Vágólapra másolva!
Nagy magyar sikereket hozott a Pécsett rendezett második női ökölvívó Európa-bajnokság. Kovács Mária nem egészen két menetet töltött a Lauber Dezső-sportcsarnok szorítójában, az elődöntőben 3 másodperc (!) alatt ütötte ki ellenfelét, a romániai Hosszút, a döntőben pedig a második két perc derekáig húzta az ukrán hölgy, Gosztra. Világ- és Európa-bajnoknőnk aranyérme mellett Csík Mónika (48 kg), Ducza Anita (75 kg) és Kovács Alexandra (80 kg) ezüstöt, további három magyar ökölvívó hölgy - Simon Nikolett (46 kg), Csejtei Csilla (66 kg) és Pruzsinszky Ivett (70 kg) pedig bronzérmet szerzett.

Pécsett elsősorban a felső kategóriákban szerepeltek eredményesen versenyzőink. 80 kilóban Kovács Alexandra a torna talán legnagyobb ütőerejű bokszolójával, az ukrán Torszkával került szembe a döntőben, s jól helytállt ellene. Eggyel lejjebb, 75 kilóban Ducza Anitának túl nagy falat volt az orosz Ragozsina, akit meg is választottak a torna legjobb nem magyar öklözőjének.

Csík Mónika régi mumusával, a török Sahin Hülyával találkozott a döntőben. Vívtak ők már világbajnoki finálét - akkor Hülya győzött -, az idei Bocskai-emlékversenyen viszont a nyíregyházi lány megverte a törököt. Most megint Hülyán volt a sor, a második menet döntött a javára, mert az elsőben és az utolsóban Móni semmivel sem volt rosszabb.

Az aranyérmet nyert Kovács Mária néhány hónapja szerződött Csepelről a PVSK-Szentlőrinc csapatához, mint elmondta, a klubcserét elsősorban anyagi megfontolások motiválták: a Mecsekalján legalább annyit keres a sporttal, amennyiből - ha csak igen szűkösen is - ki tud jönni. Persze ahhoz, hogy elmozduljon a létminimumról, most, hogy az Európa-bajnokság után kicsit több ideje lesz, munkát kell vállalnia.

Kovács Mari ütőerejéről legendákat mesélnek; szokott kesztyűzni Béres Zoltánnal, az 1992-es barcelonai olimpia 81 kilós súlycsoportjának bronzérmesével is. Béres Zoli azonban egy idő óta elmaradozott, mert Marcsa akkorákat ütött, hogy az már kényelmetlen volt.

- Mennyit készült az Európa-bajnokságra? - kérdeztük Kovács Máriától.
- Egy hónapot edzőtáboroztam, és felléptem egy törökországi versenyen is, ahol a második menetben döntő fölénnyel vertem török ellenfelemet.

- Nagyon úgy néz ki, hogy nincs igazi ellenfele; egy világbajnoki ezüst- és bronzérem után most Eb-t is nyert.
- És tegyük hozzá, hogy a 2001-es scrantoni világbajnokság döntőjében is lepontoztak az amerikai lány ellen. Igaz, egy évre rá Antalyában visszavágtam neki. Egyébként én ezt nem így fogom fel, minden ellenfelemet tisztelem, s valamennyiük ellen úgy lépek a szorítóba, hogy nyílt a mérkőzés kimenetele.

- Milyen elvárásokkal vágott neki a pécsi Eb-nek?
- Az aranyérem volt a célom, ha ez nem sikerül, csalódott lettem volna.

- Eszébe jutott már, hogy ekkora ütőerővel sok pénzt kereshetne a profiknál?
- Persze, hogy eszembe jutott, de van még időm, csak most leszek 22 éves. Az amatőrök között tényleg sanyarú a helyzetem, mivel a női ökölvívás nem olimpiai sportág, a szponzorok, támogatók messze elkerülnek bennünket. Visszatérve a profizmusra: az zavar, hogy megannyi szövetség van, egyszerre négy-öt világbajnokot is számon tartanak súlycsoportonként.

- Talán egyszer a női boksz is felkerül az olimpiai programra.
- Ez az, ami még itt tart a sportágnál. Úgy tudom, 2008-ban lesz esélyünk, akkor még csak 27 éves leszek, megpróbálom kihúzni addig.

- Tényleg, hogyan lett ökölvívó?
- Erős gyerek voltam, egy kicsit kézilabdázgattam, aztán három éve elkezdtem bokszolni. Tulajdonképpen a 2001-es scrantoni vébé volt az első komolyabb versenyem.

- Gondolom, szombat este óta nincs sok szabadideje.
- Most nincs, mert megtalált a tévé, a rádió, a sajtó. Aztán pár nap alatt lecseng az őrület, s egy évig megint jönnek a szürke hétköznapok.

Ch. Gáll András