Vágólapra másolva!
Lengyel Tamás nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, összetettben pedig továbbra is Remák Zoltán áll az élen.

Pénteken a Füzesgyarmat és Miskolc közötti 180 km-es etappal folytatódott a 30. magyar körverseny. Remekül versenyzett az FTC, a zöld-fehérek a 170 kilométeres sík terepen végig olyan tempót diktáltak, amelyből nem tudtak megszökni a riválisok, majd a hajrában Arany Gábor és Lengyel Tamás akciója a szakaszgyőzelmet is meghozta a magyar csapat számára. Miskolcon, a Komlóstető emelkedője végén kijelölt célba Lengyel Tamás érkezett meg elsőként, megelőzve két szlovén kerekest, Gazdovát és Kranjecet.

Az összetett verseny első két helyezettje, Remák Zoltán és a szlovák Jurco egymással csatázott, s mivel együtt értek célba, kettejük között a különbség nem csökkent - Remák továbbra is másfél perces előnnyel vezet.

Eredmények:
3. szakasz, Füzesgyarmat-Miskolc, 180 km:
1. Lengyel Tamás (P-Nivo Betonexpressz FTC) 4:51:52 ó
2. Gregor Gazdova (szlovén, Perutnina Ptuj) 2 mp hátrány
3. Igor Kranjec (szlovén, Kamen) azonos idővel

Az összetettben (sárga trikó):
1. Remák Zoltán (P-Nivo Betonexpressz FTC) 13:23:39 ó
2. Matej Jurco (szlovák, Slovakia) 1:31 p hátrány
3. Kacper Sowinski (lengyel, Joko Velamos) 1:43 p h.

Szombat reggel 8.40 órakor a miskolci Fő térről indul útjára a mezőny, s az Alsóhámor-Lillafüred-Dédestapolcsány-Csernely-Szilvásvárad-Bélapátfalva-Egerbakta-Sirok-Parád-Mátraháza útvonalon halad majd. A cél hazánk legmagasabb pontján, a Kékestetőn lesz.

A befutóra várhatóan 12.30 és 13.00 között kerül sor. A 127,3 kilométeres szakasz során két gyorsasági hajrára és egy hegyi hajrára kerül sor. Délután 15.30 és 16.30 között Mátraháza és Kékestető között 3,4 kilométeres hegyi időfutamon javíthatnak helyezésükön a versenyzők.

[origo]