Vágólapra másolva!
Az utolsó akadályt is sikerrel vette első számú férfi teniszezőnk, Sávolt Attila a Roland Garros selejtezőjében, így feljutott a 128-as főtáblára. Kuti Kis Rita és Kapros Anikó viszont nem járt sikerrel.

Sávolt Attilának a Roland Garros selejtezőjének első két fordulójában könnyebb ellenfél jutott (az argentin Etlis, illetve az olasz Bracciali), de a sorsolásnak köszönhetően a főtáblára jutásért sem kellett rettenetes riválist elvernie. A sors a talján Giorgio Galimbertit vezérelte útjába, aki 1995 óta tartó profi pályafutása során még nem sok vizet zavart: '98-ban ugyan ment egy kört a US Openen, de ATP-tornán mindösszesen négy meccset nyert meg, s tízet veszített el. A világranglistán jelenleg a 117. helyen áll (115.-nél jobb még nem volt), a selejtezőben a nyolcadik helyen emelték ki.

Sávolt ennek megfelelően nem vacakolt vele sokat, sima 6:3, 6:1-es győzelmet aratott. Az olasz 3:3-ig még tartotta a lépést, ám innentől nem volt kegyelem: esélye sem volt a sikerre. Sávolt összesen 15 nyerőt vágott be, ki nem kényszerített hibából pedig tizenöttel kevesebbet mutatott be, mint ellenfele. Adogatását egyszer sem veszítette el, bréklabdát is csak egyet kellett hárítania. Hogy a főtábla első fordulójában ki lesz az ellenfele, az csak később derül ki.

A világranglista 187. helyén álló Kuti Kis Rita számára azonban befejeződött a verseny, miután a selejtező utolsó fordulójában háromjátszmás mérkőzésen kikapott a cseh Eva Birnerovától (168.). A magyar játékos tavaly tagja volt az elitmezőnynek.

A 117. Kapros Anikó is hasonlóképpen járt, nagy csatában maradt alul az ukrán Julija Vakulenkótól (134.). Kaprosnak tavaly szintén sikerült a bravúr, sőt az első körben legyőzte az akkor 5. helyen kiemelt belga Justine Henin-Hardenne-t. Utána a francia Virginie Razzanót is elbúcsúztatta, majd a legjobb 32 között kikapott a szintén hazai pályán szereplő Mary Pierce-től.

Roland Garros, Párizs (15 286 000 dollár, salak), selejtező:
Férfi egyes, 3. forduló:
Sávolt Attila (23. kiemelt) - Galimberti (olasz, 8.) 6:3, 6:1

Női egyes, 3. forduló:
Birnerova (cseh) - Kuti Kis Rita 6:3, 2:6, 6:3
Vakulenko (ukrán) - Kapros Anikó 6:3, 3:6, 6:3