Vágólapra másolva!
Mandula Petra egyéniben és párosban is beverekedte magát a második körbe az acapulcói nőitenisz-tornán, Serena Williams meg módosította idei célkitűzését. Dubaiban Federer extra erővel fog küzdeni, Francisco Clavet szögre akasztotta az ütőjét.

Mandula Petra kétjátszmás mérkőzésen, 6:3, 7:6-tal búcsúztatta a horvát Ivana Abramovicot a 200 ezer dollár összdíjazású acapulcói nőitenisz-torna első fordulójában. A magyar játékos párosban is győzelemmel mutatkozott be, az osztrák Patricia Wartusch-sal az oldalán 6:2, 6:2-re nyert a Martinez-Granados, Ad. Serra-Zanetti spanyol, olasz kettős ellen. Mandula ellenfele a legjobb 16 között a kolumbiai Fabiola Zuluaga és a szlovén Katarina Srebotnik párharcának győztese lesz, a páros-elődöntőbe jutásért a Müller, Sequera (német, venezuelai) duóval mérkőzik.

Módosította célkitűzését a világranglista-vezető Serena Williams, aki december végén még úgy gondolta, hogy idén valamennyi mérkőzését megnyeri. "Nem hinném, hogy képes leszek erre, annyi jó játékos van. Azt hiszem, egy kicsit magasra tettem a mércét. Ha háromszor-négyszer kikapok, az még nem lesz tragédia" - fogalmazott a fiatalabb Williams-testvér. Az eredeti elképzelése eddig nem sérült: január óta három tornán - köztük az ausztrál nyílt bajnokságon - szerepelt, s 15 találkozón maradt veretlen. Az egy éven belüli rekordot Martina Navratilova tartja, aki 1984-ben 74 mérkőzést nyert meg zsinórban. Serena Williams tavaly 56 győzelmet aratott, s mindössze ötször kapott ki.

Sávolt legyőzte Henmant Dubaiban/sport/egyeni/tenisz/20030225savolt.htmlIvanisevicnek most a térde sérült meg/sport/egyeni/tenisz/20030225ivanisevic.htmlTeniszhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31016

A tavalyi kínos vita miatt a szokásosnál is nagyobb a bizonyítási vágy Roger Federerben az egymillió dollár összdíjazású dubai tenisztornán. Az első helyen kiemelt svájci játékos tavaly a nyolcaddöntőben 6:3, 6:1-re kikapott az ausztrál nyílt bajnokság idei döntősétől, a német Rainer Schüttlertől, s a találkozó után újabb kellemetlen meglepetés érte. A versenyigazgató ugyanis közölte: visszatartja a pénzdíját és a részvételért járó juttatást, mert nem küzdött teljes erőbedobással. Az ATP vizsgálata után Federer mégis megkapta az összeget, az eset azonban mély nyomokat hagyott benne.

"Csak a második szett végén adtam meg magam, mert tudtam, nincs már erőm a fordításra. Ez azonban nem jelentette azt, hogy eleve ilyen hozzáállással léptem volna pályára" - mondta a torna esélyese. "Most sem a pénzért jöttem Dubaiba, egyszerűen a tavalyinál jobb eredményt akarok elérni." Federer szerdán bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a német Maximilian Abel lesz az ellenfele.

Befejezi pályafutását a spanyol Francisco Clavet, miután 15 évig szerepelt a profi versenyeken, s ezalatt összesen nyolc tornát nyert. A 32 éves játékos úgy tervezi, hogy az augusztusban sorra kerülő madridi challenger-viadalon búcsúzik el a közönségtől.

WTA-torna, Acapulco (200 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Mandula Petra - Abramovic (horvát) 6:3, 7:6
Vaskova (cseh) - Serna (spanyol, 5. kiemelt) 6:3, 6:2
Páros:
Mandula, Wartusch (magyar, osztrák, 1.) - Martinez-Granados, Ad. Serra-Zanetti (spanyol, olasz) 6:2, 6:2

ATP-torna, Dubai (1 millió dollár, kemény pálya), 1. forduló:
Szafin (orosz, 2.) - Waske (német) 6:4, 6:2
Schüttler (német, 5.) - Krajan (horvát) 6:4, 2:6, 6:3
Schalken (holland, 6.) - Juzsnyij (orosz) 7:5, 6:0
Ljubicic (horvát) - Black (zimbabwei) 7:5, 6:3
Robredo (spanyol) - Björkman (svéd) 6:3, 6:2
Federer (svájci, 1.) - Labadze (grúz) 6:3, 6:3
2. forduló:
Mirnyij (fehérorosz) - Voinea (román) 6:4, 6:2
Schalken - Santoro (francia) 3:6, 7:6, 7:6
Novak (cseh, 3.) - Sztoljarov (orosz) 6:1, 6:1
Robredo - Szafin 7:5, 4:6, 7:6

ATP-torna, Acapulco (690 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Moyá (spanyol, 1.) - Saretta (brazil) 6:0, 6:2
Nalbandian (argentin, 2.) - Massu (chilei) 3:6, 6:1, 6:4
Gaudio (argentin, 3.) - Sanchez (spanyol) 1:6, 6:4, 6:4
Gonzalez (chilei, 4.) - Ramirez-Hidalgo (spanyol) 6:1, 3:6, 7:6
Mantilla (spanyol) - Chela (argentin, 5.) 7:6, 7:6
Kuerten (brazil, 6.) - Coutelot (francia) 6:7, 7:6, 6:2
Horna (perui) - Lapentti (ecuadori, 8.) 6:2, 6:1
Rios (chilei) - Squillari (argentin) 2:6, 6:0, 6:4
Vicente (spanyol) - Martin (spanyol) 6:2, 6:1

ATP-torna, Koppenhága (355 ezer dollár, salak), 1. forduló:
Dupuis (francia) - Verkerk (holland, 6.) 6:4, 6:4
Behrend (német) - Ancic (horvát, 7.) 6:4, 6:7, 7:6
Kratochvil (svájci) - Carlsen (dán, 5.) 6:7, 6:3, 6:4
Arthurs (ausztrál, 2.) - Mutis (francia) 7:6, 6:2
Vinciguerra (svéd) - Vahaly (amerikai) 6:4, 6:4
Beck (szlovák) - Gimelstob (amerikai) 6:4, 6:3