Vágólapra másolva!
A Hévízen zajló férfisakk-bajnokság hatodik fordulójában az éllovas Almási Zoltán újabb győzelmet aratott, s megőrizte másfél pontos előnyét. Fekete napja volt a két paksi titánnak, Berkes Ferenc egylépéses mattot nézett el Almásinak, Ács Péter másodszor vesztett világossal viszonylag rövid partiban. A címvédő Ruck Róbert a nyeréssel egyedül második. Portisch Lajos "megköszönte" Horváth Ádám kellően nem átszámolt tisztáldozatát, s a torna doyenje a remiző Sax Gyulával a harmadik helyen.

A szombati szabadnap után nagy kedvvel játszottak nagymestereink a bajnokság hatodik játéknapján. Ez a megállapítás különösen érvényes a fölényesen vezető Almási Zoltánra, aki az orosz Griscsuk által bevezetett tisztáldozatos változatot készítette elő a legfiatalabb résztvevőnek, a 18 éves Berkes Ferencnek. A budapesti Tehetség és Kurázsi tornán a német Lutz játszotta meg az izraeli Gelfandnak, a parti remi lett, a német nagymester egylépéses nyerést hagyott ki. A bonyolult változatot már sokan játszották, még többen elemezték, s Almási fantáziáját is megragadta a folytatás. Világos bőséges ellenértéket kap az áldozott tisztért, a sötét király középen reked. Berkes is készült, s a 17. lépésben újítással lepte meg az éllovast, Almási hosszasan tűnődött, alaposan elhasználta idejét.

Berkes vesztőt húzott, Almási elmulasztotta büntetést, s vészesen fogyott a gondolkodási ideje. Zoli elmondta, hogy Berkes már többet nézte az óráját, mintsem figyelt a táblára, így fordulhatott elő, hogy bonyolult, kölcsönös esélyű állásban egylépéses mattot nézett el. A paksiak másik büszkesége Ács Péter is keserű perceket okozott edzőjének, Hazai Lászlónak. A megnyitás a javára dőlt el, de jobb pozícióban rossz tervet választott, a passzív sötét tisztek pillanatok alatt feléledtek, a kettős támadás pedig Ruck Róbert második győzelmét eredményezte.

A harmadik nyerést Portisch Lajos érte el, fiatal klubtársa, Horváth Ádám túlzottan optimistán áldozott egy tisztet, de a rutinos nagymester megszervezte királya védelmét, s könnyen írta be a pontot. Ismét közel állt az egész pont megszerzéséhez Varga Zoltán. Egy közbeiktatott lépéssel gyalogot nyert, de balszerencséjére a bástyavégjáték csak remire volt elegendő. Gyimesi Zoltán folytatta a remiszériáját.

A hatodik forduló eredményei:
Horváth Ádám (2503) - Portisch Lajos (2583) 0 - 1
Ács Péter (2600) - Ruck Róbert (2569) 0 - 1
Gyimesi Zoltán (2567) - Sax Gyula (2511) döntetlen
Almási Zoltán (2676) - Berkes Ferenc (2578) 1 - 0
Varga Zoltán (2533) - Cao Sang (2531) döntetlen

A bajnokság állása:
1. Almási Zoltán 5,5 pont
2. Ruck Róbert 4
3-4. Portisch Lajos és Sax Gyula 3,5
5. Gyimesi Zoltán 3
6-7. Berkes Ferenc és Cao Sang 2,5
8-9. Ács Péter és Varga Zoltán 2
10. Horváth Ádám 1,5

Horváth Ádám (2503) - Portisch Lajos (2583)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Vc7 6.0-0 Hf6 7.c4

Világossal gyakrabban játsszák a 7.Ve2-es változatot, amely lépés kikényszeríti a 7...d6-ot, és akkor folytatja 8.c4-gyel.

7...Fc5 8.Hb3 Fe7 9.Hc3 d6 10.Fe3 b6 11.f4 Fb7 12.Vf3 Hbd7 13.Bad1 Bd8

Eddig még sohasem látott terv, sötét próbálja a sáncot halogatni.

14.Vh3 Vc8 15.f5 exf5 16.Bxf5 g6 17.Bff1 0-0 18.Hd5 Hxd5 19.exd5 Hc5



20.Ff5?

Meglepő tisztáldozat a világos számára kellemes állásban, számításba jött 20.Vf3 Hxd3 21.Bxd3 Vxc4 22.Fh6 f5 23.Bd4 Vc2 24.Fxf8 Bxf8 minőségnyerés. Portisch Lajos fiatal klubtársa lebecsülte a sötét haderő védelmi képességét.

20...gxf5 21.Bxf5 f6

Sötét a hetedik soron szervezi meg királya védelmét, kevés a világos támadó tiszt.

22.Bd4 Bf7 23.Bg4+ Kh8 24.Bh4 Bg8 25.Hd4 a5 26.Hf3 Bgg7 27.Fd4 Vg8 és világos feladta

Ács Péter (2600) - Ruck Róbert (2569)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e5 7.Hb3 Hbd7 8.Fe3 Bb8 9.a4 Vc7 10.a5 Fe7 11.Ha4 Vc6 12.c4 Hc5 13.Hbxc5 dxc5 14.Fd3 Hd7 15.0-0 b5 16.axb6 Hxb6 17.Hc3 Hd7 18.Vd2 0-0 19.Hd5 Fd6 20.Ba2

Világos a jobb állásban lassan eltéved, erőlteti a vezérszárnyi játékot, a bástya helyzete később végzetes lesz.

20...Bd8 21.Va5 Fb7 22.Fc2 Hf8 23.b4 He6 24.b5

A manővert 24.Fa4 Vc8 25.b5 axb5 26.Fxb5-tel kellett volna megvalósítani.

24...axb5 25.cxb5 Ve8 26.Fa4 Hd4 27.b6?! Ve6 28.Fxd4? Fxd5 29.Bb2 Fc4 és világos feladta

Gyimesi Zoltán (2567) - Sax Gyula (2511)
Vezérindiai védelem

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.0-0 d5 9.Vc2 0-0 10.Bd1 Hbd7 11.Ff4 Bc8 12.Hc3 Hh5 13.Fc1 f5 14.a4 Fb4 15.a5 dxc4 16.Fg5 Hhf6 17.axb6 Vxb6 18.bxc4 Fxc4 19.Ha2 Fxa2 20.Vxa2 c5 21.dxc5 Hxc5 és döntetlen

Almási Zoltán (2676) - Berkes Ferenc (2578)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e6 7.Fe3 b5 8.g4 Hfd7 9.Vd2 Hb6 10.0-0-0 H8d7



11.Hdxb5!?

Almási Zoltán fölényes vezetésének birtokában is vállalja az orosz Griscsuk által a tavalyi Aeroflot open tornán megjátszott tisztáldozatot.

11...axb5 12.Hxb5 Fa6

A bemutató előadáson a meglepett Dvojrisz gyorsan bárd alá hajtotta a fejét: 12...Bxa2 13.Kb1 Ba8 14.Hxd6+ Fxd6 15.Vxd6 Ha4 16.Fb5 Ve7? 17.Vd4 e5 18.Vd5 Hc3+ 19.bxc3 Bb8 20.Bd3 0-0 21.c4 Hb6 22.Vc5! Vf6 23.g5 és sötét feladta. A változatot természetesen többen is megjátszották már, s még többen elemezték az esélyeket. A középen rekedt sötét király és legalább három gyalogos bőséges ellenérték.

13.Hxd6+ Fxd6 14.Vxd6 Hc4

Hasonlóképpen gyors tragédiához vezetett 14...Fxf1 15.Fxb6 Hxb6? (15...Vg5+ 16.f4 Vb5 17.Bhxf1 Bxa2? (17...Hxb6 18.b3 Bc8 kölcsönös esélyű állás) 18.b3 Ba6 19.c4 Vxb6 20.Vxd7+ Kf8 21.Kb2 Ba8 22.Vd6+ Vxd6 23.Bxd6 és sötét feladta a Popovic-Genov partiban) 16.Vc6+ Hd7 17.Bxd7azonnali nyeréssel.

15.Fxc4 Fxc4 16.Vd4

A változatot a budapesti Tehetség és Kurázsi tornán is tesztelték, 16.a3 Fe2 17.Bd2 Fxf3 18.Bf1 Fxe4 19.Fg5 f6 20.Vxe6+ Ve7 21.Vxe7+ Kxe7 22.Be2 Hc5 23.Fd2 Bhe8? 24.Bfe1 Kd6 25.b4 Bxa3 26.bxc5+ Kd5 után Lutz kihagyta 27.c4+-kal a nyerést Gelfanddal szemben.

16...Bxa2

A tavaly Dubaiban megrendezett rapid Grand Prix tornán Georgijev Shirov ellen 16...Fe2 17.Vxg7 Vf6-tal próbált szerencsét, de 18.Vxf6 Hxf6 19.Bde1 Fxf3 20.Bhf1 Fxg4 21.Fd4 Bxa2 22.Kb1 Ba8 23.Bxf6 Bg8 24.Be3 után világos gond nélkül győzött.

17.Kb1 Ba8

A lehetséges taktikai motívumok egyikére mutat rá a 17...Vc8 18.Vxg7 Bf8 19.Bxd7 Kxd7 20.Bd1+ Kc6 21.Bd4 lehetőség. Berkes lépése újítás és alapos gondolkodásra kényszeríttette a bajnokság éllovasát.

18.Vxg7 Bf8 19.Fc5 Vc7 20.Fd6

Érthető módon Almási sajnálta a szép futóját odaadni a bástyáért, de a gondolkodási ideje gyorsan fogyott.

20...Vb6 21.Vc3

Nekem tetszett 21.Bhe1 Va5 22.Fa3 folytatás.

21...Bc8 22.Vd2 Bg8 23.Fa3 He5?



24.Vf4?

Hibára Almási hibával válaszolt, simán nyert 24.f4 Fd3 25.cxd3 Hf3 26.Vg2 folytatás.

24...Hg6 25.Vf6 Vb5 26.Vd4 Fe2 27.Bd2 Fxf3 28.Bg1 Vc4??

Berkes a partiban már jobban figyelte Almási óráját, mint a táblát, s benézte a mattot.

28...He5-re 29.Vd6 Vd7 30.Vb4 Va7 31.Bg3 Hc6 32.Vc4 Va5 33.c3 bonyolult küzdelemhez vezetett, s Almásinak csak mintegy 1,5 perce volt.

29.Vd7 matt

Varga Zoltán (2533) - Cao Sang (2531)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.a4 a6 8.Ha3 Fe6 9.Hc4 Bc8 10.Fg5 Hd4 11.He3 Fe7 12.Fd3 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Hcd5 Fg5 15.0-0 0-0 16.c3 Hc6 17.Fc4 Kh8 18.Kh1 He7 19.Vd3 Hxd5 20.Hxd5 f5 21.a5 Ve8 22.exf5 Fxf5 23.Ve2 Vg6 24.f4 exf4 25.Hxf4 Fxf4 26.Bxf4 Bfe8 27.Vf3 Fe4



28.Ff7

Világos gyalogot nyer, de Cao bástyáinak aktivizálásával megmentette a bástyavégjátékot.

28...Vxf7 29.Bxf7 Fxf3 30.gxf3 Be2 31.Bxb7 Bc4 32.Bg1 Bh4 33.Bgxg7 Bhxh2+ 34.Kg1 Bxb2 35.Bxb2 Bxb2 36.Ba7 Bc2 37.Bxa6 Bxc3 38.Kf2 Ba3 39.Ba8+ Kh7 40.a6 Ba2+ 41.Kg3 d5 42.a7 Ba3 43.Kf2 Ba2+ 44.Kg3 Ba3 45.Kg4 d4 46.f4 h5+ 47.Kg5

Elméleti döntetlen végjátékhoz vezetett 47.Kxh5 d3 48.Kg5 Kg7 49.f5 Ba1 50.Bd8 Bxa7 51.Bxd3 is, hiszen a sötét bástya a hatodik soron védekezik, majd csak f6 lépésre robog az alapsorra, hogy a mattra állítást akadályozza.

47...d3 48.f5 d2 49.Bd8 Bxa7 50.Bxd2 Kg7 51.Bd6 h4 52.Bg6+ Kf7 53.Bh6 Ba5 54.Bh7+ Kg8 55.Bb7 Ba6 és döntetlen

A hetedik forduló párosítása:
Cao Sang - Horváth Ádám
Berkes Ferenc - Varga Zoltán
Sax Gyula - Almási Zoltán
Ruck Róbert - Gyimesi Zoltán
Portisch Lajos - Ács Péter

Verőci Zsuzsa