Vágólapra másolva!

Ritter Árpád aranyérmes a birkózó-Eb-n

Vasárnap este nagy magyar sikerrel zárult rigai szabadfogású birkózó-Eb, hiszen a 74 kg-os súlycsoport döntőjében Ritter Árpád drámai küzdelemben 3-2-re legyőzte a német Leipoldot. A Csepel BC 28 éves versenyzője immár kétszeres Európa-bajnok, hiszen tavaly Bakiban is ő nyerte a kontinensviadalt.

Ritter a román Predát 5-1-re, a grúz Szagirisvilit 5-0-ra, a bolgár Todorovot 3-1-e verte, és a szerencsés sorsolásának köszönhetően ezzel már a legjobb négy között volt. Az elődöntőben - a tavalyi Eb-döntő visszavágóján - hosszabbítás után 3-0-re verte a fehérorosz Gajdarovot.

Az aranyéremért a doppingbotrányáról elhíresült német Alexander Leipolddal kellett mérkőznie, aki a sydneyi olimpián megnyerte a 76 kg-osok versenyét, ám nandrolon használata miatt utólag megfosztották aranyérmétől és két évre eltiltották. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban hosszas huzavona a felére csökkentette az ártatlanságát hangoztató Leipold büntetését, aki így tavaly már ott volt az Eb-n, s a nyolc között éppen Ritter ejtette ki.

Egy éve a magyar versenyző 3-2-re nyert, s gigászi küzdelem után most is ugyanezt az eredményt rögzíthettük. 1-0-ra, majd 2-0-ra Ritter vezetett, de a német kiegyenlített, s amikor a mérkőzésből 8:50 perc telt el, azaz mindössze tíz másodperc volt hátra, az intések az ő sikerét ígérték. Ám Ritter elkapta Leipold lábát, ledöntötte az ellenfelét, s bár a bírók videón tüzetesen kielemezték az akciót, nem hozhattak más döntést, mint azt, ami Ritter győzelmét és egyben címvédését jelentette.

Ami a további magyar szereplést illeti, Gulyás István szövetségi kapitány mindenképpen elégedett lehet, hiszen az Eb-n az ötfős magyar csapatból négyen pontszerző helyen végeztek: Ritter első helye mellett Wöller Gergő (60 kg) és Szabó Gergő (66 kg) egyaránt az ötödik, Aubéli Ottó (120 kg) a hatodik helyen zárt, s csupán a 96 kg-ban indult vb-negyedik Farkas Zoltán okozott csalódást, aki ezúttal csak 13. lett.

Farkas a csoportjában lengyel ellenfelét legyőzte, de utána egy olasztól és egy osztráktól is kikapott, ami külön-külön is nagy szégyen, így együttesen pedig különösen az. Aubéli (120) technikai tussal verte lett ellenfelét, majd 5-0-ra alulmaradt a végül ezüstérmet szerzett ukrán Prijadunnal szemben, s ő sem jutott tovább, de a nehézsúlyban csak 15 induló, azaz öt csoport volt, s legjobb kiesőként a hatodik helyen zárt.

Az egyaránt első felnőtt világversenyén szereplő Szabó Gergő (66) és Wöller Gergő (60) kiválóan helyt állt. Szabó holland és görög riválisa legyűrésével a nyolc közé került, itt 8-2-re alulmaradt a korábbi világ- és Európa-bajnok ukrán Tedejevvel szemben (aki Rigában végül ezüstérmet szerzett), de a végelszámolásnál az előkelő ötödik helyen zárt. Wöller lengyel és lett ellenfelét verve jutott a negyeddöntőbe, s a legjobb négy közé jutásért is szoros meccset vívott a török Kamával, de sajnos 3-1-re vesztett. Legyőzője később ezüstérmet nyert, Wöller pedig végül az ötödik helyen végzett.

A Rigában befejeződött szabadfogású és női birkózó Európa-bajnokság vasárnapi éremcsatáinak eredményei:

férfiak:
74 kg, döntő:
Ritter Árpád - Leipold (Németország) pontozásos győzelem
A harmadik helyért:
Gajdarov (Fehéroroszország) - Botajev (Oroszország) p.gy.

60 kg, döntő:
Gujdea (Bulgária) - Kama (Törökország) p.gy.
A harmadik helyért:
Toarca (Románia) - Pogosian (Grúzia) p. gy.

96 kg, döntő:
Gacalov (Oroszország) - Cakiroglu (Törökország) p.gy.
A harmadik. helyért:

Taszojev (Ukrajna) - Valach (Ausztria) p.gy.
...13. Farkas Zoltán

120 kg:
Muszulbesz (Oroszország) - Prjadun (Ukrajna) p.gy.
A harmadik helyért:
Modebadze (Grúzia) - Chintuan (Románia) technikai tusgyőzelem
...6. Aubéli Ottó

A szombati győztesek:
55 kg: Abdullajev (azerbajdzsáni)
66 kg: Farnyijev (orosz)
84 kg: Mindorasvili (grúz)

nők:
51 kg, döntő:
Karamcakova (Oroszország) - Hellström (Svédország) p.gy.
A harmadik helyért:
Demmel (Németország) - Deluntsch (Franciaország) p.gy.

59 kg, döntő:
Michalik (Lengyelország) - Stüber (Németország) tusgyőzelem
A harmadik helyért:
Krigina (Ukrajna) - Odrina (Lettország) p.gy.
...10. Józsa Ildikó

67 kg, döntő:
Legrand-Golliot (Franciaország) - Zlatova (Ukrajna) p.gy.
A harmadik helyért:
Pruszko (Lengyelország)-Oertli (Németország) p.gy.

72 kg, döntő:
Schaetzle (Németország) - Halova (Csehország) technikai tusgyőzelem
A harmadik helyért:
Kowalska (Lengyelország) - Hrisztova (Bulgária) p.gy.

Fábik Tibor