Vágólapra másolva!
A magyar férfi kardválogatott bejutott a döntőbe a havannai vívó-világbajnokságon. A Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende összeállítású csapat az orosz együttessel találkozik a fináléban. Női párbajtőrözőink a bronzéremért vívhatnak Észtország ellen. 

A magyar kardvívók a 32-es tábla első körét kiemeltként kihagyták, majd a második fordulóban "bemelegítettek" a kazahok ellen. Ezután viszont nagyobb falat következett számukra: a többek között az egyéni versenyben ezüstérmes, olimpiai bajnok Mihai Covaliut is soraiban tudó románokon keresztül vezetett az út az elődöntőbe.

Nemcsikék végig vezettek, remek akciókkal gyűjtötték a pontjaikat, így még az is belefért, hogy Ferjancsik az utolsó asszóban 11-5-re kikapott - éppen Covaliutól. Ezzel együtt sem zárt azonban mínusszal. Egyedül Fodor Kendének nem ment a vívás, ezért őt az első párharca után lecserélte Szabó Bence szövetségi kapitány.

Az elődöntőben a németekkel kellett megmérkőzni, s a csata már csak azért sem ígérkezett könnyűnek, mert az ellenfél előzőleg az esélyesebbnek tartott olaszokat ütötte el az éremszerzés lehetőségétől. Ezek után kellemes meglepetés volt látni, hogy a magyarokkal szemben semmi esélyük. Megint folyamatosan nőtt a különbség, és a vége ismét nem sikerült jól, ezúttal Nemcsik kapott ki 12-5-re. Ezzel együtt könnyű győzelmet aratott a magyar válogatott.

"Tulajdonképpen a papírforma jött be azzal, hogy az oroszok mellett mi jutottunk be a döntőbe" - kezdte rövid értékelését Somlai Béla szakágvezető. "Miután a németek legyőzték az olaszokat, nekünk könnyebbé vált a feladatunk. Elődöntőbeli ellenfelünk ugyanis nagyon lelkes, de egységesen szürke csapat benyomását keltette. A fiúk az első tustól kezdve mindenre nagyon odafigyeltek, nehogy a németek vérszemet kapjanak. Ennek aztán meg is lett az eredménye. Most a sorsolás is kedvezett annyiban, hogy csak a döntőben kell az oroszokkal vívnunk.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország - Kazahsztán 45-23

a negyeddöntőben:
Magyarország - Románia 45-35
Nemcsik Zsolt (plusz 11), Lengyel Balázs (plusz 3), Ferjancsik Domonkos (0), Fodor Kende (mínusz 4)

az elődöntőben:
Magyarország - Németország 45-36
Ferjancsik (plusz 8), Lengyel (plusz 3), Nemcsik (mínusz 2)

Ebben a fegyvernemben 20 csapat indult.