Vágólapra másolva!
A kötöttfogású birkózók múlt szombati első hazai válogatóversenyén kétségkívül a 84 kg-os súlycsoport történései szolgáltatták a fő témát, nevezetesen az a mérkőzés, amelyen a junior Európa-bajnok Kiss Balázs legyőzte az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándort. Utóbbi nemcsak a meccset, hanem sajnos - képletesen - a fejét is elvesztette, hiszen amikor hátrányba került, a mérkőzés hevében kétszer is megütötte ellenfelét.

A történet attól különösen pikáns, hogy Bárdosi és Kiss Balázs klubtársak, mindketten a BVSC-ben birkóznak. Az ominózus találkozó után Ubrankovics Csaba edző levezényelte a "kibékülést", a felek kezet fogtak; s Bárdosinak már három napja volt arra, hogy átgondolja a cselekedetét s azt a Telesportnak tett nyilatkozatát is, miszerint most minden szívfájdalom nélkül abba tudná hagyni a birkózást.

- Szombat óta volt lehetősége töprengenie a történteken. Mire jutott?
- Arra, hogy sportszerűtlenül viselkedtem a mérkőzésen, hibáztam. De azt, ami történt, már nem lehet meg nem történtté tenni. Remélem, hogy tanulok az esetből. Ez a mérkőzés mindenképpen rámutatott a hiányosságaimra.

Újra birkózott az amputált lábujjú bajnok/sport/egyeni/20030212ujra1.html

- Egyrészt azokra, ami miatt az ellenfele elhúzott, másrészt arra, hogy úgymond pszichésen is akadnak gondjai?
- Így van, s ami a szakmai dolgokat illeti, azt mondom, hogy éppen ilyen éles meccsekre van szükségem ahhoz, hogy fejlődhessek. De ez a mérkőzés Balázsnak is jól jött, legyőzött, ami neki is lendületet adhat. Azt viszont kétségkívül be kell látnom, hogy ha az ellenfelem vezetést szerez, akkor nem azzal kellene foglalkoznom, hogy beverjem az orrát, hanem azzal, hogy kiegyenlítsek... Mert még ezúttal is lett volna lehetőségem rá.

- Mondhatjuk, hogy már nincs harag Bárdosi Sándor és Kiss Balázs között?
- Részemről biztosan nincs. Az persze lehet, hogy Balázs még mindig neheztel rám, ha nem is mondja. Igaz, ő még túlságosan fiatal is ahhoz, hogy ezt hangoztassa...

- Az első válogatót nem sikerült megnyernie. Mit gondol, veszélybe került az indulása az Eb-n és a vb-n?
- Szerintem nem, remélem, hogy a Magyar Nagydíjon javítok. Ezen a szombati válogatón egyébként a válogatottból nem csak én voltam "kutyaütő". A 74 kg-ot úgy nyerte meg Palásti Tibi, hogy már jó ideje nem jár edzésre. Hiába volt ott a mezőnyben a nála "ezerszer" nagyobb névnek számító Hirbik Csabi és Horváth Andris, nem tudtak győzni. Azt hiszem ebből is látszik, hogy nem igazán erre a versenyre időzítettük a csúcsformát. S kérdezem: mitől lennék én jó formában, ha a válogatott keretből a többiek sincsenek abban? Ugyanazt a munkát végezzük mindannyian.

- Szombaton azt mondta, hogy most minden szívfájdalom nélkül vissza tudna vonulni.
- Ezt akkor első elkeseredettségemben mondtam. Természetesen nem akarom abbahagyni a birkózást.

- Erre utalt is, azáltal, hogy esetleg súlycsoportot váltana. Lefelé vagy felfelé?
- Ha váltok, akkor csakis lefelé.

- Vagyis a 74 kg-ban újra régi nagy riválisával, a vb-ezüstérmes Berzicza Tamással csatázik majd a válogatott mezért?
- Meglehet, hogy így lesz.

Fábik Tibor