Vágólapra másolva!
Minden idők legjobb világbajnoki szereplése reményében utazott Párizsba a magyar atlétaválogatott, s bár a terv teljesült, a szakvezetés mégsem lehet maradéktalanul elégedett a két ezüstéremmel, sőt... A diszkoszvető Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián második helye mellett ugyanis a 21 fős csapatból csak a távolugró Vaszi Tünde került a 8 közé.

Az eddigi nyolc vb-ből csak kettőn sikerült a mostanihoz hasonlóan két medált nyerni, de 1991-ben Tokióban egy ezüst, egy bronz, 1995-ben Göteborgban pedig két bronz volt a "termés". Ugyanakkor az 1993-as stuttgarti vetélkedés kivételével mindannyiszor további pontszerző pozíciókkal bővült a sikerlista, legutóbb Edmontonban például hatan is az első nyolc között végeztek - igaz, dobogóra senki nem került.

Így nem is az okoz hiányérzetet a párizsi szerepléssel kapcsolatban, hogy most sem született meg a sportág hőn áhított első magyar aranyérme, amelyet mindenki a vb-ig idén veretlen Fazekas Róberttől várt, s - a döntő utáni könnyeit látva világos, hogy legjobban - természetesen ő maga is. Az Európa-bajnok szombathelyi diszkoszvetőt dicséret illeti - akárcsak csapattársát, a kalapácsvető Annus Adriánt -, hiszen egyéni legjobbja közelében teljesített, de nem volt szerencséje, s nem tudott 70 méter fölött dobni - ez kellett volna a nagy diadalhoz. A vb azonban megerősítette, hogy Fazekas és Annus is számában a szűk világelithez tartozik, s a jövő évi olimpián ugyancsak éremeséllyel indulnak.

Athéni szempontból nézve - Fazekashoz és Annushoz hasonlóan - már szintén utazónak tekintheti magát Vaszi Tünde. "Természetesen mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy ha a kijelölt versenyeken jól teljesít, indulhasson az olimpián. De a vb volt az ötkarikás játékok előtti utolsó nagy megméretés, a programot már athéni mintára állították össze, s mivel a csapat 60 százaléka a várakozás alatt szerepelt, úgy vélem, mindenképpen változtatásra van szükség a felkészülésben és a támogatásban" - mondta Mérei László szakmai igazgató. "Igaz, az 1-8. helyezetteket figyelembe véve 17, az olimpiai pontszámítás alapján pedig 11 pontot szereztünk Párizsban, s ez biztató. A cél, hogy szélesíteni kell azoknak a körét, akik biztosan meg tudnak felelni a velük szemben támasztott követelményeknek."

A szakmai igazgató hozzátette: a vb rendkívül erős mezőnyében már az elődöntő is rangot jelent, így nem elsősorban az a probléma, hogy csak négyen jutottak fináléba - a gerelyhajító Szabó Nikolett ott a 12. helyen zárt -, hanem, hogy saját eredményeiktől is elmaradtak. "Ennek sok magyarázata lehet, sérülés, pszichés okok, rossz formaidőzítés. De a lényeg, hogy önmagukhoz képest sokan gyengén teljesítettek. Fazekast, Annust és Vaszit azonban maradéktalanul dicséret illeti, hiszen mindhárman nehéz helyzetben, nagyszerű versenyzői kvalitásokat felmutatva értek el jó eredményt."