Vágólapra másolva!
A linaresi szuperverseny harmadik játéknapján Lékó Péter óriási küzdelemben remizett Garri Kaszparovval. A szicíliai védelmű játszmában a küzdő felek a végsőkig kiélezték az összecsapást, hol világos, hol sötét esélyeire szavaztak a partit figyelők. A kölcsönös időzavarban első számú nagymesterünk sokat ígérő folytatást nem vett észre, hátrányba került, de csodával határos módon döntetlenre mentette a partit.

Az előző fordulóban Kaszparovot verő Radzsabov gyorsan remizett Ponomarjovval, Kramnyik világossal sem tudott előnybe kerülni Vallejo Pons ellen. A negyedik fordulóban Lékó a sötét bábukat vezeti Ponomarjovval szemben.

A torna harmadik fordulója a három döntetlen eredmény ismeretében békésnek bizonyult, de első számú nagymesterünk gondoskodott arról, hogy az érte drukkolok vérnyomása a vészes határokat súrolja. A linaresi szuperverseny egyik nagy érdeklődéssel várt párviadala zajlott, Lékó Péter a világranglistát fölényesen vezető Garri Kaszparovval mérkőzött meg. Nagymesterünk klasszikus gondolkodási idő mellett lebonyolított partiban még sohasem tudta legyőzni a világranglistát vezető, exvilágbajnok orosz nagymestert. A bledi sakkolimpián Péter már oly közel volt a bravúrhoz, de a két kínálkozó huszárlépés közül az idő szorításában a remihez vezető választotta.

Kaszparov a linaresi torna második fordulójában földijétől, a 15 éves Radzsabovtól vereséget szenvedett. A parti elemzésében azt írta, hogy már elkönyvelte nyerését, de a túlzott óvatosságáért nagy árat fizetett, csúnya elnézéssel tisztet és játszmát vesztett. Kaszparov nem szokott hozzá a vereséghez, a rapid partikat nem számolva utoljára az 1999-es Hoogoven tornán kellett kezet nyújtania legyőzőjének, a boszniai Szokolovnak. Radzsabov alaposan "belegázolt" a lelki világába, megsebezte az oroszlánt. Kaszparov sötéttel sem játszik remire, s a vesztés még inkább megnövelte harci kedvét. A szicíliai védelem Najdorf változatában ellenkező oldalra sáncoltak, s mindketten saját akciójukra fektették a hangsúlyt. Lépésről-lépésre változott a bonyolult állás értékelése.

A verseny hivatalos honlapjának teljes csődje miatt az orosz oldalt figyeltük, s érthetően egy kis csetepaté alakult ki köztem és a Kaszparovért drukkolok között. A csevegésben szerencsére Péter nagyszerű védekezése, s Kaszparov pontatlansága miatt nem maradtam alul, bár aligha tagadhatom, hogy nagyon szerettem volna győzelmet ünnepelni. A bonyolult küzdelem pontosztozkodással zárult, mindketten hibáztak, az eredmény igazságos. Az átélt izgalmak felmentenek az alapos elemzés alól, ígérem, hogy ezt rövidesen pótolom. Kíváncsian várom a csalódott Kaszparov gondolatait is, emlékeiben meglehetősen mélyre kell ásnia, hogy mikor kezdett tornát ilyen rosszul.

Időnként az örömöt sem könnyű feldolgozni. Radzsabov a Corus 2003 tornán sötéttel legyőzte a FIDE világbajnokát, Ponomarjovot. A 15 éves nagymester most jóval békésebb húrokat pengetett. Nem villogott a világossal játszó Kramnyik sem, a spanyolok reménysége már második értékes fél pontját könyvelhette el.

A harmadik forduló eredményei:

Kramnyik (orosz, 2807) - Vallejo Pons (spanyol, 2629) döntetlen (Vezércsel, 30)

Radzsabov (azerbajdzsáni, 2624) - Ponomarjov (ukrán, 2734) döntetlen (Vezércsel, 11)

Lékó Péter (magyar, 2736) - Kaszparov (orosz, 2847) döntetlen (Szicíliai védelem, 87)

Anand szabadnapos volt

A verseny állása:

1. Kramnyik 2 pont
2-3. Lékó és Anand 1,5 (sz)
4. Radzsabov 1,5
5. Vallejo Pons 1 (sz)
6. Kaszparov 1
7. Ponomarjov 0,5

Lékó Péter (2736) - Garri Kaszparov (2847)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.f3 e6

A bledi sakkolimpián Kaszparov a 6... e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe3 Hbd7 9.g4 b5 10.g5 b4 11. Hd5 Hxd5 12.exd5 Ff5 13.Fd3 Fxd3 14.Vxd3 Fe7 15.h4 0-0 16.0-0-0 a5 17.Hd2 a4 18.Kb1 f5 19.f4 Vc7 20.Hc4 exf4 változatban vette fel a küzdelmet első számú nagymesterünkkel. A parti drámai végkifejletében a túlzott kockázatokat vállaló világranglista-vezetővel szemben Lékó egylépéses nyerést hagyott ki.

7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe7 9.0-0-0 0-0 10.g4 Hxd4 11.Fxd4 b5 12.g5 Hd7 13.h4 Vc7 14.Kb1 b4 15.Ha4 Fb7 16.b3

Lépéssorrend különbséggel a 2001-es dortmundi szuperversenyen játszott Adams-Kramnyik partihoz érkeztünk, ahol az orosz nagymester 16…d5-tel folytatta. Kaszparovot a linaresi torna második fordulójában komoly megrázkódtatás érte, a túlzott óvatossága megbosszulta magát, s Radzsabov vereséget mért rá. A "sebzett oroszlán" azonnal javítani szeretett volna...

16…Fc6 17.Hb2 a5 18.h5 He5 19.Fe2 a4 20.Hc4 Fb5



Az orosz internetes oldal kommentátora, Sipov nagymester itt már lelkesedett, de az izgalmak csak most kezdődtek.

21.Hb6! Bab8 22.h6!

A torna hivatalos internetes oldalának teljes csődje miatt nem tudtuk, hogy a nagymesterek miként gazdálkodtak gondolkodási idejükkel. Nem nehéz megjósolni, hogy már nem dúskáltak a percekben.

22...Fxe2 23.Vxe2 g6 24.f4 Hc6 25.Hxa4 Hxd4 26.Bxd4 e5 27.Bc4 Va5 28.f5 Fxg5 29.Bc6 Bfd8 30.Vg4 Fe7 31.Bd1 Va7 32.c3

A játszma ismeretében számításba jött 32.c4.

32...Ff8 33.fxg6 hxg6 34.h7+ Kh8 35.cxb4 Bxb4 36.Vf3 Bdb8 37.Hc3 Vb7



38.Bcxd6

Nagymesterünket már nagyon szorította az idő, 38.Hd5 Vxc6 39.Hxb4 Vd7 40.Hd5 folytatásban vígan nézhetett volna a jövőbe.

38...Bxb3+ 39.Ka1 Bxc3 40.Vf6+ Kxh7



41.Bb6

Első pillantásra fellélegeztünk, de Kaszparov az időzavar elmúltával megtalálta a legjobb esélyt.
41...Vc7 42.Bh1+ Fh6 43.Bxb8 Bc1+ 44.Bxc1 Vxc1+ 45.Bb1 Vc3+ 46.Bb2 Ve1+ 47.Bb1 Vc3+ 48.Bb2 Kg8 49.a4 Fc1 50.Vb6 Kg7 49.a4!
Nem könnyű egy játszmában feldolgozni a kihagyott esélyt. Lékó egyetlen reménye az "a" szabadgyalogban van, s logikusan futtatja...
49...Fc1 50.Vb6 Kg7 51.Ka2 Fxb2 52.Vxb2 Vc4+ 53.Ka3 Vxe4 54.a5 g5 55.Vd2



55...Vf4

Sipov nagymester az élő közvetítés során már ünnepelt, a játszmát figyelőkkel pedig "beszélgettem". Nem volt nehéz kitalálni, hogy kiért dobogott egyre hevesebben a szívem. Sokan nem értették, hogy mire alapoztam optimizmusomat, de nagyon bíztam abban, hogy Péter ki tudja remizni a partit. Alapoztam ezt a rutinra, hiszen oly sokszor átéltem az időzavaros kapkodás utáni bizonytalankodást. A nyerőesélyes állásban a kívülálló számára minden oly egyszerű, de a partit játszóknak meg kell birkózniuk a kételyekkel is. Látszatra milyen egyszerű a pozíció, sötétnek két gyalogos az előnye, de a világos a szabadgyalog előtt üres a pálya. A sakkozás koronázatlan királya is sem volt biztos magában, s fölösleges sakkokkal megjavította a világos király helyzetét.

56.Vd8 Vc1+ 57.Kb4 Vb2+ 58.Kc5 Vc3+ 59.Kb5 Vb3+ 60.Kc5 Vc3+ 61.Kb5 Vb3+ 62.Kc5 Ve3+ 63.Kb4 Ve4+ 64.Kc5 Vc2+ 65.Kb5 Ve2+ 66.Kb6 Ve3+ 67.Kc6 g4 68.a6 g3 69.a7 g2 70.a8V Ve4+ 71.Vd5 Vc2+ 72.Kd6 Vg6+ 73.Kc7 g1V



Ilyen állást is ritkán látunk, négy vezér a táblán. Már közel az áhított döntetlen elérése.

74.Vxe5+ Vf6 75.Vh8+! Kxh8 76.Vxf6+ Vg7 77.Vh4+ Kg8 78.Kd6 Vg6+ 79.Ke5 Kg7 80.Ve7

Megjegyzésre érdemes állás, sötét van lépésen. A szabályok szerint tükörképet lehet reklamálni, ha az állás (!) háromszor ismétlődik, a legfontosabb kitétel, hogy ugyanaz a fél van lépésen!

80...Vg3+ 81.Kf5 Vg6+ 82.Ke5

Ez már másodszor Péter szempontjából a kívánt állás, ismét sötétnek kell húznia!

82...Vh6 83.Kf5 Vg6+

A szabályok szerint most nagymesterünknek a 84.Ke5 lépést nem kellett volna megtennie a táblán, hanem a játszmalapjára feljegyezve döntetlent kellett volna igényelnie!

84.Ke5 Kh7 85.Vh4+ Kg8 86.Vd8+ Kg7 87.Ve7 és döntetlen. Némi győzködésre Kaszparov is belátta, hogy immár negyedszer jött létre az állás.

Radzsabov (2624) - Ponomarjov (2734)
Vezércsel

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Vc2 c5 6.cxd5 cxd4 7.Hxd4 0-0 8.Fg5 Hxd5 9.Fxe7 Hxe7 10.Bd1 Vb6 11.Vb3 és döntetlen

Kramnyik (2807) - VallejoPons (2629)
Vezércsel

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.g3 Hd7 8.Fg2 dxc4 9.0-0 Fe7 10.e3 0-0 11.Ve2 e5! 12.Vxc4 Hb6 13.Vb3 Fe6! 14.dxe5 Vxf3 15.Fxf3 Fxb3 16.axb3 Hd7 17.Fe2 Hxe5 18.Bfd1 Bfd8 19.Bxd8+ Fxd8 20.Bd1 Fb6 21.Ha4 Bd8 22.Hxb6 Bxd1+ 23.Fxd1 axb6 24.Kf1 Kf8 25.Ke2 Ke7 26.f4 Hd7 27.e4 f6 28.b4 b5 29.Kd3 Hb8 30.Fg4 Kd6 és döntetlen

A negyedik forduló párosítása:

Ponomarjov - Lékó Péter
Vallejo Pons - Radzsabov
Anand - Kramnyik
Kaszparov szabadnapos

Verőci Zsuzsa