Vágólapra másolva!
Az előzetes nevezések alapján huszonnyolc ország kötöttfogású birkózói indulnak a jövő hét végi Magyar Nagydíjon. A Szombathelyen megrendezésre kerülő viadalon Deák Bárdos Mihály visszavághat az egyesült államokbeli Byersnek a tavalyi moszkvai világbajnokság döntőjében elszenvedett vereségéért.

Az Eurosport televíziós csatornán az elmúlt év nagy pillanatait felidéző klipben jó néhányszor láthattuk azt a jelenetet, amit egy nagydarab, színes bőrű versenyző produkált a moszkvai kötöttfogású birkózó-világbajnokság nehézsúlyú döntője után. Dremiel Byers táncot "lejtett" a szőnyegen, miközben a vesztes, Deák Bárdos Mihály nem sokkal odébb immár a harmadik elbukott vb-döntőjének történéseit próbálta feldolgozni. S ez bizony nem ment könnyen, mert amíg 1997-ben és 2001-ben is az olimpiai bajnoktól kapott ki a fináléban (az orosz Karelintől, illetve az amerikai Gardnertől), most először ő volt az esélyes.

Ha egyelőre nem is a vb-n, de a visszavágás lehetősége már a jövő hét végén eljön a számára, ugyanis a Szombathelyen megrendezésre kerülő Magyar Nagydíjon Byers is itt lesz. Mi több, a vb első hat helyezettje közül további ketten is szőnyegre lépnek a vasi megyeszékhelyen: a görög Kociubasz (a 2001-es patraszi vb bronzérmese) negyedik, az izraeli színekben szereplő Jevszejcsik hatodik volt Moszkvában. De ne felejtsük ki a gigászok sorából a 2001-es vb-n hetedik helyezett svéd Bengtssont sem.

Az előzetes nevezések alapján a jövő péntektől vasárnapig zajló viadalon huszonnyolc ország versenyzői vesznek részt, köztük öt világ- és tizenöt kontinensbajnok.

Fábik Tibor