Vágólapra másolva!
Már a negyeddöntőnél jár Mandula Petra a 200 ezer dollár összdíjazású acapulcói nőitenisz-tornán, a második fordulóban a viadal címvédőjét, az ötödik helyen kiemelt szlovén Srebotnikot győzte le. Párosban már a döntő ajtaján kopogtat, Wartusch oldalán simán jutott elődöntőbe. Anna Kurnyikova divatbemutató helyett most autóversenyen pózolt, Serena Williams visszalépett Scottsdale-ben.

Sávolt Attilának ugyan esélye sem volt a horvát Ivan Ljubicic legyőzésére Dubaiban, Mandula Petra azonban gondoskodott róla, hogy ne teljen magyar siker nélkül a csütörtöki játéknap. Az acapulcói, 200 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-torna második fordulójában előbb legyőzte a viadal címvédőjét, az ötödik helyen kiemelt szlovén Katarina Srebotnikot, majd párosban állandó társa, az osztrák Patricia Wartusch oldalán bejutott az elődöntőbe.

A Srebotnik elleni siker korántsem akármi, a világranglista 32. helyén álló szlovén már több éljátékosnak is az idegeire mászott. Mandula ennek ellenére könnyedén intézte el, mindösszesen hat játékot engedélyezett számára, s 6:4, 6:2-re nyert. Az elődöntőbe kerülésért a francia Loit lesz az ellenfele, aki mostanság leginkább arról híres, hogy a melbourne-i Australian Openen kis híján legyőzte a világelső Serena Williamst. Mandula aztán nem érte be az egyesben aratott sikerrel, párosban is bemasírozott a következő körbe. Patricia Wartusch oldalán (egyébként ők a verseny első kiemeltjei) két, 6:3-as szettben intézte el a Müller, Sequera német, venezuelai kettőst, a döntőbe jutásért a Pennetta, Salerni olasz, argentin duó lesz a rivális.

Kurnyikova peches a férfiakkal/sport/egyeni/tenisz/20030225kurnyikova.htmlIglesias dobta Kurnyikovát/sport/egyeni/tenisz/20030217iglesias.htmlKurnyikova Top 10-es, Haas világelső lehet/sport/egyeni/tenisz/20030214kurnyikova.htmlSávolt legyőzte Henmant Dubaiban/sport/egyeni/tenisz/20030225savolt.htmlTeniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

Serena Williamshez visszakanyarodva az amerikai egy órával meccsének kezdete előtt lépett vissza a scottsdale-i tornától, térdfájdalmak miatt kényszerült erre a döntésre. "Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudok pályára lépni, hiszen a tavalyi remek sorozatom éppen ezen a versenyen kezdődött" - mondta a legutóbbi négy Grand Slam-viadal győztese. "Nem súlyos a sérülésem, azt hiszem, a szervezetem csak jelezni akarta: egy kis pihenőre van szükségem."

A világ jelenlegi legjobb játékosa mellett honfitársa, Lindsay Davenport, valamint a szerb-montenegrói Jelena Dokic is idő előtt búcsúzni kényszerült az Arizona államban zajló eseménytől, ők azonban a pályán nyújtott viszonylag gyenge teljesítményük miatt nem jutottak tovább.

Pályára lépett az orosz Anna Kurnyikova is, igaz, nem egy profitorna, hanem csak baráti ütögetés keretében. A tengerentúlon futó Indy Racing League autóversenysorozat két résztvevőjével, Helio Castronevesszel és Gil de Ferrannal játszott le néhány labdamenetet, s noha a végeredményről nem derült ki semmi, utóbbi búcsúcsókkal búcsúzott a divatbemutatók tündérkéjétől.

Ismeretes, Kurnyikova nemrégiben szakított az énekes Enrique Iglesiasszal, s feltehetően most új prédára les. Könnyen lehet, hogy az autóversenyzők közül kerül majd ki a következő áldozat (de sokan szeretnének ilyen áldozatok lenni...), Annácska ugyanis a Key Biscayne-i futamon miniszoknyában tündökölt a boxutcában tüsténkedők között, s villantott fel egy-két mosolyt.

WTA-torna, Acapulco (200 ezer dollár, salak), 2. forduló:
Mandula Petra - Srebotnik (szlovén, 5. kiemelt) 6:4, 6:2
Coetzer (dél-afrikai, 2.) - Koukalova (cseh) 6:4, 3:6, 7:5
Vaskova (cseh) - Medina Garrigues (spanyol) 7:5, 7:6
Diaz Oliva (argentin, 6.) - Müller (német) 6:1, 6:2
Páros, negyeddöntő:
Mandula, Wartusch (magyar, osztrák, 1.) - Müller, Sequera (német, venezuelai) 6:3, 6:3

WTA-torna, Scottsdale (585 ezer dollár, kemény pálya), 2. forduló:
Stevenson (amerikai) - Foretz (francia) 6:3, 6:0
Szugijama (japán) - Davenport (amerikai, 3.) 7:6, 4:6, 6:3
Shaughnessy (amerikai) - Dokic (szerb-montenegrói, 4.) 6:4, 6:2
Dechy (francia, 8.) - Razzano (francia) 6:4-nél Razzano fealdta
Schiavone (olasz) - Farina-Elia (olasz) 1:6, 7:5, 6:3
Granville (amerikai) - Rubin (amerikai, 5.) 4:6, 6:2, 6:1

ATP-torna, Dubai (1 millió dollár, kemény pálya), negyeddöntő:
Novak (cseh, 3.) - Schalken (holland, 6.) 6:4, 6:4
Robredo (spanyol) - Lopez (spanyol) 6:7, 6:3, 6:4

ATP-torna, Acapulco (690 ezer dollár, salak), negyeddöntő:
Mantilla (spanyol) - Moyá (spanyol, 1.) 6:4, 7:6
Kuerten (brazil, 6.) - Gonzalez (chilei, 4.) 6:4-nél Gonzalez feladta
Zabaleta (argentin) - Miranda (perui) 7:5, 6:3
Calleri (argentin) - Rios (chilei, 7.) 6:3, 7:5

ATP-torna, Koppenhága (355 ezer dollár, fedett, kemény pálya), 2. forduló:
Kucera (szlovák, 3.) - Rosset (svájci) 7:6, 6:3
Kratochvil (svájci) - Lisnard (francia) 7:6, 7:6
Arthurs (ausztrál) - Vinciguerra (svéd) 6:7, 6:4, 7:6
Beck (szlovák) - Dupuis (francia) 4:6, 7:6, 1:0-nál Dupuis feladta
Norman (svéd) - Pless(dán) 6:4, 7:6
Negyeddöntő:
O. Rochus (belga) - Behrend (német) 6:4, 6:1