Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerint 2006 tavaszára készül el a Lágymányoson épülő új úszóközpont, amelynek apropója az úszó Európa-bajnokság, de utána egyetemi és tömegsport-létesítményként működik tovább. A beruházás közel nyolcmilliárd forintba kerül. A központban hat medence épül.

A kormány szerdán döntött a 2006-os úszó-, műugró-, szinkronúszó- és nyíltvízi úszó Európa-bajnokság megrendezéséről. Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a négy helyszín közül azért választották a lágymányosi városrészt, mert ez a legkedvezőbb az egyetemisták és a városfejlesztés céljából.

A közel 8 milliárd forintból megépülő hatalmas sportközpontban hat medence lesz. A fő medence egyik fala mozgathat az versenyek igénye szerint. Emellett épül 25 méteres műugró-, 50 méteres bemelegítő-, egy szinkronúszó- és két tanmedence. A hatezer néző befogadására alkalmas lelátó egy részét az Eb után elbontják. A medencék azonban mind megmaradnak.

A beruházás részeként befejezik az egyetemi városrész építésekor félbehagyott Tüskecsarnokot is, és vizsgálják, hogy szükségesek-e más infrastrukturális beruházások, például kell-e új utat építeni a környéken. Lágymányos ezen szakaszán az ELTE és a Műegyetem épületei, valamint informatikai vállalatok - köztük az [origo]-t kiadó Axelero Internet - székházai találhatók.

Az úszó-Eb után tömegsport célra nyitják meg az uszodakomplexumot. A miniszter kérdésünkre elmondta, hogy a létesítmény fenntartását az állam a tervek szerint hosszú távon támogatja, mert üzleti alapon valószínűleg nem tudna működni. A számítások szerint az első évben 250 millió forint lesz a működési veszteség, amit pótolni kell.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a tervezésre és a kivitelezésre közbeszerzési pályázatot írnak ki, és arra törekszik, hogy a beruházás minden fázisa nyilvános legyen. A munkát miniszteri biztosként Göröndi György irányítja, akit szerdán nevezett ki a miniszter. Göröndi részt vett a Budapest Sportaréna építésében és a stadionrekonstrukciós programban is mint a GYISM főcsoportfőnöke.

György Bence