Vágólapra másolva!
New Yorkban a világranglistát vezető Garri Kaszparov a negyedik játszmában nehéz küzdelemben harcolta ki a döntetlent a Deep Junior számítógépes program elleni mérkőzésén. A hatjátszmás páros mérkőzés 2-2-re áll, szerdán játsszák az összecsapás ötödik partiját.

Hatórás küzdelem után fejeződött be pontosztozkodással a Deep Junior számítógépes program és Garri Kaszparov hatjátszmás páros mérkőzésének negyedik partija. Az alaposan felkészített program ismét bizonyította, hogy képes pozíciós csúcsteljesítményre. Kaszparov ezúttal a szicíliai védelem Tajmanov változatát játszotta meg, az állás azonban a Paulsen-változatra jellemző ún. sündisznó felépítésbe torkollott. Sötét három soron játszik, huszárjaival néha megjelenik e5-ön, illetve c5-ön, de nem tehet jobbat, mint várakozik, megszervezi a b6 és d6 támadható gyalogok védelmét.

A világranglistát vezető Kaszparov egy kicsivel többet gondolkodott, s ennek logikus magyarázata, hogy világossal bizonyára szívesebben játszotta volna az állást. A Deep Junior nem sietett, meglepődtünk az ügyes várakozó lépésein, a program is érezte az idő szorítását. Az első időkontroll után Kaszparov gyalogáldozattal szabadult ki a nyomásból és a négybástyás végjátékot könnyedén mentette döntetlenre. A Deep Junior egy darabig próbálkozott, de a program kezelőinek be kellett látniuk, hogy döntetlent kell ajánlaniuk. A páros mérkőzés 2-2-re áll, s Kaszparov joggal bosszankodhat az eredmény miatt, hiszen a második partiban nyerőesélyt szalasztott el, a harmadikban pedig túlfeszítette a húrt, s nem elégedett meg az örökös sakkos döntetlennel. A szerdai ötödik játszmában a világranglista-vezető exvilágbajnok vezeti a világos bábukat, aligha szeretné az utolsó partira hagyni a döntést.

Garri Kaszparov (orosz, 2847) - Deep Junior (izraeli) 2 - 2 (1 - 0, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)

Deep Junior - Garri Kaszparov (2847)
Szicíliai védelem

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hb5 d6 6.c4 Hf6 7.H1c3 a6 8.Ha3 Hd7 9.Hc2 Fe7 10.Fe2 b6 11.0-0 Fb7 12.h3 0-0 13.Fe3 Bc8 14.Vd2 Hce5 15.b3 Hf6 16.f3 Vc7 17.Bac1 Bfe8 18.a3 Hed7 19.Bfd1 Vb8 20.Ff2 Bcd8



21.b4

Az első 21 lépésre a program 1 órát, míg Kaszparov 1 óra 10 percet használt el. Világos az előkészítő manőverek után megindítja a vezérszárnyi akciót.

21...Fa8 22.a4 Bc8 23.Bb1 Vc7 24.a5 bxa5 25.b5 Fb7 26.b6 Vb8 27.He3 Hc5 28.Va2 Hfd7 29.Ha4 He5 30.Hc2 Hcd7 31.Hd4 Bed8 32.Kh1 Hc6 33.Hxc6 Bxc6 34.Kg1 h6 35.Va3 Bdc8 36.Fg3 Ff8 37.Vc3 He5



38.c5! Hd7 39.Vxa5 Hxc5 40.Hxc5 Bxc5 41.Va4 B5c6 42.Ff2



42...d5!

A legjobb pillanatban, további passzív védekezés már végzetes lehetett volna.

43.Fxa6

Kaszparovval viccelődni nem szabad, 43.exd5 Bc2 44.Be1 Fxd5 45.Vxa6 Ba2 46.Vd3 Bcc2 után sötét szép ellenjátékhoz jutott volna.

43...Fc5 44.Fxc5 Bxc5 45.Fxb7 Vxb7 46.exd5 exd5 47.Va7



47...B5c7!

A legegyszerűbb, a végjáték remi.

48.Vxb7 Bxb7 49.Bxd5 Bc6 50.Bdb5 h5 51.Kf2 Be6 52.f4 g6 53.Kg3 Kg7 54.Kh4 Kh6 55.B1b4 Bd6 56.g3 f6 57.g4

A királyt a matthálóból menteni kell, 57.Bb3-ra 57...Bbxb6 következett volna.

57...hxg4 58.hxg4 Kg7 59.Bb3 Bc6 60.g5 f5 61.Bb1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa