Vágólapra másolva!
Rendkívül erős mezőny lesz a hét végi budapesti Martini-kupa női párbajtőr Világkupa-versenyen: a világranglista első 32 helyezettje közül csupán három vívónő hiányzik, de ők sem a legszűkebb elitből. Az egyéni viadalt követő csapat Vk-n pedig a világ legjobb 12 együttese kivétel nélkül pástra lép.

A Martini-kupa a Vk-sorozat kiemelt versenyei közé tartozik, az itt szerzett pontok másfélszeres szorzóval kerülnek fel a világranglistára. Ennek köszönhetően Budapesten hagyományosan erős mezőny jön össze, s ez idén is így lesz: 23 ország 160 vívója jelezte a részvételét, köztük a világranglista első 32 helyezettje közül 29-en. Így a világranglista-vezető francia Laura Flessel is, aki jelenleg vezet az öt évre kiírt, hatalmas ezüst vándorserlegéért zajló versenyben. Az elmúlt négy évben Flessel 22, Király Hajnalka 20, a német Duplitzer 16 pontot gyűjtött. A nyolcas döntő résztvevői 10, 8, 6, 5, 4, 3, és 2 pontot kapnak, így a végső győzelem szombaton minden bizonnyal az 1996-os atlantai egyéni olimpiai bajnok Flessel és az ettől az évtől már szintén francia színekben szereplő Király között dől el.

Erotikus képek Eb-ezüstérmes vívónőnkről/sport/egyeni/20030115erotikus.html

A mezőnyben hivatalosan 28 magyar induló lesz, közülük Mincza Ildikó 6., Hormay Adrien 13., Tóth Hajnalka 26. a világranglistán. Mincza és Hormay mentesül a pénteki selejtező alól, ami 14 órakor kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban. A verseny a 64-es tábla küzdelmeivel szombaton 9 órakor ugyancsak a Nemzeti Sportcsarnokban folytatódik, a 8-as döntőt 15 órától viszont már - a Martini-kupa nívójának megfelelően - a Westend Hilton Hotel báltermében vívják.

A vívók vasárnap sem pihenhetnek, a hét utolsó napjára visszaköltöznek a Nemzeti Sportcsarnokba, ahol 8 órától rendezik meg az Exim Bank-kupáért kiírt csapat Világkupa-viadalt. Erre 19 ország nevezett, közte a világranglista első 12 helyezettje. Szabó Bence szövetségi kapitány döntése értelmében csapatunkban Mincza, Hormay és Tóth helye már biztos, a negyedik vívónőt az egyéni verseny eredményei alapján jelöli ki. A sydneyi olimpia egyéni bajnoka, a sérülése után még lábadozó Nagy Tímea a hét végén nem lép pástra.

Fábik Tibor