Vágólapra másolva!
Wijk aan Zee-ben az indiai ex-világbajnok Viswanathan Anand győzelmével fejeződött be az esztendő első szuperversenye. A női világranglistát óriási fölénnyel vezető Polgár Judit eddigi pályafutásának egyik legjobb eredményét érte el, fél pont hátránnyal végzett a második helyen, megőrizte veretlenségét, 15 Élő-pontot is gyűjtött. A tavalyi győztes orosz Jevgenyij Barejev lett a harmadik. A Braingames világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik három vereséggel holtversenyben negyedik, a FIDE világelsője, Ruszlan Ponomarjov öt vesztéssel holtversenyben a tizenegyedik. A záró nap ukrán derbijét Vaszilij Ivancsuk nyerte. A nagymesterversenyen Ács Péter várakozás alatt szerepelt, holtversenyben hetedik lett.

Szép magyar sakksiker született a holland tengerparti városkában, Wijk aan Zee-ben. A Corus 2003 14 résztvevős szuperversenyen Polgár Judit mindössze fél pont hátránnyal végzett a második helyen. A versenyben győztes Viswanathan Anandhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, teljesítményével 15 ponttal gyarapította Élő-pontszámát. Három nyerést ért el, a holland Jan Timmant, majd az ex-világbajnok Anatolij Karpovot győzte le. Pályafutása során először tudta megverni hagyományos gondolkodási időbeosztással az egykori legyőzhetetlen bajnokot. Izgalmas partiban verte meg egyik riválisát, a 19 éves orosz Alekszander Griscsukot. Messzire számított kombinációval kerítette be a táborába behatolt világos huszárt. A torna egyik csúcspontja Ananddal vívott partija volt, remek gyalogáldozattal kényszerítette védekezésre az indiai ex-világbajnokot.

Az utolsó fordulóban nagymesternőnk már nem kockáztatott, gyorsan remizett a legfiatalabb résztvevővel, a 15 éves Teimur Radzsabovval, ezzel bebiztosította a második helyét. Rövidesen követte példáját Anand is, Barejev rövid habozás után elfogadta a felajánlott békejobbot, ami számára végül a harmadik helyet jelentette. Már elegük volt a sakkból, a balsikerekből, a váratlan vereségekből a két orosz klasszisnak, a Braingames világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik és az ex-világbajnok Anatolij Karpov sem töltött sok időt a sakktábla mellett. Kramnyik játéka nagy csalódás volt, három vereséget is elszenvedett, bátortalanul játszott, kerülte a bonyodalmakat, gyakran került időzavarba.

A holland Van Wely számára Wijk aan Zee rosszemlékű város volt, sorozatban érték a kudarcok, tavaly hét partit is vesztett, nyeretlen maradt, 2000-ben is utolsó lett akkor ötször kapott ki. Most végre örülhetett, bár a végén már megnőtt az étvágya. Szerette volna befogni Polgár Juditot, ezért túlzott kockázatokat vállalt, becsúszott a harmadik vereség. Remek partiban győzte le Kramnyikot, Topalov és Barejev elleni nyerése is figyelemreméltó volt.

A FIDE rangelsője, Ruszlan Ponomarjov először játszott Hollandiában, s nem fog szívesen visszaemlékezni végtelenül halovány teljesítményére. Ponomarjov ötször volt kénytelen kapitulálni, vereséggel rajtolt, vesztéssel fejezte be a tornát. Az utolsó fordulóban csúnya elnézéssel kikapott Vaszilij Ivancsuktól. A Nemzetközi Sakkszövetség végül a torna végéig adott haladékot, hogy alá kell írnia a Garri Kaszparovval tervezett világbajnoki döntő szerződését, ellenkező esetben diszkvalifikálják. A tárgyalások, a levélváltások nyomot hagytak játékán. A kezdetben békülékeny

Griscsuk a hajrában sokat kockáztatott, a nyolcadik forduló után még holtversenyben második volt, de két partit is elbukott világossal. A rendkívül harcos sakkot játszó bolgár Veszelin Topalov teljesítményén is látszott, hogy fél évet nem versenyzett, három veresége bánta a kockáztató stílusát. A spanyol Alekszej Shirov is látott már szebb napokat, neki is becsúszott három vesztés, de rendkívül élvezetes partikat játszott. Remekül helytállt Radzsabov, Karpov csak árnyéka volt önmagának. A tavalyi nagymesterverseny győztese, a lengyel Kraszenkow egyedül csak Shirovot tréfálta meg. A holland legenda, Jan Timman elkeserítő dolgokat művelt, csak öt döntetlenre futotta erejéből.

A tornán lejátszott 91 játszmából 42 dőlt el. Bőven láttunk megnyitáselméleti érdekességeket, nagyszerű támadásokat, meglepő bakikat. Emlékezetes, jó versenyt követhettünk nyomon, a kezdeti nehézségek után az internetes közvetítés is működött. Wijk aan Zee-ben a szokásos bankettel zárul az ezernél is több résztvevővel megrendezett fesztivál. Hollandiában őrzik a hagyományokat, az ünnepi menü mindig sárgaborsóleves, ezzel emlékeznek a második világháborús nehéz napokra.

A szuperverseny utolsó fordulójának eredményei:

Anand (indiai, 2753) - Barejev (orosz, 2729) döntetlen (Francia védelem, 14)
Radzsabov (azerbajdzsáni, 2624) - Polgár Judit (magyar, 2700) döntetlen (Vezérindiai védelem, 19)
Topalov (bolgár, 2743) - Griscsuk (orosz, 2712) döntetlen (Szicíliai védelem, 66)
Van Wely (holland, 2668) - Shirov (spanyol, 2723) 0 - 1 (Elfogadott vezércsel, 40)
Timman (holland, 2594) - Kraszenkow (lengyel, 2633) (Szicíliai védelem,
Karpov (orosz, 2688) - Kramnyik (orosz, 2807) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15)
Ivancsuk (ukrán, 2699) - Ponomarjov (ukrán, 2734) 1 - 0 (Elfogadott vezércsel, 29)

A verseny végeredménye:

1.Anand2753+56x""1"""""111""8.5/13
2.Polgár J.2700+84"x"""1""""1""18.0/13
3.Barejev2729+24""x001011""1"17.5
4.Shirov2723+30"1x101""""10"7.0/1347.75
5.Van Wely2668+62""10x"1""100"17.0/1344.25
6.Griscsuk2712+15"001"x""1"""1"7.0/1343.25
7.Kramnyik2807-87""100"x""1"0117.0/1342.50
8.Ivancsuk2699+29""0""""x"""117.0/1342.50
9.Radzsabov2624+82""0""0""x0"1116.5/1338.25
10.Topalov2743-450"""0"0"1x""116.5/1337.75
11.Karpov2688-1300""1"""""x01"6.0/1337.00
12.Ponomarjov2734-630"001"100"1x"16.0/1335.50
13.Kraszenkow2633-40"""1"00"000"x"4.5/13
14.Timman2594-140"00"0"0000"0"x2.5/13