Vágólapra másolva!
Két éve New Yorkban a szeptember 11-i események miatt elmaradt és a görögországi Patraszba került a 2001-es kötöttfogású birkózó-világbajnokság. Az amerikai város valószínűleg mintegy kárpótlásként is kapta meg a 2003-as szabadfogású-vb rendezését, amire a héten, csütörtöktől kerül sor.

A 37. szabadfogású-vb egyúttal olimpiai kvalifikációs verseny is, amelyen a súlycsoportok 1-10. helyezettjei jutnak athéni kvótához. De aki erről lemaradt, annak sem kell még kétségbe esnie, mert a sportágban még rendeznek két kvalifikációs tornát, jövő februárban Pozsonyban és Szófiában.

A vébén a mind a hét súlycsoportban lesz magyar versenyző: 55 kg-ban Dobozi Zoltán, 60 kg-ban Wöller Gergő, 66 kg-ban Szabó Gergő, 74 kg-ban Ritter Árpád, 84 kg-ban Kiss Gergő, 96 kg-ban Farkas Zoltán, 120 kg-ban Aubéli Ottó lép szőnyegre. A hét utazó közül hat már korábban biztosította a helyét, 84 kg-ban Kiss Gergő és Gyurasics Csaba múlt pénteki csatájából pedig Kiss került ki győztesen, így ő mehet a vébére.

A kvótaszerzés a kétszeres Európa-bajnok Rittertől mindenképpen elvárható, ő a dobogóra is odaérhet. Farkas és Aubéli szintén volt már világversenyen helyezett, így ők is jó eséllyel pályáznak a kvótára, de az idei juniorvébén bronzérmet szerzett Wöller ugyancsak reménykedhet.

New Yorkban a nők is szőnyegre lépnek, s öt magyar induló is lesz: Szabó Emese (51 kg), Godó Kitti (55 kg), Sastin Marianna (59 kg), Szabovik Adrienn (63 kg) és Szerencse Mónika (67 kg). A "gyengébb nem" versenyeiből a 48, az 55, a 63 és a 72 kg-os súlycsoportok 1-5. helyezettjei jutnak ki Athénba (a nőknél csak ebben a négy kategóriában rendeznek ötkarikás versenyt), de jövő márciusban Tuniszban és Madridban még lehet pótvizsgázni.

Fábik Tibor