Vágólapra másolva!
2003. május 23-25-e között Szeged ad otthont az immáron hagyományosnak mondható Kajak-kenu MOL Világkupának. A Gróf Széchenyi Istvánról elnevezett Maty-éri pályán sorra kerülő nemzetközi regattán a mezőny világbajnoki erősségűnek ígérkezik, ez idáig rekordszámúnak is mondható nevezés érkezett, összesen ugyanis 46 ország képviselteti magát az eseményen. A legnagyobb csapattal, várhatóan negyven fővel természetesen Magyarország rendelkezik, a lengyelek 28, az ausztrálok 26, a csehek és a németek 25-25 versenyzővel érkeznek, s még Dél-Afrika és Irán versenyzői is tiszteletüket teszik Szegeden.

"Rendkívül örömteli, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség tavaly pozitív költségvetéssel zárt" - kezdte értékelő beszédét Baráth Etele elnök, aki az esemény sajtótájékoztatóján kiemelte, egyre inkább nő a sportág népszerűsége hazánkban. "Büszke vagyok arra, hogy a szövetség stabil lábakon áll, hogy nőtt a versenyzői licenccel rendelkezők száma, s ez egyértelműen az eredményeknek köszönhető. Az 1998-as világbajnokság óta nagy presztízzsel rendelkezik a szegedi viadal, a 46 ország részvétele kimagaslóan nagy számnak tekinthető."

A Világkupán induló csapat összetételét Angyal Zoltán szövetségi kapitány határozza meg, aki az elmúlt hét végi, mecheleni Vk és a szolnoki tájékoztató verseny tapasztalatai alapján hozza majd meg döntését.

"Mind a huszonhét számban indulnak magyar egységek, a fő hangsúly természetesen az olimpiai távokra helyeződik majd. Azt el kell mondanom, hogy a belga viadalon viszonylag kicsi, de erős csapattal vettünk részt, a rutinosabb versenyzők mellett olyan fiatalok is lehetőséget kaptak, akikre a közeljövőben számítunk. Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni az ilyen kora tavaszi eredményekből, de azért a tizenkét érem biztató. A szolnoki verseny is színvonalas volt, öröm, hogy a fiatalok is jól szerepeltek, s feltűntek új egységek" - mondta a kapitány, aki hozzátette, a május 23-25-i Világkupán azok indulnak, akik a tavalyi eredmények, illetve a már említett két idénynyitó eseményen is jól szerepeltek.

Ami biztos, a férfi kajak négyes nem a megszokott összeállításban ül hajóba, Horváth Gábor ugyanis ujjtörése miatt legalább egy hónapig nem lapátolhat. A kajak kettesek között a Storcz Botond, Kammerer Zoltán duó sem együtt versenyez, előbbi versenyző külön is fejtörést okoz a kapitánynak, aki úgy fogalmazott: "még ő maga sem tudja, mit akar valójában".

A már említett mecheleni Világkupa hat aranyérme közül négy olimpiai számban született: Kovács Katalin és Vereckei Ákos kajak egyesben, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, valamint Siebel Lajos és Molnár Péter kajak párosban diadalmaskodott.

"A női mezőnyben az élvonal nem szerepelt, de így sem volt könnyű dolgunk. A legjobbakkal nem tudtunk tehát összecsapni, de Szegeden ez a megmérettetés már nem marad el. Nem félek attól, hogy az idén csak egy aranyérmem lesz" - nyilatkozta Kovács Katalin. Vereckei Ákos is szerényen értékelte teljesítményét: "A férfiaknál ugyan a világbajnokok ott voltak Mechelenben, de a többi érmes már nem, így akár erősnek, akár gyengébbnek is ítélhetnénk a versenyt. 1000 méteren a norvég világbajnok legyőzött, 500-on viszont a sevillai világbajnok ausztrál nem hozta magát."

Pincési László