Vágólapra másolva!
Vasárnapi könyöksérülése, valamint kórházi kezelése ellenére vállalta a szereplést, és megnyerte a 86. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát Allesandro Petacchi. A kiváló olasz sprinternek ez már az ötödik részsikere volt az idei viadalon. Az élen továbbra is honfitársa, Gilberto Simoni áll.

A másik nagy körversenyhez kapcsolódó hír, hogy Jean Marie LeBlanc, a Tour de France főigazgatója kapcsolatba lépett a Domina Vacanze vezetőivel, hogy megoldást találjanak az együttes indulására. A francia viadalra 22 csapatot hívtak meg, de nincs közte az olasz világbajnok, Mario Cipollini klubja, s ezért nagyon sok kritika érte a szervezőket.

"Nem egyszerű a helyzet. A végső döntés nem csak tőlem függ, a szurkolók számára is kedvező megoldást kell találnunk" - mondta LeBlanc. A főigazgató szerint jelenleg 15 százalék esély van arra, hogy a kiváló sprinter - és együttese - ott lesz a július 5-ei rajtnál. "A legnagyobb problémát a létszámbővítés okozná. Úgy készültünk, hogy 22 csapat indul. Ennek megfelelően foglaltunk le a szállodai szobákat és kértünk rendőri biztosítást a szakaszokra" - tette hozzá a főigazgató.

16. szakasz, Arco Trento-Pavia, 207 km:
1. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 4:39:34 ó
2. Casper (francia, FDJeux.com) azonos idővel
3. Svorada (cseh, Lampre) a.i.

Az összetettben:
1. Simoni (olasz, Saeco) 71:21:26 óra
2. Garzelli (olasz, Vini Caldirola) 1:58 perc hátrány
3. Popovics (ukrán, Landbouwkrediet-Colnago) 4:05 p h.
4. Noé (olasz, Alessio) 5:16
5. Rumsas (litván, Lampre) 6:11
6. Casagrande (olasz, Lampre) 6:47

Kedden szünnap lesz, szerdán a Salice Terme és Asti közötti 130 km vár a mezőnyre.