok körül is rengeteg fegyveres volt, s ha egy-egy helyi civil megpróbált oda jönni hozzánk, azt azonnal elzavarták. Velünk viszont abszolút barátságosan viselkedtek, még kedvesen integettek is.

- Ezek szerint a városban nem is néztek szét.
- Erről szó sem lehetett. A leghosszabb út, amit magunktól megtettünk, az volt, hogy lementünk a közvetlenül a szálló mellett található élelmiszerboltba. Itt egyébként jómagam alaposan meglepődtem. Mert én már 1998-ban is jártam Pakisztánban, és akkor szinte semmi sem volt a polcokon. Most viszont már bármit lehet vásárolni, csokit, üdítőt, mint bármelyik európai boltban.

- Beszéljünk a versenyről is! A csarnokba mennyi néző látogatott ki?
- A tornát egy tulajdonképpen kicsi, maximum kétezer fős befogadóképességű csarnokban rendezték, s szinte mindennap telt ház volt. A hangulatra nem lehetett panasz. A nézők az ügyetlen pakisztáni bunyósokat kinevették, de akik jól szerepeltek, legyen szó külföldiekről is, azt megtapsolták.

- Akkor a magyar versenyzőket is, hiszen a három arany- és a két ezüstéremmel igencsak jól szerepeltek. S ön ráadásul visszavágott az azeri Cagijevnek a vb-n elszenvedett vereségért.
- Az első meccsen az első menetben kiütöttem egy pakisztánit, az elődöntőben egy korábbi junior világbajnok török versenyzőt győztem le pontozással, s a döntőben jött Cagijev. Most szerencsére igazán jól ment a boksz. Rettentően fűtött a visszavágás, úgy voltam vele, hogy most nagyon megverem a srácot!

- A 26-12-es pontozás alapján ez sikerült is. De feltehetően az egész csapat jókedvűen jött haza.
- Így igaz. Szántó Öcsi bácsi szövetségi kapitány az érmeknek is nagyon örült, de annak talán még jobban, hogy ilyen körülmények között is mindenkinek jól ment a boksz. Erős, fiatal csapatunk van. Rossz belegondolnom, hogy a 24 évemmel én voltam a legidősebb...

Fábik Tibor