Vágólapra másolva!
Négyes holtverseny után a moldáviai Bologan győzelmével fejeződött be a másodszor megrendezett Aeroflot Open torna. Bologan a svájci rendszerű versenyek szabályai szerint osztozni kényszerült az első díjon, de első helyével kivívta a dortmundi szuperversenyen való részvétel jogát. A sokáig vezető fehérorosz Alekszandrov óvatos remikkel nem tudott célba érni, Szvidler elkésett a hajrával, az első számú kiemelt Griscsuk csak öt pontot gyűjtött.

Az esztendő legerősebb nyílt versenyének, az Aeroflot tornájának hajrája nagy izgalmakat hozott. A versenyben sokáig vezető fehérorosz Alekszandrov ráfizetett túlzott óvatosságára. Eltaktikázta a versenyt, a torna nyolcadik fordulójában világossal gyorsan remizett a moldáviai Bologannal, majd a záró napon honfitársával, Fedorovval is megosztozott a ponton. Bologan az utolsó fordulóban legyőzte a perui Grandát, s pontértékeléssel megnyerte a versenyt, a négyes holtverseny neki kedvezett. Bologan kivívta a július 31-én kezdődő dortmundi szuperversenyen való részvétel jogát is. A dortmundi tornán már biztos a korábban hatszor győztes Vlagyimir Kramnyik részvétele. Természetesen kedvenc városában rajthoz áll Lékó Péter, s korábbi mérlegét javítani készülő Viswanathan Anand. A házigazdák ifjú tehetségüknek, Arkadij Naidischnakl szavaztak bizalmat. A tervek szerint hat résztvevő kétfordulós versenyen mérkőzik meg július 31. és augusztus 10. között.

Későn lendült játékba a háromszoros olimpiai bajnok Szvidler, a rajtnál elhullajtott remikért meg kellett fizetnie. Az első számú kiemelt, 19 éves Griscsuk az utolsó fordulóban vereséget szenvedett a grúz Gagunasvilitől, s mindössze 5 pontot szerzett. A torna megkezdése előtt a tavalyi holtversenyes első Ifjú titán azt jósolta, hogy + 5, azaz 7 pont elegendő lesz a győzelemhez. Aligha gondolt arra, hogy ettől a pontszámtól messze elmarad.

A verseny végeredménye:
1-4. Bologan (moldáviai, 2630), Alekszandrov (fehérorosz, 2633), Fedorov (fehérorosz, 2579) és Szvidler (orosz, 2693) 7 pont
5-10. Galkin (orosz, 2568), Drejev (orosz, 2690), Najer (orosz, 2585), Szakajev (orosz, 2645), Rublevszkij (orosz, 2644), Szmirnov (orosz, 2572) 6,5
11-23. Kajdanov (amerikai, 2629), Granda Zuniga (perui, 2623), Morozevics (orosz, 2678), Mamedyarov (azerbajdzsáni, 2596), Szutovszkij (izraeli, 2651), Dolmatov (orosz, 2591), Kobalija (orosz, 2635), Ulibin (orosz, 2581)... 6

Fedorov (2579) - Szorokin (2593)
Orosz huszárjáték

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.c4 Hb4 9.Fe2 0-0 10.Hc3 Fe6 11.He5 f6 12.Hf3 Kh8 13.a3 Hxc3 14.bxc3 Hc6 15.Hd2 Ha5 16.cxd5 Vxd5 17.Be1 Bfe8 18.Fb2 Vc6 19.Fd3 Ff7 20.Vc2 h6 21.c4 Ff8 22.d5 Bxe1+ 23.Bxe1 Vd7 24.Ff5 Vd6 25.Fg6 Fg8 26.Vc3 b6 27.He4 Vd8

Forrás: ORIGO

28.Be3! Hb7

Sötét számára a megmenekülés útját 28...c6!? jelentette volna, a világos királyszárnyi támadás ellen csak a centrum elleni akció jelenthet esélyt.

29.Bh3 Fh7 30.Fxh7 Kxh7 31.Vd3 Kg8

Forrás: ORIGO

32.Bxh6!

A "kivégzés" látványos és hatásos.

32...gxh6 33.Hxf6+ Kf7 34.Vf5! Hc5 35.He4+ Ke8 36.Vg6+ Kd7 37.Hxc5+ Kc8 38.Vc6! és sötét feladta

Fressinet (2593) - Szvidler (2693)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 b5 6.Fd3 d6 7.0-0 Hf6 8.Ve2 Fe7 9.a4 b4 10.Ha2 e5 11.Hb3 Hc6 12.Fg5?!

Világos futója a partiban kétszer is g5-re lép, egyik sem volt a legjobb választás.

12...0-0 13.Fc4 a5 14.c3 Vb6! 15.Fe3 Vb7 16.Hd2 Bd8 17.Fd5 Ff8 18.Fxc6 Vxc6 19.cxb4 Vxa4 20.b5% Fe6 21.b3 Fxb3 22.Hxb3 Vxb3 23.Fg5?!

Forrás: ORIGO

A francia nagymester lebecsüli a sötét ellenjátékot, 23.Bfb1! Ve6 24.b6 Hxe4 25.b7 Bab8 26.Fa7 d5 kölcsönös esélyekhez vezetett volna.

23...d5! 24.Bfb1 Vc4! 25.Vxc4 dxc4 26.Hc3 Bd3 27.Fxf6 gxf6 28.Hd5 Fc5! 29.Bc1 Fd4 30.Bab1 Bb3 31.b6 a4 32.Hxf6+ Kg7 33.Hd7 a3 34.b7 Bd8 és világos feladta

Drejev (2690) - Juszupov (2592)
Tarrasch védelem

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 c5 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 cxd4 8.cxd4 Fb4+ 9.Fd2 Fxd2+ 10.Vxd2 0-0 11.Fc4 Hc6 12.0-0 b6 13.Bad1 Ha5 14.Fd3 Fb7 15.Bfe1 Ve7 16.d5 Bad8 17.Hd4 Fc8 18.Hb5 a6 19.Hc3 Fb7 20.Ha4 exd5 21.Hxb6 Vc5 22.Hxd5 Hc6 23.Bb1 Fa8 24.Fxa6 f5 25.Ve3 Va5 26.Fc4 He5 27.Fb3 Kh8 28.f3 fxe4 29.fxe4 Hg4 30.Vd4 Fxd5 31.exd5 Bf4 32.Vxf4 Vc5+ 33.Be3 Hxe3 34.Kh1 Bf8 35.Ve4 Hf5 36.Fc2 Vc3 37.Vxf5 és sötét feladta

Szvidler (2693) - Kajdanov (2629)
Spanyol megnyitás

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Hc5 10.c3 Fe7 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Hxc5 dxc2 14.Vxd8+ Bxd8 15.Hxe6 fxe6 16.Fe3 Bd5 17.c4 bxc4 18.Bac1 Hxe5 19.Hxe5 Bxe5 20.Bxc2 Bb5 21.Bxc4 Bxb2 22.Bxc7 Kf7 23.g4 Be8 24.Bd1 Kg6 25.a4 Bb4 26.Bd4 a5 27.Bxb4 Fxb4 28.Kg2 Bd8 29.h4 h6 30.h5+ Kh7 31.Kf3 Bd1 32.Ke4 Bg1 33.f3 Be1 34.Kd3 Bd1+ 35.Kc2 Bf1 36.f4 Fd6 37.Bc4 Fb4 38.g5 hxg5 39.fxg5 Kg8 40.g6 Bf5 41.Bc8+ Ff8 42.Ba8 Bxh5 43.Fb6 Bh4 44.Bxa5 Bc4+ 45.Kd3 Bc6 46.Fe3 Bc8 47.Ba7 e5 48.a5 Fb4 49.Fb6 Bb8 50.Kc4 Ff8 51.Bd7 e4 52.Bd8 Bxd8 53.Fxd8 e3 54.a6 és sötét feladta

Bologan (2630) - Granda (2623)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fb4 9.Ha4 Fd6 10.g3 Hxe4 11.Ff3 Hf6 12.Hb6 Bb8 13.Hxc6 bxc6 14.Hc4 Fe7 15.Ff4 Va7 16.Hd6+ Kf8 17.c4

Forrás: ORIGO


17...He8?! 18.Hxe8 Kxe8 19.Fxb8 Vxb8 20.Bb1 c5 21.a3 a5 22.Va4 Vc7 23.Bfd1 f5 24.Bd3 Kf7 25.Vb5 Ff6 26.Bbd1 Bd8 27.Bd6 Fd4 28.B1xd4 cxd4 29.c5 e5 30.Vc4+ Ke7 31.Vd5 Be8 32.Vxe5+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa