Vágólapra másolva!
Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke magyarázatot vár a háromszoros olimpiai bajnok Marion Jonestól és a 100-as világcsúcstartó Tim Montgomerytől, hogy miért készülnek a Ben Johnson doppingügye kapcsán hírhedtté vált edző, Charlie Francis irányításával.

"Nem örülük neki, hogy Marion és Tim úgy döntött, Francisszel dolgoznak együtt" - mondta Diack a The Times című angol lapnak. "Szeretnék beszélni velük, hogy magyarázzák meg az ügyet. Számomra kellemetlen ez a helyzet, mert nagyon szeretem Jonest. Ez a lépés nem tesz jót sem az ő, sem sportágunk hírnevének." A Golden League-versenyek szervezői már jelezték, hogy nincs szándékukban meghívni a két amerikai sztárt.

Tim Montgomery lett a világ leggyorsabb embere/sport/egyeni/20020914timmontgomery.html

A L'Equipe című francia sportújság arról számolt be, hogy riporterük látta, amint a pár Torontóban titkos edzést tart Francisszel. A cikk szerint hetente háromszor több mint két órán át a rajtot gyakorolták, valamint 20-30 méteres sprinteket
teljesítettek. Amikor az újságíró beszélni akart velük, gyorsan eltávoztak a helyszínről. Később Jones azt mondta, a menedzsere beleegyezése nélkül nem nyilatkozhat. A riporter megkereste Charlie Wellst is, aki megkérdezte, mennyit hajlandó fizetni egy exkluzív interjúért. A lap azonban nem akart erre a célra pénzt áldozni.

Jones tavaly decemberben jelentette be, hogy megvált addigi edzőjétől, Trevor Grahamtől, aki pályafutása kezdete óta segítette őt és a jövőben a kanadai Derek Hansen lesz a trénere.

Az atlétika eddigi legnagyobb doppingbotránya a kanadai Ben Johnson és edzője, Charlie Francis nevéhez fűződik. A sprinter világrekorddal nyerte az 1988-as szöuli olimpián a 100 métert, de kiderült, hogy tiltott teljesítményfokozó szert, sztanozololt használt. Johnsont megfosztották aranyérmétől, és két évig nem versenyezhetett. Egy kanadai bíróság Francist hazájában örökre eltiltotta az edzősködéstől.