Vágólapra másolva!
A malmöi műkorcsolya- és jégtánc Eb-n csütörtökön éjjel bronzérmet szerzett Sebestyén Júlia egyelőre elhalasztotta a nagy ünneplést, megvárja, amíg a magyar csapat minden tagja végez a versennyel. A Tiszaújvárosi SC 21 éves korcsolyázónője nem számított arra, hogy felállhat a dobogóra; ami magyar versenyzőnek utoljára hat éve sikerült.
Forrás: MTI
Sebestyén remek kűrrel szerezte meg a bronzérmet Fotó: MTI

Érdekesség, hogy az 1997-es párizsi Eb-n Czakó Krisztina Irina Szluckaja mögött lett ezüstérmes, s az orosz korcsolyázónő győzött most Malmőben is. Mögötte honfitársa, Jelena Szokolova végzett a második helyen. Sebestyén Júla tavaly a Salt Lake City-i téli olimpián 8. lett, ami szintén nagy bravúr, ám az Eb-bronz mégiscsak - szó szerint - "kézzel fogható" siker.

- Csütörtök este volt nagy ünneplés? - kérdeztük pénteken délelőtt Sebestyén Júliát, akit malmöi szállodai szobájában értünk utol.
- A hotelben összejött a magyar csapat, és kicsit pezsgőztünk. De túlzottan nagy bulit én sem akartam csapni, hiszen a fiúknál Tóth Zolinak, illetve a jégtáncos párosunknak, Hoffmann Nórának és Elek Attilának pihenniük kellett a mai versenyük előtt. De majd ha vasárnap este befejeződik az Eb, akkor bepótoljuk az ünneplést.

- Az első gyorsinterjújában azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem várta az érmet. Holott aki a kűrt a harmadik helyről kezdi, az igenis várhatná...
- Bevallom, még a rövidprogram után sem mertem az éremre gondolni. Nagyon erős volt a mezőny, és magam is láttam az edzéseken, hogy az oroszok mellett az ukránok és a finnek is jó formában vannak. Nem lehetett előre megjósolni, hogy mi lesz a végeredmény. Így ezzel nem is foglalkoztam, csak azzal, hogy a kűrben hibátlanul fussak.

Forrás: MTI
Érmesek: Szluckaja, Szokolova, Sebestyén Fotó: MTI

- Amikor kiírták a pontszámait, láthattuk, hogy rettentően örül. Sejtette, hogy megvan az érem is?
- A kis monitorokon nem, de a nagy kivetítőn az is megjelent, hogy az aktuális versenyző éppen hányadik helyen áll. Nem is azokat a pontszámaimat néztem, amiket a zsűri adott, hanem arra vártam, hogy milyen helyezési szám jelenik meg. S mivel egy kettest írtak ki, és utánam már csak Szluckaja következett, abban a pillanatban tudtam, hogy megvan az érem.

- A kiviteli pontszámai nagyon magasak voltak. A programjai anyagerőssége már az elmúlt években is lenyűgözte a szakembereket, de a művészi hatás terén mindig találtak kifogásolnivalót. Most viszont már nem.
- Ezt főként annak köszönhetem, hogy a múlt nyáron az olimpiai bajnok Alekszej Jagugyin koreográfusaival dolgoztam együtt, Nyikolaj Morozovval és Tatjana Taraszovával, akikhez a Skate America előtt újra kimentem egy hétre az Egyesült Államokba. A kűrben azért is nehéz dolgom volt, mert az ugrások mellett arra is nagyon oda kellett figyelnem, hogy minden egyes mozdulatom a "helyén" legyen.

- Az Eb-bronzérmes mit vár magától a márciusi világbajnokságon?
- Azt, hogy a selejtezőben, a rövidprogramban és a kűrben is hibátlanul korcsolyázzak. S majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő... Az biztos, hogy az amerikai és a japán versenyzők miatt sokkal nehezebb dolgom lesz, mint most az Eb-n volt.

- Még egy kérdés: hogyan alakul a mai programja?
- Kicsit sétálok a városban, aztán megyek vissza a csarnokba, megnézem a fiúk rövidprogramját, és természetesen a jégtáncosokra is kíváncsi vagyok.

Fábik Tibor